Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Czikkek - Tanítók és papok

18 dunáninneni kerület példája, hol annak érdemdús, egyháza javáért élő-haló püspöke SZÍVÓS kitartással fáradozik a kerületi értekezlet megalapításán s bizony egész mostanáig is a létesülés stadiumában van csak. Nem hiszem, hogy az egyházunk szolgálatában álló komoly s kötelességtudó férfiaink között csak egy is akadna, a ki az ily állapotokkal meg volna elégedve akkor, midőn az ellenség erősen támadja várfalainkat és sok protestáns emberen csüggeteg lemondás vett érőt. Óhajtandó volna tehát, hogy vezérférfiaink az esperességektől kezdve az egyetemig oly intézkedés keresztülvitelére vállalkozzanak, a mely az egyház benső építésének fejlesztésére alkalmas. Ha valaki meg van győződve arról, hogy a jelenlegi közgyűlések keretében vagy azoknak függelékekép oly tanácskozások volnának tarthatók, melyek az egyház vallás-erkölcsi érdekeit, a lelkészek tudományos tovaképzését, a lelkészképzés feladatait komoly tanulmány tárgyává tegyék, esetleg vállvetve egyöntetű istentiszteleti berendezést hozzanak létre, ám indítsa meg a cselekvést ezen az uton s talán épen a világi elemnek bevonásával s érdeklődésének felköltésével igy is érhet el némi eredményt. Ha azonban czélravezetőbbnek látszanék püspökeink, esetleg egyetemes és kerületi gyűléseink közbelépésével vagy annélkül szabadon alkotandó conferentiáknak szervezése, ám hassanak oda, hogy az ige mielébb testté váljék. Hogy eleinte sok nehézséggel fog kelleni megküzdeni s az egyéni felfogás érvényesülése, kivált az önfegyelmezés hiányában gyakran kérdésessé fogja tenni az eredményt, arra el lehetünk készülve. De végtére is így, a mint vagyunk : valóságos „ibant, qua poterant" állapotban egyházunkra nézve a széthullásnál és elzüllésnél egyebet nem várhatunk. Kinek az egyház java szent, az lelkének legjobb erejével fogjon a munkához. Testvéreimet szivesen kérem, ne hallgassák agyon ezt az indítványnak vehető elmélkedést és szóljanak hozzá. Hátha a mindenoldalú meghányásvetésből végtére is valami életre való megállapodás fog kikerülni. Egy pap. íteink íj beosztása. Ha napirenden van, üssük a vasat, míg meleg, hogy az ügy tisztázódjék. A már nyilvánult véleményekből, mennyiben többet-kevesebbet eltérők, egy tervet kell összeállítani. Ilyen tervül, tekintettel a politikai kerületekre, a történelmi kifejlődésre s az ebből származó megszokásra és a dolog természetére a következőt vélném elfogadandónak. 1) Dunáninneni kerület maradjon a mint eddig volt; csak a fehér-komáromi adassék hozzá s az árvái és turóczi esperességek egyesíttessenek. A mosonyinak pedig tetszésére bizassék, hová kiván tartozni. Ha tán a megszokásnál fogva tovább is ezen kerületnél maradna, annál jobb; mert eddig is jó protestáns szelleműnek bizonyult. De az esperességenkénti szavazás megszüntetendő; mert az egyes egyházak autonómiáját elnyomja és a tanácskozás szabadságát meghiúsítja. 2) Tiszáninneni kerület e név alatt csak ezen politikai kerület megyéiből álljon „nomine et omine", mi természetes is. 3) Tiszántúli kerület megyéiből önálló egyházkerület és püspökség szervezendő, hova tartozzék a brassói esperesség is, nyitva tartatván az erdélyi egyéb részeknek is a csati akozhatás, mihez így tán majd a szászok is kapnak idővel kedvet a bánságban találtató testvér-egyházak miatt; szabadságukban maradván az erdélyrészieknek a körülményekhez képest netán külön kerületet képezhetni. 4) A bányai kerület ezután a többi esperességekből állana, békésin és bánságin kivül, mi által jobban is lenne kikerekítve. 5) Dunántúli kerület is változatlanul maradna, melyhez legalább ideigleuesen csatlakozhatnának a Tót- és Horvátországban és fiumei kerületben elszórt hiveink is, míg idővel a Bosznia, Herczegovina és Dalmátiábau találtatókkal külön kerületet képezhetnének. Ezen felosztás szerint a kerületi s egyetemes gyűlésre küldendő követek száma is módosíttatnék a lelkek és lelkészek számához, valamint a teherviselés arányához képest. Ilyen beosztás által csekély változás mellett az administratio könnyebbítése is eléretnék. K. J. Tanítók is papok.*) E becses lap régebbi számaiban többször megbeszéltük mi már a mi házi bajainkat. Szóllottunk a régi buzgóság és áldozatkészség hanyatlásáról, istentiszteletünk és egyházi rendezetünk sokféle hiányairól, a vallástalanság és egyháziatlanság rohamos terjedéséről. És voltak sokan, a kik ennek okát majd a Mózesekben, majd az Áronokban, majd pedig a hívekben keresték. Csak egyről nem szólott még közülünk senkisem — tanítóinkról; a kik pedig ép úgy lehetnek egyházunk haladásának vagy hanyatlásának okozói, mint akár a Mózesek, Áronok. Legyen szabad ma nekem ő róluk szólani; előre is kijelentvén azt, hogy engem e czikk megirására egyedül szeretett egyházam féltett java és érdeke buzdított, nem pedig az általam is több tagjaiban tisztelt és nagyra becsült tanítói kar iránt érzett netaláni titkos ellenszenv, — a mitől én egészen távol állok. Épen azért igyekezni is fogok sine ira et studio beszélni ! A mult nyáron egy más esperességből való *) Minthogy el vagyok határozva, semmi oly kérdés megbeszélése elől, mely egyházi életünket érdekli, ki nem térni, közlöm e czikket, habár tapasztalatom és felfogásom sok tekintetben eltér a tisztelt szerző úr véleményétől. Szerkesztő.