Evangélikus Egyház és Iskola 1894.
Tematikus tartalom - Belföld - A tátraaljai egyházmegye
304 óra alatt a község 70 háza közül 35 lett hamuvá vagy 50 család (200 lélekkel) koldussá. Ebből 30 ház evangélikusoké volt, s 40 család evangelikus. Ezek a szerencsétlenek elvesztették mindenöket. Elégett házuk, asztagban álló, vagy már csűrbe takarított gabonájuk egyaránt. Elpusztult tikarmányuk, el gazdasági eszközeik ; soknak nagyobb, kisebb barmai. Szántani, vetni, eke, vetőmag hiányában sokan nem tudnak. A mit a tűz még meghagyott, azt meg az éjjeli nagy eső rontotta meg. Leirhatlan a nyomor, inség. Ha meglátja az ember a pusztulást, a síró erős férfiakat, nőket, az éhező, az esti hűs levegőben didergő ruhátlan gyermekeket, maga sem tudja visszatartani könyeit. Abban sem lehet reményük, hogy majd a kukoricza és burgonya lesz téli eledelök ; mert azt megsemmisítette a nyári rendkívüli szárazság. Sok ház romban fog heverni talán örökre ; lakói kivándorolni kényteleníttetnek, ha részükre valahonnan segély nem érkezik. Elvesztették mindenöket, csak kottőt őriztek meg a vész között: Istenben való bizalmukat és a felebaráti szeretet segély nyújtásába vetett reményöket. Ennél fogva bizalomteljesen fordulok e becses lapok utján mélyen tisztelt hitrokonainkhoz, legyenek kegyesek filléreikkel a nyomor enyhítéséhez járulni, az éhséget szüntetni; ha a nemes lelkek bármily elviselt, — habár használhatlannak látszó — ruhadarabot küldenének is azoknas a szerencsétleneknek, kik a vészből csak azt a vékony öltözetet tudták megmenteni mely testöket fedé, minden legkisebb — bármi Demű — adományt a hála könyeivel fogadják. Most van ideje, hogy ne feledkezzüb meg a n«gy apostol intelméről : „mindenekkel jót tegyünk, kiváltképen a mi hitünknek cselédivel." Gai. VI. 10. Minden kegyes adományt kérem hozzám küldeni. Azt e becses lapok hasábján nyugtázni fogom és a legszigorúbb felügyelettel leszek azok kiosztása körül. Isten áldása a kegyes adakozókon ! Nagy-Yázsony, (Yeszprémm.) 1894. szept. 5-én, Tóth Gyula, ev. lelkész, esperes. — A magyarhoni ág. hitv. ev. egyház egyetemes theologiai akadémiáján a mult hét az alapvizsgák és szakvizsgák hete, szeptember 10-ike pedig a tanév ünnepélyes megnyitásának a napja volt. 9 órakor az Úrvacsorájához járult tanári kar s ifjúság, a midőn is szónok ntű Trsztyénszky Ferencz esperes úr s a gyakorlati theologia tanára „mementó vivere" alapgondolattal Pál apostol krisztusi tanításának szemmeltartásával sok szív és észhez szólót lelkesedve s lelkesítőn mondott el arról, hogy mért és hogyan kell élnünk, hogy az Idevezitőnkkel való életközösségben méltón megmaradhassunk. 