Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Belföld - Kabold (Preier M.)

'193 el a delelő pontot. Az 1883. (nem 1882.) évi máj. 8-án Győrött tartott gyűlésen vett bucsut áldozatkész, eredmény dds működés után a kerülettől, hogy az egyetemes egyháznak ajánlja tevékeny munkaerejét. Az ő idejében készült a kerület Egyházi Rendszere. 12. Prónay báró után Káldy Józsefet, a középvasi esjieresség felügyelőjét kereste fel bizalmával a kerület, ki az 1883. évi augusztus 8-án Sopronban tartott gyűlésen foglalta el hivatalát. Puritán, szilárd jellemű, tudományszerető, áldozatkész, magyar nemes, a szó igazi értelmében. Különösen a hazai történelmet kedvelte lángoló lelkesedéssel. Iskolánk ügyeire kiváló gondot fordított és autonomiánk felett alkudni nem tudó féltékenységgel őrködött. 1888. évi november 15. történt halálát őszinte részvéttel gyászolták a dunántuli egyházak. 13. Ezen hagyományos történeti nevek hordozói közül ez időszerint szentmártoni K a d ó Kálmán, a fentebbi Lajos fia, kir. kamarás és a politikai életben is kiváló szerepet vivő vezéregyéniség, osztja meg agg püspökünkkel a kormányzás gondjait. Az 1889. évi augusztus 21-én Sopronban foglalta el hivatalát, a mikor is 2000 frtos alapítványt tett a kerület javára. Egyházunk érdekeit a főrendiházban is képviselte. Előkelő munkás tagja volt zsinatunknak. A kerületben is buzgóság, erély és tapintat jellemzi vezető munkásságát. Ad multos annos! * Ez ime azon jeleseinknek sorrendje, a kik több mint három századon át a dunántuli Sionnak őrei voltak. Összesen 33 tiszteletre méltó név, a melyeknek hordozóit forma szerint is egyházi vezéreknek mondhatjuk. Akárhány van közöttünk, a kinek élete korának keretében a monográfiái feldolgozást is megérdemelné. Itt csak rövid áttekintést, a sorrendre és hivataloskodási időre vonatkozó adatokat és helyreigazításokat akartam közölni. Ha igénytelen soraim névtárunk ujabb kiadásakor némi figyelemben részesülnének, úgy én ezt nagy jutalmául venném ezen kis dolgozatomnak. Payr Sándor. B 11 f i 1 Kaboldi árviz ! Nagytiszteletü Szerkesztő Úr! Inkább szeretek olvasni, mint irni; de most felkeli kérnem Nagytiszteletuségedet a következő sorok közlésére ! Folyó évi junius 5-én rémitő felhőszakadás és jégeső verte el Kabold, Vepperd, Felső-Péterfalu, Kalkgruben és Czundra nevü gyülekezetink búza- és rozsföldjeit; árpának, zabnak, burgonyának nem árthatott annyit, mert azt még csak imént vetettük. De ezen nem csekély baj csak előhírnöke volt a reá következő vésznapnak, t. i. a junius 6-án délután 4 óra felé dühöngő árvíznek, mely leirhatlan kárt okozott s melyet 3—4 évtized alatt sem heverhetünk ki. Hegyes, völgyes, a természettől mintegy nyaralónak rendelt kies vidékünkön a fentebb említett időben Schwarzenbach felől, ezen tőlünk "'/4 órányira fekvő utolsó osztrák helység felől — a szomszéd és fél óra távol Felső-Péterfalu, első magyar határszéli falun s annak határán át, mi hozzánk Kaboldra, majdnem villámgyorsasággal két, sőt három méter mély viz rohant le. Alig kiálthatta a gyorsfutár, hogy „verjük félre a harangot, jő a víz" s már itt is volt. Néhány perez alatt tóvá vált Felső-Péterfalu leány- s Kabold anyaegyházközségiink, melyből csak a házak tetői vagy kéményei látszottak ki s melyekről hallatszott a menekülők jajveszékelése s a megfuladóknak halálhörgése. Néhány pillanat alatt bedőlt számos ház, megfuhdt 30-nál több ember, sok szarvasmarha és még több sertés és baromfi. Az árviz oly rénitő mennyiséggel, oly hirtelen s váratlanul jött, hogy menekülésről szó sem lehetett! S hogy mily kegyetlenül dühöngött, azt csak az képzelheti el, a ki megtudja, hogy a szegedi katasztrófa egyik szemtanuja azt mondja, hogy a felbőszült elem özöne nálunk még sokkal hirtelenebb s annyival borzasztóbb volt, mint Szegeden. A vad árfolyam 1—2 lábnyi vastag erdei- és gyümölcsfát is gyökerestől szakított ki a földből és sodort magával, embert, állatot, épitőfát, gerendát, deszkát, bútorzatot. Felső-Péterfalu és Kabold lakosságának kétharmada koldusbotra jutott, csak a magasabban fekvő házak maradtak meg épen. Oh milyen szörnyű látvány ! Kabold gyönyörű gyümölcskertjei, szebbnél szebb s nemesnél nemesebb gyümölcscsel bővelkedő masánszki, reinette, — stb. alma — királykörte, baracz, cseresznye s egyéb gyümölcsfái s a legszebb rózsabokrokkal ékes konyhakertjei, melyeknek (különösen a gyümölcseknek) termékeit a bécsiek az ő „Naschmarkt

u-ukon oly mohón vették és ették, borzasztó vadonná váltak. E kertekben most 4—5 méter magasságra összesodort iszap — sár — összetört butor — kapu — jászol — sertésólrom s fatörzsdombok s halmazok emelkednek; a gyümölcsfák jó részét elvitte a viz, hogy csak üreges helyét látni ! A házakban a sár és iszap 4—5 lábnyi magas. Péterfalván és Kaboldon számos ház düledez s ott a túlnyomó (350) ev. lakosnak kétharmada, Kaboldon pedig a fele most hajlék, ágy és ágynemű, ruha és eleség nélkül szűkölködik. A zsidó templom megkárosodott; a magaslaton fekvő kath. templom nem; az evang. templom, iskola, pap- és tanítólaknál pedig, mely Kabold mezővárosa délkeleti végén van, a viz már csak méternyi magas volt s dühéből engedni kezdett ; de gyümölcsösöm, konyhakertem kerítéseit, a czölöpökkel, valamint a 10—15 éves fákkal együtt még elsodorta. Kaboldon alig van 2—3 kutunk megiható vízzel! A kinek még volna gabonája, az fél évig nem őrölhet, mert a malmok ép ügy, mint a boltosok tönkre vannak téve. Pedig november óta amúgy is sújtott minket a mindenható Isten keze. A roncsoló toroklob megtizedelte gyermekeinket, lép- és tüdővész kaboldi nagyobb sertéseink 70-nél több darabját ölte meg. A zord és tulhosszá tél miatt, mely eleségünket és tüzelő fánkat megemésztette s kenyérkeresetétől számos embert visszatartott, már csak májusban vethettünk árpát s május végén burgonyát. S ime most hozzájárul még a jégeső é9 felhőszakadás, s hajmeresztő ráadásul ez új özönvíz. Szombaton junius 8-án temettünk Felső-Péterfalván öt, és Kábáidon is öt evang. árvizhullát. Pdplakunkban a vész idején zokogó ima közt csak siettünk megment-ni az anyakönyveket és szent edényeket sat. a templomba, gyermekinket ruhával és ágyneművel a