Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Czikkek - Szerény válasz (Guggenberger)

139 belátták, hogy a liberalismus nevében végzetes törvényt alkottak és lia el nem törlik ismét, tönkre mén az egész ország. — Félek, nagyon félek, hogy most is a liberalismus nevében végzetes hibákat fognak elkövetni, a szomorú a dologban csak az lesz, hogy az erkölcsi világban sokkal nehezebb a hiba helyrehozása. A politikai életben is nagy szerepet játszik az elv, de a bölcs politikus számot vet a viszonyokkal és tudja, hogy a mi papiron lehetséges nem egyúttal lehetséges is mindig az életben. — Es mi, kik aggódunk egyik másik terv miatt, nem ósdiságból, hanem igenis a „meggondolás szempontjából" teszsziik. Miután én csak választ szándékozom irni, tulaj • donképpen nem volna szabad reflectálnom a tiszttárs úr azon állításaira, melyekben liberalismusát még bővebben kifejti. De minthogy azokat az én tanításomra ,irta, legyen szabad ezekre is néhány megjegyzést tennem. 0 sem a kopulácziót, sem a temetést, sem az anyakönyveket, sem népnevelést és felső oktatást nem tartja az egyház alapfeltételeinek és ezért : el ezekkel is ! ha az államnak majd ugy tetszik ; hisz mind ezeket csak az ő megbízásából végezzük, s itt tanítván engemet, hogy mi a „degradatió" melyről én szóltam, kimutatja nekem, hogy nincs jogom ilyenről beszélni. No hát kérem vagy megértett engem vagy nem értett meg, midőn degradatióról szóltam. Ha megértett, akkor igazán felesleges volt az a kis grammatikai praelectiója, melyet a gradus szóról nekem tartott, ha pedig nem értett meg, akkor ugy sem tudom magam vele megértetni, majd megtanítja rá a gyakorlati élet. — A mi pedig a többi tanítását illeti, hát igaza van, az üdv eszközei közé nem tartozik a temetés sat; ha nem kérdem szeretettel, hová való inkább az ima, hanem' a sir felett vigasztaló szózatul ? Ha ő az imát ott szereti hallani a lakomák felett, én még inkább ott szeretem hallani a sirok felett nemcsak, hanem ezt az imát is a vallásos élethoz tartozónak tekintem és éppen ezért fektetek súlyt arra, hogy az ima, mint kegyelmi eszköz, gy a kor ol tassé k egész életünkben a keresztelőkötői kezdve a sirkövig és már nem megalázásnak, hanem ő vele „leszerelésnek" mondanám, ha az állam még a siroktól is eltiltaná az egyházat. — A mi pedig az anyakönyveket meg az oskolát illeti, nem tagadom, hogy ezek az üdvnek eszközeihez nem tartoznak, de ha nem is alapfeltételei a szentségnek, igenis alapfeltételei a megélhetésnek. Az egyik az egyháznak veteményes kertje, faiskolája, melylyel az egyház az ő jövőjéről gondoskodik, a másik pedig a háztartás rendjének sine qua nonja. Nem, kérem, nem azért áldoztak a mi elődjeink annyit egyházuk oltárára, nem azért áldozunk mi is annyit a mi oskoláinkra, hogy azt hirdessük róluk, liogy azok az „állam jogos tulajdonai," hanem tették ők és tettünk mi is azért, mert jól tudták és tudjuk, hogy ifjúságában el a nemzet; és oskolái által gondoskodik az egyház az ő jövőjéről, itt nevel magának buzgó híveket és hű pásztorokat. A mely napon az egyház feladja az ő oskoláit, az nap lemond egyúttal a jövőjéről is. Nem kevésbé fontosak az anyakönyvek is, melyek az egyházra nézve ugyanazon jélentőséggel birnak, mint — a katonaságnak evidentia könyvei. Szeretném azt a hadsereget látni, mely' nem tudja, kik tartoznak hozzája. — Az állam igen is teljes joggal vezetheti az ö anyakönyveit és megvonhatja az egyházi anyakönyvektől a közokirat erejét — és hogy ezen kezdődött az egész mozgalom, ez a kath. egyház megbocsátliatlan vakságának az érdeme, — de azért mi anyakönyveinket nem zárjuk le, hanem lesznek azok egyedül a tulajdonaink. Különben alig csalódom, hogy a tiszttárs úr csakis az értelemben említette az anyakönyeket. Igaza van a kartars úrnak, hogy úgy ő, mint én utolsók leszünk, kik az egyház, a vallás érti küzdelemben ellenkezni fognak, csakhogy a helyzet nem lesz oly kellemes, mint ő azt magának képzeli. Az ő hite szerint az állam minket „a mi anyagi veszteségünkért kárpótolni fog." Erről a reményről tegyen le. Mert részben van erre már tapasztalatunk és bizonyságunk, részben pedig van olyan körülmény is, mely ez ellen egyenesen szól. Tudja a kartárs úr olyan jól mint én, hogy a gyámhatósági törvény 230 §-a mit mond, és számítsa csak ki, hogy évenkint hány keresztelő levelet kell ingyen kiadnia — privát ügyben ugyan akkor, midőn az állam közegei az ő munkájukért tisztességes és — hozzá teszem — megérdemelt — jutalmat kapnak. Midőn az árvaügyet 1877-ben rendezték, volt értelme a mi ingyen munkánknak, de semmi értelme már azon naptól fogva, midőn az ügyek az uj mederben rendesen folyni kezdtek. Ezen közel husz év óta teljesítünk mi tisztán magán ügyekben ingyen munkát, és stólánk egyik fele már is elveszett, a nélkül, hogy a kormánynak valaha eszébe jutott volna, hogy ez már most igazságtalan dolog. Ez a tapasztalat a múltból. A bizonyság pedig a jövőre nézve ott a ministerelnök azon nyilatkozata, hogy a lelkészeknek az elvesztendő stólákért kárpótlás nem dukál. És elvégre, ha nem kárpótolnak minket azért, a mi privát ügyekben ingyen dolgozunk, miért kárpótoljanak minket olyan munkáért, melyet nem fogunk megtenni? fogjuk az anyakönyvi stólát kapni addig, a meddig anyakönyeink közokirat erejével birnak és ránk szorulnak, azontúl pedig ez a kis zsebpénz el fog maradni. — Hallom én is emlegetni a dotatiókat vagy donatiókat, melyekkel a protestáns egyházat segélyezni akarják, és ez se több, se bevesebb nem volna, mint a tiszta igazságosság. De ebből az egyes papok majd csak akkor fognak segélyben részesülni, ha már egyszer olyan szegények, hogy a mindennapi kenyérre is alig jut, az oroszlánrész rá fog menni a mi oskoláinkra, adminisztratióra sat. A mi pedig az említettem körülményt illeti, és nehogy a kartárs úr talán azt gondolja, hogy az anyagi veszteség felett keseregtem, hangsúlyozom, hogy az én meggyőződésem szerint akkor mi nekünk a copulatióért követeinunk nem szabad. Miért? Azért, mert ugyan akkor, midőn majd hirdetni fogjuk, hogy a keresztyéni házassághoz az