10 órakor meg az akadémia nagy termébe mentünk, hogy előkelő vendégeinkkel egyetemben meghallgassuk s értelmünkbe véssük ntű Schneller István igazgatótanár tanévmegnyitó nagyszabású beszédjének igazságait. Isteni gondviselés s vallásosság, hit és tudomány, miveltség (culturállam) s hazafiság összhangjairól szólt főképen a beszéd. Igaz tudós — úgymond Schneller — nem gondolható vallásosság s az ezzel adott alázat és szerénység nélkül, míg ellenben hitetlen kutatók munkája gőgöt nevel s önimádtatásra vezet. Megható volt az egyéni önállóság erős szószóllójának, a mi szeretve tisztelt rektorunknak ez a tisztalelkű megadása, sokratesi magatartása. Bizony részszerinti is a mi egész ismeretünk s nem is világboldogító, — hit, szeretet és remény nélkül. Azért tehát járjuk serényen az ismeretek mezejét, a hit ösvényeit, hol a remény virágai is nyílnak, s melegedjünk a szeretet tüzénél. S így menve Isten szent nevében előre, tovább, — jussunk közelebb az Igazsághoz ! Kr. J. — A békési esperesség közgyűlése nem mint a mult 36. számban nibásan közöltetett f. hó 18-án. hanem a hivatalos összehívás szerint f. szeptember hó 2 4. és 2 5. napjain fog megtartatni. — Lelkészválasztás. Mint értesülünk, a csernyei ev. egyház Scholtz Gyula urat a dunáninneni egyházkerület püspökének segédjét választotta meg lelkészévé. Ifjú lelkésztársunknak Istentől erőt és áldást kivánunk. — Eljegyzés. Lukácsek István zobori evang. tanitó f. évi szeptember 15-én eljegyezte Sándor y János, a nógrád-sz. péteri köztiszteletben és a szeretetben álló kovácsiparos bájos leányát Mariskát. Isten áldása lebegjen boldogságuk hajléka fölött! — Szomorú eset. Payer Jenő tanár, valószínűleg pillanatnyi elmezavarban, szeptember 7-én öngyilkossággal véget vetett életének. Béke hamvaira ! — Zábrák Dénes, soproni evangelikus lelkész „Krisztus az én életem" czím alatt a régi evangyéliomi perikopák felett tartott egy évfolyam beszédet ad ki, s arra megrendelési felhívást bocsátott közra. Terve az egész évfolyamot két kötetben adni ki, melyeknek elseje már f. év november hónapjában jelenne meg, s körülbelül 30 ívnyi terjedelemben mintegy 45 vasárnapi s ünnepi beszédet tartalmazna adventtől egészen pünKÖstig terjedő időszak ünnepeire és vasárnapjaira. E kötet ára 2 frt 50 kr. — A második kötet, mely mintegy 35 beszedet nyújt 2 frtnyi előfizetéssel szerezhető meg. A megrendelések 2 kros levelezőlapon történnek, akár a szerzőnél akár Hornyánszky Viktor könyvnyomdásznál Budapesten. Szorgalmas és avatott testvérünknek e vállalatát melegen ajánljuk hitrokonaink és lelkésztársainknak figyelmébe. P ALYAZAT. Lapujtőn egy ev. ág. hitv. rendes levita-tanítói állomásra természetbeni lakás, kert és 300 frt. évi javadalom élvezete mellett pályázat hirdettetik. Kérvények szeptember hó végéig a luczini ev. egyház lelkészi hivatalához czímezve küldendők. U. p. Nógrád-Megyer. A rödöni (Vasmegye) ág. h. evang. leányegyházban a II. r. tanítói állá3 lemondás folytán üresedésbe jővén, arra ezennel pályázat hirdettetik. Javadalom : 1. Készpénzben 350 frt. 2. Tandíjpótlék fejében 32 forint 50 kr. 3. 8 öl puha tüzelőfa. 4. Körülbelül 3 holdn) i föld haszonélvezete. 5. Szabad lakás. Pályázók kellőleg felszerelt kérvényeiket f. évi október l-ig alulirt lelkészi hivatalnál nyújtsák be. Kelt Pinkafőn, 1894. szeptember 8-án. Ev. lelkészi hivatal: Stráner Vilmos, lelkész. Segédlelkészt keresek. Pályázók alulírotthoz forduljanak. Cservenka (Bács megye), 1894. szeptember havában. Stiegtlmár János, ev. lelkész. WIGAND F. K. NYOMDÁJA, P0Z30NYBAN.