Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Czikkek - A svéd király (Bierbrunner Gusztáv)

395 A liitzeni csatával végződött a harmincz éves háború negyedik szaka, a svéd-német háború. Most jött a tragödiában a komikum, az ötödik szak, a franczia-svéd-német háború. A vallási érdek háttérbe szoríttatott, a politikai érdek átvette a vezérszerepet. A mi az összeférhetlenségben élő protestáns fejedelmeknek nem sikerült, az sikerült Richelieu bibornoknak, a ki most, egyesülve a német protestánsokkal, nyiltan fellépett az osztrák hatalom elleD, Ritka a történelemben az a hajsza, melynek a császáriak most ki voltak téve. 1637 febr. 15-én II. Ferdinánd elhalálozott, utódja volt a lágyabb III. Ferdinánd. A svédek Oxenstierna által kormányozva, Banner, Königsmark, Torstenson vezérlete alatt, a néínetek veimári Bernhard alatt, a francziák Enghien és Turenne alatt egy czél felé, Osztrákország lealázására törekedtek. Sikerült is nekik. A westphaliai béke óta Európában a vezérhatalom Francziaország lett. Mind az áital a harminczéves háborúnak főhőse Gusztáv Adolf. Azzá tették őt úgy személyes tulajdonai, mint szereplésének Összes körülményei. Ha II. Ferdinánd lelki meggyőződése szerint azt mondotta, hogy inkább országát és népeit veszítené el, inkább, egyik kezében a koldusbottal és másik kezébe, nejével és gyermekeivel a nyomorba vándorolna, aj tótól-ajtóig koldulva kenyerét, sőt inkább a leggyalázatosabb halált szenvedne, semhogy a protestánsokat lássa, akkor Gusztáv Adolf mégis egészen más jellem. Igaz, ő is hű lutheránus volt mint II. Ferdinánd katholikus, azt vallotta, és ő volt az első, ki ezt vallotta, hogy a lutheránus vallás az egyedül üdvözítő. Es haragra lobbant nem egyszer a miatt, hogy az evangélikusok Németországban — mint nálunk is a vallás-szabaditó erdélyi fejedelmekkel szemben tétovázó magyar protestáns nagyok — nem tudtak összetartani és egyértelmüleg, cselekedni egy magasztos eszméért, a vallás-szabadságért. De a miben leginkább felülmúlta összes hirneves kortársait, az a tiszta, rajongás nélküli vallásosságán kivül, az utólérhetlen tlirelmessége, fegyelmi szigora és igazságszeretete. Nemcsak, hogy nem volt nap, melyet imával kezdet és zárt volna be, nemcsak, hogy hada a gondolható legfegyelmezettebb volt, de soha nem fordult elő eset, melynél ő más vallásúak ellen intolleráns lett volna, vagy hogy hadainak a legcsekélyebb intollerancziát megbocsátotta volna. Ha tehát a protestáns világ őt ünnepli, ünnepli benne a vallási hős és mártyron kivül még a valódi protestáns türelmességek eszményképét is. Ünnepelje bátran, mert türelmességre most is igen nagy szükségünk van, minőt a svéd király tanúsított. Bierbrunner G. Nagy érdeklődéssel olvastam e becses lap 47 — 48. számaiban közölt e czímü czikkeket, mert velők, tisztelt kartársunk egyházi életünk nagy, — ám a legnagyobb sebét igyekszik gyógyítani. Bizony az ev. közszellem hanyatlása általános, sőt be kell ismernünk, legtöbb egyházban egészen hiányzik. Az említett czikkekben előadott orvoslási módszereket én is már megpróbáltam s tapasztalásom eredményét másokkal is tudatni akarom. A vallástanítás az elemi iskolában a tanítót illeti, nem pedig a lelkészt. Ez a mi hitfelekezeti iskolánk egyedüli jelleme ; mert csak úgy lesz az egyház által fentartott iskola s tanítója egyházi, ha benne a tanító tanítja a vallástant. Mert milyen más haszna lenne az egyháznak iskolája fenntartásából? ha ez nem volna : szivesen átadhatná az államnak ! Én tudniillik a vallásoktatást nem látom egyedül a káté tanításában, de az összes tantárgyak vezessenek az istenhez, ébresszenek a gyermek szivében vallásosságot. Ha ezt a tanító meg nem teszi — a vallásoktatásra szánt pár órával nem teljesítené kötelességét; több órát pedig más tárgyak sokasága nem enged. Azért az illető olvasókönyvnek is mind vallásos tartalmú czikkekből kellene állnia, a mint azt Bella, b.-csabai tanító legújabb olvasókönyveiben látjuk. Szerény nézetem szerint a lelkésznek, a gyermekekkel való első tanítási érintkezése a konfirmáció. Ha a lelkész az elemi iskolában tanít, a bekövetkezendő konfirmáció megfosztatik ünnepélyességétől. Hiába — de arra is figyelnünk kell: a katholikus egyházban a helybeli lelkész tanítja a vallást, de a bérmálás egyedül a ritkán látott püspöknek kizárólagos joga; az evangelikus egyházban a konfirmációt a lelkész teljesíti, kivánatos tehát, hogy a konfirmációig valaki más tanítson; az pedig a tanító. — Saját tapasztalatomból tudom, milyen benyomást tesz a 12—13 éves gyermek szivére a konfirmáció előtti tanítás. Azért szükséges, hogy czélszerűen rendeztessék be. Már a tanításnak ideje fontos. Nálunk is szokás volt azt böjti időben vagy pünkösd előtt végezni. De belátván, hogy egyrészt az iskolás gyermekek az iskolalátogatástól elvonatnak, másrészt az akkor még uralkodó rossz időjárás sok kellemetlenséget okoz : teljesítjük azt a nyári vizsga után. A gyermekek a legtávolabb köszégekből jöhetnek s vehetnek részt a tanításban egész napon át. Első években ezen mód különféle akadályra akadt, kivált azért, mert sok gyermek nyáron át szolgálatba megy ; most pedig annyira megkedveltetett, hogy a netaláni szolgálatban levő gyermekeket is legnagyobb készséggel küldik a tanításhoz. Csak kár, hogy hiányzik az alkalmas kézi könyv. Mert ámbár nem hozható be egységes tananyag, miután különféle községekből összegyűlt különböző tehetségű gyermekek vallástanbani tanulmányozottságához képest kell tanítani ; mégis ezen hiányt nagyon érezzük. Különféle út ve-