Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Czikkek - Nt. Haendl Vilmos főesperes úr beszéd és imádsága

) Tizenharmadik évfolyam. 28. sz. Pozsony, 1895. évi Julius 13-án. EVANGELIKUS EGYHÁZ és ISKOLA. L Előfizetési ár : Egész évre . . . 12 len. félévre ... (> „ negyedévre . 3 „ Egy szám ára: 24 flr. /VÍEGJELEN HETENKÉNT EGYSZER. Szerkesztő- s kiadó hivatal : Pozsony, Konventutcza 6. sz. a. Felelős szerkesztő s kiadó : TRSZTYÉNSZKY FERENCZ. Hirdetés ára: Négyhasábos petit sorként egyszer közölve 14 flr. többször közölve 10 flr. Bélyegdij : külön 60 flr. Tartalom: Nt. Haendel Vilmos íőesperes úr beszéde és imádsága. — Tárcza. — Nekrológ. — Belföld. — Vegyesek. — Pályázatok. Ni. Haendel Vilmos fó'ei

pires ür beszéde és imádsága. Az Istennek kegyelme és az ő békessége, mely mindin emberi értelemnek felette vagyon, legyen mindnyájunkkal. Amen. Uj idők, uj emberek ! E két jelszó, úgy vélem, illik társadalmi s egyliázi állapotainkra egyiránt. Mindenütt forrongás, mindenütt bontás és alkotás. Mintha a búcsúzó század gyors egymásutánban s meglepő fordulatokban elő akarná készíteni a közelgő uj évszázadot. Régi intézmények összeomlanak, ez uj szellem fuvallatára s a mi még a mult alkotásaiból fennáll, azt fenyegetik az újra alkotó idő széleskörű hullámai, ellenállhatlan erővel csapdosva a védő falakat s magukkal ragadva, — magukkal sodorva az intézmények biztosító falainak egy-egy részét, —• ágy hogy az egész közel áll teljes összeomlásához ! Ettől félnek a kislelküek; ezt jósolgatják prófétáink, kik egy gazdag élet s tapasztalat őrtornyából megfigyelik a jelenségeket s reájuk hallgatva, velük együtt aggódva kérdi a sokaság : Vájjon mi lészen ezekből? Csoda-e, ha így azután némelyek panaszra fakadnak, visszaóhajtva a régieket, elfordulnak minden ujjítástól, mely szerintük nem vezet semmi jóra? Csoda-e, ha mások megint görcsösen ragaszkodnak a megszokott régi formákhoz, sőt ellenállást fejtenek ki azok megváltoztatásában? Ugy vannak vele, mint a megszokott lakályos, azért kedvessé vált helyiséggel, melyet eredeti, ősi alakjában kívánunk változatlanul fenntartani ! S mikor arról van szó, hogy egy diszesebbnek s kényelmesebbnek ígérkező épületbe akarnak költöztetni, nem vagyunk hajlandók az ajánlatot elfogadni, legkevésbbé pedig sajátkezűleg lebontásához fogni. A bizonyost — úgy mondják legtöbben — nem akarjuk koczkáztatni a bizonytalanért, a készet a készítendőért, a meglevőt a keletkezőért ! Ezen sereggel is nehezen birkózik meg az uj idők szelleme; mert e csapatok, ragaszkodásukkal a régiekhez, szívósan kitartók s nem hagyják el oly könnyen elfoglalt helyeiket. Az csak ismételt roham és áldozat árán sikerül. De ez még mindig nem a legveszedelmesebb ellenfél, melylyel az idők szellemének — soha sem nyugvó, folyton haladó alkotásainál, meg kell küzdenie. Veszedelmesebb ennél a közöny, a melyhez semmiképen nem lehet férni; a lanyhaság, mely az alkotásban semmi munkakedvet nem mutat; az álbarát, mely hangzatos szavakkal uj alkotásokra buzdít, titkon pedig összejátszik az ellenféllel, avagy a közreműködést megtagadva, az áldozatoktól visszariadva, az ellenfél czéljait mozdítja elő. S hogy korunk, hogy a jelen, nincsen ilyen 6 hasonló jelenségek hijjával, azt tudja mindenki. Bár ne tudná, ne érezné magát egy is közöttünk azok táborában, a kik az uj alkotások ellenségei ! Nem mintha mindent mint feltétlenül jót kellene elfogadnunk, amit az idő mint ujat szül ; nem, mintha mindent feltétlenül szét kellene rombolnunk, mert régi. Beválhatik az még mindig, mind a jelenben mind a jövőben! De bizonyos az, hogy a jelen alkotásaiban — mind társadalmi mind különösen egyházi téren — az evangeliom szelleme nyilvánult, azon szellem, mely a személy becsét, értékét a lelkiekben keresi, mely a tiszta valláserkölcsi életet veszi a társadalom s benne az egyház egyedül biztos fundámentomának. Félre tehát a kislelküséggel, ha a jelenségek itt-ott mint zavaros-vészes hullámok visszariasztanak is ! — Munkára fel ! Ezt kivánja mai örömünnepünk ! Munkára fel ! Erre hív kerületünk megválasztott másodvezére, a ki előtt meghajtjuk a tisztelet, a bizalom, a hűség zászlaját s ha kiadja a „jelszót", hiven megmaradunk a kijelölt, kimutatott helyen, kiki hivatása szerint. Azért gyűltünk egybe, Istennek ezen szent hajlékában, hogy kiki vegye a „jelszót" s biztoskezü kormányzás mellett építsük Istennek országát, keresve