Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Czikkek - Nyílt levél Kiss Kálmánhoz (Margócsy Kálmán)

180 Biz ott a szegény növendékek annyira el is unják a róluk való tanítást, hogy idővel sem kapnak kedvet a hozzájuk való szításhoz. E füzetkét a nyári szünidők alkalmával sajtó alá rendezem, miután a táblára szóló irást eluntam, de meg némely gyermek hibásan irja le. Ajánlom kedves tiszttársamnak, hogy a konfirmándusok körében a nazarénusok ellen való oktatás czéljából tartós időt töltsön. A konfirmácziói ünnepélyen a nazarénusokra vonatkozó hitczikki kiilömbözetekből nem szoktam kikérdezni a gyermekeket. Kényes természetű dolognak tartom ezt s nem akarom őket méltatni arra, hogy nevüket, éppen templomunk oltáránál forgalomba hozzam s így annak szándéktalanul is valami nimbust, főfontosságú tekintetet kölcsönözzek. Megelégszem azzal, ha a gyermekek miatyánkszerűleg, azaz jól tudják az ellenük szóló hitelveket, sz. irási helyeket, észszerű érveket. — Nagy gondom van arra, hogy oly könnyed kifejezésekkel éljek, miket a gyermeki elme törődés nélkül megért és megemészt. — Imádkozásnál térdepeltetem a gyermekeket. A nazarénus szekta részben ezzel is hódit. Házasság czéljából egy nazarénust sem esketek meg addig, míg evangéliomi egyházunk kebelébe vissza nem tér. Ezt kereken ki szoktam neki jelenteni, mondván : maga nem hívem, kötelességeim sincsenek maga irányában ; de a mely perczben mienkké lesz, éjjel-nappal rendelkezésére állok a hivatalos teendőkben. Ellenállok a nazarénussal való egybekelésnek a többi között azért is, mert a házas életben sok keserűséget szerez az evangéliomi félnek s ez a sok háborúságtól nem tudván hová lenni s ha hozzá gyönge természet, — enged s jó maga is nazarénussá lesz. — A násznagyok, a rokonok által befolyásoltatom s lebeszéltetem az illető nazarénus felet s ráveszem a szekta elhagyására. Dicsőségére legyen mondva híveimnek, nazare'nusokkal egyáltalán nem lépnek házasságra. Nem tudom, ennek tulajdonitsam-e, vagy másnak: liiveim között a nazarenismus ekkoráig nemcsak nem terjed, sőt ama 4—5 nazarénus család tagjai is évente fogynak, fogyni fognak annyiból is, a mennyiben a nazarénus családok gyermekeiket mind — a mi templomifistentiszteletünkre járatják el. Ebből azt következtetem, hogy magok a szülők is bánják ostoba ballépésüket. Hogy a nazarenizmus kedves tiszttársam egyházát ki ne kezdje s ha esetleg kikezdené, abban graszszáló ragályként ne dühöngjön, biztos szerekiil ajánlom a következőket : A tót nyelv iránt kímélettel legyen, mert ez egyike azon eros bástyáknak, miket a nazarenizmus j megvívni nem tud. Nyelvében él a nemzet, nyelv által él a hit. Lám az erdélyi szombatosok ragaszkodnak a zsidó szertartásokhoz, a magyar görög nem egyesültek az orosz nyelvhez, a katholikusok a latinhoz, a magyar oláhok az oláh nyelvhez csak azért, j mert azt a hittől épp oly elválaszthatlannak tartják, j mint a magot a héjától, a gyöngyöt a kagylótól, az érzést í az idegszervektől. Aradáczon az erre való figyelmeztetésre nincs is szükség, mert ott talán tálon-túl ápolják a magyarnyelv rovására a tótot. Tény az, hogy itt egyházamban a nazarénus próféták azért nem boldogúltak, mert nem tudtak boldogúlni a nyelvvel. Igaz, később kolportáltak be tót nazarénus könyveket is, ám ez czélra nem vezetett. Ne neveljen híveiből úgy nevezett biblicskárokat, a kik különös előszeretettel a pap ellenőrzésén s azon törik a fejüket, nem mondott-e a pap egy prédikácziót kétszer, nem idézte-e fejezet és vers szám szerint hibásan a sz. irási helyet, nem-e tévesztette el a vasárnapra tartozó textust; mert az ily sz. Írásokban tudákos félszegekből nőnek ki a magokat papolásra hivatottaknak tudó és saját otthoni dolgaikat elhanyagoló futkározó atyafiak, kik az Alföldön tekintélyes számban hódítottak el híveket az evangyéliomi egyháztól. A nazarénusok, tudtommal, csak egyszer szoktak hetente reggeli könyörgést tartani, — csötörtökön. Tartsunk hiven és buzgón naponta s ügyeljünk mindenáron arra, hogy az orgonálás és éneklés lelkes, emelő legyen. Azt olvastam valamely egyházi folyóiratban egy pap közleményéből, hogy a nazarénusok gyönyörűen énekelnek. Arra a tapasztalásra jutottam, hogy a mi Tranoszcziusbeli énekeinket, ha fiatal, jól képzett erő szakismerettel, kedvvel, lelkesültséggel orgonálja és énekli, — magát a pogányt is elbűvölik, megtérítik. Szépség, gyönyör és kellemben párjukat nem ismerem. Hja, de ismerni kell őket, mert a tanítók jó része nem ismeri; taníttatni kell őket, mert a tanítók nagy része nem tanítja s énekelni kell őket az Istenházában és azonkívül, mert nem éneklik s nem ismertetik őket. Elvetődött hozzánk egy szabály; szerű éneklésével bravúroskodni óhajtó tanitó s elénekelte a: „Já bídny cerv, já bídny lírísník", kezdetű éneket, biz az erőteljes hatást eszközölt. Megtanultattam s valahányszor éneklik hiveim, könnyek csordáinak szemeikből s volt olyan is, ki halálos ágyán elénekeltette magának. De persze, lia a tanitó csak mángorol oda fönt s néhány rövid éneket százszorosan nyű és koptat, az orgonánál rugkapálózik s éktelenül sikittat vele : nem csoda, ha hivek aztán igazán hiszik, hogy a mi énekeink gyatrák, álomszúszékosak, lelketfagyasztók, mig a másokéi ... gyönyörűek. Én ezt mind el nem hiszem. — A pap választékos, lelket átszellemesitő imákat alkalmazzon a könyörgéseken. — Temetési szertartásaink, prédikáczióval és búcsúztatóival, magukban véve oly hódítók, a hol azok, hogy e tekintetben a többi felekezeteket messze feliilmuljuk s velünk szemben a nazarénusok még csak szóba se hozhatók. Ezt tudják és érzik a mi híveink is, a nazarénusok is. A nép a szertartások kedvelője, sajnos, de úgy van. Szeret a lényegtől némi hókusz-pókuszért eltekinteni. Mért szedi a nazarenismus gazdagon áldozatait a református egyházból és mért elenyésző csekélységgel a róm. katholikus egyházból? Azért, mert ott az érzékek foglalkoztatva nincsenek, s emitt legtöbbet az érzékekre biznak. Ez utóbbiak harangoznak, ágyúznak, füstölnek,