Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Belföld - Zsinatunk negyedik ülésszaka

187 hol nemcsak egyes lakosztályok, betegszobák, csinos vendégszobák, egyetemi tanulói lakások vannak, hanem egy nagy diszterem is, körülötte pedig száz­ezer kötetet magában foglaló könyvtári helyiségek. A gyűlés látogatottsága most kivételesen nagy volt, mert az évi összejövetelek alkalmával 400—500­nál több lelkész nem szokott egybegyűlni. Csupán Békés-Csabáról hat pap jelent meg, és csak kettő maradt otthon a káplánokkal. Eljött a ritkán látható boszniai püspök is. A diszgyülést megelőzőleg este szakosztályok tartották gyűléseiket. Minden szakosztály élén egy-egy püspök áll, a kik tartoznak a szakokat egymásközt megosztani, hogy az elnökválasztások elkerültessenek. Az egye­temes értekezletet azután a püspök vezeti. A budapesti püspök elnöklete alatt tartott tanul­mányi szakosztályban döntöttek a népiskolai és kö­zépiskolai vallási tankönyvekre kiírt pályázatok felett. Elhatároztatott továbbá, hogy a biblia magyar fordítása újra revideáltassék. A pozsonyi püspök elnöklete alatt tartott litur­giái szakosztályban az agendai munkálatok mellett az uj perikopa rendszert javították ; de leginkább foglalkoztak azuj magyarénekes könyv ügyével, mely­nél keresztül ment az az indítvány, hogy mivel az értekezlet által időközönként kibocsátott énekfüzetek alapján sok magyar egyházi énekmelódia keletkezett, a régi nemzetközi melódiákból, melyek a száz év előtt kiadott énekesben foglaltatnak, csak a neveze­tesbek tartassanak meg. Az eperjesi püspök elnöklete alatt tartott jogi és történeti szakosztály, mivel már az esperességi és kortörténeti monographiák elkészültek, idején való­nak találta a magyarországi evang. egyház történe­ténetének kimerítő 12 vastag kötetre terjedő meg­irását, mivel az 50 évvel ezelőtt megjelent nagy egyháztörténet még itt-ott hézagosnak s pragmatiká­jában túlhaladottnak látszik. A soproni püspök elnöklete alatt tartott egyház­igazgatási szakosztály uj anyakönyvi és statisztikai táblázatok megállapítása után a lelkészi naplók kötelező vezetését mondta ki, miután még mindig akadtak egyes lelkészek, a kik a cura pastoralis terén szerzett tapasztalataikat magok és utódaik okulására nem jegyezték fel. Ezen szakosztályhoz mint egyszersmind legfőbb fegyelmi székhez csupán egy ügy lett felterjesztve oly lelkészről, ki, bár szoros baráti körben, egy sikamlós adomát mondott el, s az esperes testvéri figyelmeztetését, repudeálta. Magától értetődik, hogy a dorgatorium el nem maradt. (Folyt köv.) BKlf Ili. Zsinatunk negyedik ülésszaka. Nagy fontosságú s ered­ményeiben szinte kiszáraíthatlan hatású munka végzése végett ült össze zsinatunk f. hó 7-én, miután előzőleg f. hó 6-án d. u. 4 órakor kezdó'dő eló'értekezleten a tárgyalás alá kerülendő ügyek sorrendjére s tárgyalási módjára nézve megállapodott. Az ülést — főtiszt, s mélt. Karsay Sándor dunántuli püspök iker elnöklete s szivből fakadó buzgó imája mellett nagymélt. Fabiny Teofü zsinati alelnök nyitotta meg azon jelentéssel, hogy zsinatunk világi elnöke, nagymélt. Péchy Tamás ur megrongált egészsége helyreállítása vé­gett fürdőn lévén, üléseinken csak azon esetben fog némi részt vehetni, ha azok f. hó 10-én túl is még tartanának. A jelentések során megemlékezik Samarjay Károly és Purgly Sándor zsinati tagok elhunytáról, mit a zsinat fájdalmas érzéssel vesz tudomásul, megemlíti továbbá, hogy Schreiner Károly, Brunner János, Barcza Gréza, Breznyik János, Belehorszky Gábor, Mockovcsák János távol mara­dásukat bejelentették s indokolták, s végül bemutatja a dorpati egyetemre távozott Kvacsala János helyébe válasz­tott Zorkóczy Sámuel uj zsinati képviselő megbízó levelét, ki ennek alapján igazoltatott. Majd olvastatott az egyetemes gyűlésnek a zsinat össze­hívására vonatkozó jegyzőkönyve s az egyházkerületeknek, az egyházkerületek arányosításáról szóló javaslatára be­adott véleményei, minek kapcsán elnök jelenti, hogy az arányo­sításról szóló javaslaton kivül még két más javaslat vár tárgya­lásra u. m. az egyetemes nyugdíjintézeti és a gyámintézeti javaslat. — Egyik javaslat sem lévén ugy előkészítve, hogy a zsinati tárgyalás alapját képezhesse, élénk vita után a zsinat úgy határozott, hogy az egyetemes bizottság javas­latát tárgyalás és szövegezés végett kiadja az alkotmá­nyozó-, — a nyugdíjintézeti és gyámintézeti javaslatot pedig a pénzügyi bizottságnak olyformán, hogy ezen bi­zottságokban, a minél alaposabban leendő előkészithetés végett minden zsinati tagnak megadja a hozzá szólhatási jogot és egyúttal mind a három javaslatot kitűzi a 8-kán s következő napokon tartandó ülések napirendjére. A f. hó 8-án d. e. 10 órakor megkezdett ülésen az elnöki jelentések során bemutattattak Leska János, Mocko János, Fajnor István, Dr. Stefanovits Milos, továbbá Nóvák Sámuel s Dohnányi Lajos, végül Zoch Pál és Krcsméry Emil képviselők által benyújtott következő beadványok : Nagyméltóságú és Főtisztelendő zsinati Elnökség ! Mély tisztelettel alólirottak arra a kijelentésre érez­zük magunkat indíttatva, hogy a zsinatnak a mai napon felveendő munkálkodásában részt nem vehetünk, — a kép­viselőségről ezennel lemondunk. A legutóbb lefolyt egyetemes gyűlésen — az elfogadott javaslat indítványozója által leplezetlenül, hivatalosan meg lett mondva az, a mi különben régen közismeretű volt, hogy t. i. az egyházkerületek uj beosztásának, — avagy az ujabb terminus szerint arányosításának — az egyedüli igazi czélja : a dunáninneni egyházkerület termé­szetes és törvényes többségének a kiforgatása, majorizálása — kedvencz kifejezés szerint : megrendszabályozása, — azaz leplezetlen szavakkal mondva : egyházkerületünkön való erőszak elkövetése. Azon meggyőződésnek hódolunk, hogy kötelességünket megbízóinkkal szemben ugy teljesítjük leginkább s önbe­csülésünknek is leginkább megfelelünk akkor, ha a része­sedést az ily egyháziatlan, lelketlen munkában megtagadjuk, s ezáltal a leghatározottabb formában tiltakozásunkat dokumentáljuk az egyházkerületünk ellen czélba vett erő­szakoskodás ellen. Teszszük ezt pedig különösen azért is, mert az egye-

Next

/
Oldalképek
Tartalom