Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Irodalom - A világosság czímű ev. napi lap 1996 évi augusztusi számából

186 az egyetemes gyűlés alkalmával az elnök által meg­határozandó órában. 6. Az értekezlet ülései nyilvánosak. Behatóan megvitatott, s fentebbi szövegezésben elfogadott irányelvek alapján az értekezlet megala­kultnak jelentetik ki s közakarattal elnökké: Trsztyénszky Ferencz pozsonyi lelkész, alelnökké: Gyurátz Ferencz pápai lelkész, jegyzővé: Laukó Károly kecskeméti lelkész lett megválasztva. A testvérek bizalma hármunkat jelölte ki az értekezlet munkálkodásának vezetésére. Társaim ne­vében is tisztelettel és bizalommal fordulok Hozzátok, az Urban és sorsban testvéreim ! Mi szolgálni aka­runk Nektek, szolgálni azzal az odaadással, melyre az Ür tanított, melyhez az ő lelkének segedelmét és megvilágosító, megszentelő, vigasztaló erejét kér­jük, hogy azt Veletek alázatban és odaadással közöl­hessük. Ajtónk, szivünk, karjaink ki vannak tárva fogadástokra; jöjjetek, a legkisebbel ép ugy, mint a legnagyóbbal, a mi Titeket és sorsotokat érdekli, bizalommal hozzánk, s az Úrnak nevében felveszszük, felveszi a testvérek szent szövetsége ügyeteket. Az Úr áldása legyen mindnyájunkon, legyen közös törekvéseinken, munkánkon. Ámen. Trsztyénszky Ferencz, az egyet, lelkészi értekezlet elnöke. A zsinati törvények nemcsak hézagos voltuknál fogva, hanem azért is, mert inkább csak elveket állapítanak meg, kerületi, egyházmegyei rendsza­bályok megalkotása által kiegészitendők s igy törté­nik meg majd azoknak életbeléptetése. A zsinati tör­vények szentesítése óta több mint egy év telt el raár s ezen szabályrendeleteknek alig halljuk hirét. A legutóbb tartott rendkívüli kerületi gyűlések hasz­nosabbnak látták, áldástalan vitát folytatni a kerüle­tek uj beosztása felett, mint letárgyalni és jóváhagyni a kiküldött bizottságok munkálatait. A bányakerület is csak fél munkát végzett; letárgyalta a szabály­rendeleti tervezetnek az ügyrendről szóló részét, a többit pedig jobb időkre halasztotta. Mikor fog felépülni a ház a lerakott fundamen­tomon, ha a munkálatokat oly csiga-lassusággal folytatjuk ? Lesz-e abban a munkában köszönet, ha azt oly csendben végezzük, a nélkül, hogy az eszméket a nyilvánosság előtt is egy kissé meg hánynánk-vet­nénk ? Nagyon üdvösnek tartanám, ha az egyes bizott­ságok, melyek a kerületek részéről ama szabályren­deletek megalkotására ki vannak küldve, munkála­taik eredményéről e becses lap hasábjain beszámol­nának s lehetővé tennék, hogy az egyes kerületek bizottságai egymásnak megállapodásáról kölcsönösen tudomást szereznének, és hogy a kérdéshez való hozzászólásra mindenkinek alkalmat nyújtanának. Csak igy nyerhetnénk oly szolid épületet, mely nem fog reparáczióra szorulni mindjárt az első években. És nagyon fontosnak vélem azt is, hogy igy az egyes kerületek szabályrendeleteiben, bizonyos egyöntetűség hozathatnék be. Különösen üdvösnek tartanám, ha az egyház­megyei szabályrendeletek megalkotására kiküldött bizottságok tagjai közül valaki e munkálatnak irány­elveit egy rövid czikkecskében megjelölné. Több helyen alapúi szolgálhat a bizottságnak működésében a már meglevő egyházmegyei rendezet is, a meny­nyiben az a zsinati törvényekkel nem ellenkezik. A kiknek ez rendelkezésükre áll, azoknak munkája nagyon meg van könnyítve. Jól tennék ezek, ha figyelmeztetve ily forrásokra, másoknak munkáját is megkönnyítenék. S mindezekre azért hívom fel az érdekeltek szives figyelmét, mert egyházmegyém közgyűlésének megbízásából csekélységemre is vár az a feladat, hogy ily fontos munkában részt vegyek. Oly szeren­csés azonban nem vagyok, hogy irány adó alap vagy forrás állana rendelkezésemre. Egyházmegyémnek ily ren­dezete eddig még nem volt. Azt is jó volna tudni, hogy az egyes egyház­megyék által kiküldött bizottságok hozzá fognak-e a szabályrendeletek megalkotásához, mig a kerületéi nincsenek kezeik között. Az én szerény véleményem szerint addig az egyházmegyei bizottságok meg sem kezdhetik munkájukat, mig a kerületéi jóváhagyva nincsenek. Sőt az is fontos kérdés, mit csináljanak e tekin­tetben azon egyházmegyék, melyeknek hovatartozása a kerületek uj beosztásának kérdésétől, illetőleg annak megoldásától függ. Hátha elfogadott szabályrendele­teik az uj kerületével, melybe tartozni fognak, ellen­kezésbe jutnak. Szerény nézetem szerint sietnünk kell először a kerületek beosztásának kérdését megoldani ; azután a kerületi szabályrendeleteket végleg és teljesen meg­alkotni, s mi, az egyházmegyék kiküldöttei csak ekkor foghatunk megbízatásunk teljesítéséhez. Minimus. ïàiiia» A „Világosság" czímű evangelikus napilap 1996. évi augusztusi számából. Egyetemes evang. lelkészi értekezlet. Lélekemelő ünnepségnek volt részese tegnap a magyar birodalom fővárosának evang. közönsége az evang. lelkészek által rendezett nyilvános felolvasás által, melynek czélja a száz év előtti zsinat emléké­nek felujitása volt. Nemcsak maga a főtárgy volt érdekes, hanem az elnöki megnyitó és a titkári jelentés is, melyek világot vetettek az egyetemes evang. papság sokoldalú tevékenységére és elért sikereire. De kezdjük a dolgot elölről. Mintegy hatszáz lelkész a birodalom minden részéből gyűlt össze a nyugalmazott papok telepén az u. n. Bethániában,

Next

/
Oldalképek
Tartalom