Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Belföld - Zsinatunk negyedik ülésszaka

188 temes gyűlés többsége, melynek tagjai között ott ül a zsinati k ép vi se 1 ők tö b b s é g e is, a z egyházak, egyházmegyék és egyházkerületeknek a törvény 11, 15, 80 és 108. §-aiban biztosított önkormányzati s önrendelkezési jogainak a megsértésével, — de ellenkezésben az önmaga által eddig követett s javaslat kidolgozására egyetemes bizottságnak kiküldetésében kifejezésre jutott eljárásával is a törvény szavai s szelleme ellenére lázas mohósággal sietteti az egyházbani testvérei feletti erőszak véghezvitelét. S éppen azért, mert a zsinati képviselők többsége az egyetemes gyűlés tagjai között ott volt, s mégis mindezeket némán eltűrte, s egy kis töredéknek a terrorizálásával szemben ellentállni nem tudott vagy nem akart, nincsen semmi remény arra, hogy ugyanazon személyek, kik mint egyetemes gyűlési tagok a felebbvaló és sovinisztikus akarat előtt tehetetlenül mindig hajlongnak s a félremagyarázhatlan, önönmagok által hozott törvény megsértésétől sem irtóznak, — a 438. § nak a kézzel fogható megsértése helyesléssel vétetett tudomásul, — most helyesebb belátás által engednék magokat vezéreltetni s visszarettennének azelőtt, hogy testvéreiket kővel dobálják meg. Hogy egy évvel ezelőtt még az egyetemes gyűlés többsége is máskép ismerte a törvényt mint ma, bizonyság a bizottság kiküldetése, mert a f. év május 24-iki határozat értelme s szellemében az egész bizottsági eljárás fölösleges, elhibázott dolog volt; a törvény szerint azonban nem volt az s az egyetemes gyűlés többsége csak f'. év május 24-én emelkedett a törvény fölé, midőn a kerületi határozatoknak felterjesztését határozta el a helyett, hogy azokat a bizottsághoz s az elkészítendő uj javaslatot újból az egyházmegyék és kerületek, esetleg az egyházközségekhez is utasította volna. Az indokról, mely az egyetemes gyűlés többségét az ily cselekvésre bujtatja: a kerületünk ellen hangoztatott hazafiatlanság botor vádjáról mind addig, míg az haszontalan mende-mondákból s alávaló, s bebizonyítani soha meg nem kísérlett ráfogásokból táplálkozik, méltóságunk alóli dolognak tartjuk beszélni. Tudtunkkal az egyedüli, egyházi életünkben előfordult tény, mely nekünk igazságtalanul oly értelemben betudatott, ellenkezésünk volt, a magyar nyelvnek az anyakönyvvezetésbe való hozatala ellen, — ellenkezésünk azonban törvényes volt és qui suo jure utitur, neminem laedit. De sajnos, úgy tapasztaljuk, hogy ebben a szerencsétlen országban s így egyházunkban is B anapság a hazafiság fogalma a törvény tiprás és erőszakoskodás fogalmával összefolyik, — ebben mi senkit sem fogunk követni s az oly hazafiságot nem irigylünk meg senkinél. Fajnor Istvánnak és Dr. Stefanovics Milosnak még 1892. évben történt újbóli megválasztásáról szóló megbízó levelek idecsatoltatnak. Kérvén a Nagyméltóságú és Főtisztelendő Elnökséget, hogy ezeket mind a mélyen tisztelt zsinat tudomására hozza, kitűnő és mély tiszteletünk nyilvánításával maradunk Budapest, 1894. junius 7-én Les ka János zsin. képviselő, Mocko János zsin. képviselő, Fajnor István zsin. képviselő, Dr. Stefanovics Milos zsin. képviselő. Nagyméltóságú és Főtisztelendő zsinati Elnökség! Méltatva azon indokokat, melyek nyitraegyházmegyei testvéreinket és képviselőtársainkat a képviselőségről való lemondásra indították, s azon indokokat egész terjedelműkben magunkévá téve, mély tisztelettel tudomására hozzuk a zsinati elnökségnek, hogy az adott körülmények között a zsinat munkálkodásában részt nam vehetünk, — a hozandó törvény létrehozásánál közreműködésünket — kerületünk ellen elkövetni czélbavett erőszakosság elleni tiltakozásunk kifejezéseként megtagadjuk s a zsinati képviselőségről ezennel lemondunk, — kérvén a zsinati elnökséget: Méltóztassék elhatározásunkat a az indokokkal együtt a mélyen tisztelt zsinat tudomására hozni. Mély tiszteletünk kifejezése mellett maradtunk Bupest 1894. junius 8-án alázatos szolgái Zoch Pál, Krcsméry Miioszlav. Nagyméltóságú és Főtisztelendő Elnökség, mélyen tisztelt Zsinat! A zsinati tárgyalások tegnapi lefolj'ása és a kiküldött alkotmánj'ozó bizottságnak határozatából meggyőződést szereztünk arról, hogy azon garancziák, melyek a zsinat egybehivása s végeredménye iránti aggodalmak eloszlatására az irányadó körök részéről szolgáltattak, — különösen pedig azon solidaritás, melyet a főtisztelendő püspöki kar a dunáninneni kerület integritásának sértetlen fentartása tekintetében önszántából vállalt, nem komolyan vétetnek. Szerény nézetünk szerint a zsinati törvény 108. §-ának alkalmazása csak akkor következhet be, ha egyházunk állapota a fennálló négy egyházkerületnek szaporodását vagy létszámának csökkentését tenné nélkülözhetlenné, hogy az egyházban nem a hatalom és megtorlás, hanem a a tiszta egyházi érdekek méltánylása s Krisztus Urunk hirdette felebaráti s hitrokoni szeretet — az egyedül irányadó — lévén az egyház nem a hatalmasok, — bölcsek és tudósok kiváltságos possessoriuma, hanem a hivő néprétegek drága, elidegeníthetlen, soha fel nem adható öröksége. Minthogy pedig mi alólirottak a dunáninneni kerületnek, — a legközelebb érdekelt egyházi testületek határozott ellenzésével szemben czélbavett szétdarabolását, — szentesített egyházalkotmányunk 15. §-ával össze nem férhetőnek, századéves institúczióink természetes fejlődésében nem alapulónak s ennélfogva válságosnak tartjuk ág. hitv. ev. egyházunk egész jövőjére nézve, lelkiismeretünk belsugallata nem engedi, hogy ez ellen a mélyen tisztelt zsinat előtt szót ne emeljünk. Teszszük pedig ezt vérző szívvel annál inkább, mert mindenkoron, hazánk és egyházunk iránt tántoríthatlan hűséggel és teljes odaadással álltunk az egyház szolgálatában s ezen közbenesett jelenség lehetlenné teszi további közreműködésünket. Midőn tehát letéve ezennel azon megbízatást, melynél fogva a méltóságos és főtisztelendő zsinat tagjai lehettünk, lemondásunkat tudomásul venni kérnők, az Ur legmagasabb kegyelmébe és oltalmába ajánlva szeretett egyházunk szent ügyét kiváló tiszteletünk nyilvánításával maradunk Budapesten, 1894. junius hó 8-án alázatos szolgái. Nóvák Sándor, Dohnányi Lajos. Ha ezen urak csak a lemondásnál maradnak, ez nem sok bajtokozott volna, de az első négy lemondó képviselő, kikhez csatlakozott az utolsó kettő is levelében az egyetemes gyűléssel s a zsinattal szemben annyira éles, lehet mondani otromba sértő hangot használt, mely mindenkit felháborított