Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Czikkek - A róm. kath. nagy népgyűlésről

kifejlett mai tényleges állapot ellenében a régi jogokat, a régi kiváltságokat kívánjuk? Nem! — Talán mint katholikusok uj térfoglalást, az egyház hatalmi körének szélesbítését kivánjuk az állam és szabadság rovására? Nem! Talán az uralkodó vallás rendszerének visszaállítását sürgetjük a többi törvényesen bevett vallásfelekezetek hátrányára, elnyomására? Ezt sem! Szép czél, mely után törekedni nemes pályafutás, van kitűzve e nyilatkozatban, hogy mivel a testből és lélekből álló embernek társadalmi ténykedése egyrészről az egyház, másrészről az állam körében történik és mivel az egyház nem az államon kivül, hanem annak kebelében gyakorolja üdvös működését, kell hogy mindketten intézményeikkel összhangzólag találkozzanak és szükséges, hogy a polgári és vallási társadalmat kölcsönös és egymást támogató jogok és kötelességek fűzzék össze. És a legnemesebb győzelem : hazánkról elhárítani azon harczok veszélyét, a melynél végzetesebbet csak azon balsors sújtotta országokban észlelünk, a melyekben a társadalom osztályai egymás ellen testvérharczot folytatnak. Csakhogy a sereg a csata hevében olykor messzebbre rohan, mint a meddig a vezér parancsolta, vezényelte és túllő a czélon; és a nyáj olykor elhagyva a pásztort, elszéled tőle és eltávozik a czéltól. Ilyet tapasztalunk már a róm. kath. nagygyűlés egyes szónokaiban és a határozatoknál; és félő, hogy még amolyanabbat fogunk észlelhetni a kevesebbé fegyelmezett nagy tömegnél és a jövendő nemzedéknél, mely a társadalmat alkotandja, törvényeinket hozza, törvényeinket alkalmazza. A római kath. nagy népgyűlés határozatainak és ezek megokolásának méltatásánál felekezetközi tekintetben a kiinduló pont az egyházróli fogalom. A nagy népgyűlés első előadója is ezt állította előtérbe. Kérdezi : mi a kath. egyház? És megfelel a római kath. egyház katekizmusával ekép : „az anyaszentegyház az egész földön élő keresztényeknek nagy társasága, kik egy közös fő, a római pápa — mint sz. Péter utódja — alatt ugyanazt az egy hitet vallják és ugyanazokkal a szentségekkel élnek." — Az egyháznak egyik ismérve tehát a közös fő, a a római pápa, mint szent Péter utódja, ugyanazon egy hit, mikép azt a tridenti s vaticani zsinatokban formulázták és ugyanazokkal a 7 szentségekkel való élés. A kik ellenben nem ismerik el a római pápát szent Péter utódjának, bár ugyanazt a hitet vallják, melyre Krisztus az ő anyaszentegyházát építette s melyet Péter apostol ekép vallott : ,,te vagy a Krisztus, az élő Istennek fia;" a kik nem ismerik el a római pápát uruknak, bár azt a hitet vallják, hogy nekünk csak egy Istenünk van és egy Űr, a Jézus Krisztus; a kik nem a római kátéban tanított hitet vallják, habár vallják az apostoli hitvallást; a kik nem a 7 szentséggel élnek, habár élnek azon 2 szentséggel, melyet Jézus Krisztus Urunk rendelt, azok nem az egyházban megmaradt hivek, azok szakadárok, eretnekek és szervezett társaságuk nem egyház, hanem a legjobb esetben és különösen megtisztelő elnevezéssel csak „hitfelekezet." Semmi közünk hozzá, hogy a római kath. egyház hitelvei mikép állapítják meg az egyház fogalmát; az a római kath. egyháznak kizárólagos belügye és egyházhiveinek lelkiismeretbeli dolga. Nem vitatkozom a soproni római kath. egyházközség merészen támadó, harczias apátplébánosával, ki előadásában annyira elragadtatta magát, miszerint a pápaság tekintélyének támadóit és a nemzeti egyházak szóvivőit azzal gyanúsította, hogy rosz szolgálatot tesznek az országnak, a nemzetnek és veszedelmes játékot űznek a társadalom legvitálisabb érdekeivel; mert a pápaság tekintélyét aláásni kívánván, magát a tekintély elvét is megrongálják; a társadalomnak erős oszlopait megingatják, az országot fentartó elemeket felbontják, a közrendnek biztosítékát feldúlják ; mert tekintély nélkül nem uralkodhatik a király, nem kormányozhat a kormány, nem működhetnek a hatóságok, nem tarthatja fen a családi rendet a családfő. Nos hát az evangélikusok a pápaság tekintélyét el nem ismerik; az evangélikusok a nemzeti egyházaknak szóvivői (már a maguk hitelveiben). Mégis ha valaki a legutóbbi három század történelmét tanulmányozta, a lezajlott forradalmak színhelyeiről tudomással bir, a börtönök és fegyházak szerencsétlen lakosainak statisztikáját ismeri, az evangélikusok családi életét s erkölcseit elfogulatlanul vizsgálja, vájjon fogja-e gyanúsíthatni, rágalmazhatni az evangélikusokat, hogy ők a hazának nem jó fiai, a királynak nem hű alattvalói, a törvénynek nem tisztelői, családi életük nem tisztességes, és hogy ők az erényekben nem futnak nemes versenyt más egyházhoz tartozó honfi s lakostársaikkal és hogy e versenyfutásban mások által megelőzni hagyják magokat?! Visszatérve egyébiránt a kiinduló ponthoz, az egyház fogalmának meghatározását, a mint a római kath. egyházra vonatkozólag azt ezen egyház belügyének vallottam, az evang. egyházra vonatkozólag is a magunk belügyének kell tartanom. Hanc veniam damus, petimusque vicissim, A magyarországi ág. hitv. evangelikus keresztyén egyház hitelveivel megegyezően a legutóbbi zsinaton magát egyháznak nevezte. Nem úgy értendő az, mintha addig is nem vallotta volna magát egyháznak, még pedig szinte keresztyén egyháznak; hanem eddig alkalma nem volt ezen elnevezést törvénybe iktatni. Zsinati törvényünkre hivatkozom, mivel az legfelsőbb szentesítéssel megerősíttetvén, törvényerővel bir, melynek nemcsak egyházunk hivei kötelesek engedelmeskedni, hanem a polgári s felekezetközi, jobban mondva, egyházközi viszonyokban a hazának minden polgára is hódolni tartozik. Kérem immár róm. kath. honfi s lakostársainkat, kérem első sorban főtisztelendő s nagyságos Póda Endre soproni apátplébános urat, ne tartsák az egyház megmagyarosított torzképének, ha az ág. hitv, evangelikus keresztyén és az ev. ref. ker. egyházak ennek utána hazai törvényeinkben a közhatóságok által és egyházközi viszonyokban egyházaknak