Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Irodalom - Kossuth temetésekor fohász (Sántha Károly)

101 nehéz dolog, kivált, ha mások fizetnek értök. — Az igazságügyminiszter phaenomenális tehetségéről mondják, hogy ő képes ugyan azt, a, mit ezen órában fényesen bebizonyított, a következő órában éppen oly fényesen le is rontani. No hát ugyan így lehet valamely kérdésnél pro et contra is gyűléseket szervezni. — Ha igazán akarjuk megtudni, hogy a nép mint gondolkozik arról, hogy a templombeli házasságkötés elveszítse törvényes erejét —kérdezzük meg otthon — de jobbról-balról minden befolyásolás nélkül — a falu népét. Én egészen véletlenül hallottam egy választ, melyet aligha nem millióktól hallanánk. — Az elmúlt farsangi napokban történt, hogy egyik hivem sietve jön hozzám s kérdezi : igaz, tisztdő úr, hogy a jövő hónapban már nem ön fog copulálni? Miért? kérdéin. Hát azt hallottam, hogy civilházasság lesz és akkor a községházán copulálnak, ha ez úgy van, akkor bármibe kerüljön, én a fiamat megnősültetem már most, mert nekem az az ostobaság nem kell. — Megnyugtattam, hogy még nem lesz, még esztendőre sem civilházasság. — No akkor jól van, mondá, nem is tudom, hogy mit akarnak még az urak. Még a vallásunkat is el akarják venni? — Ez egy válasz, én pedig nem agitálok. Majd eljön az idő, midőn a vallásos élet fentartásáért harczolni kell. Próbáljuk csak meg és ne csináljunk előre határozatot, melyeknek még a felolvasását sem érti meg az összehozott nép, de azért rámondja az éljent. — Miért ne? — Hanem tárjuk fel előtte az igazi képet és akkor kérdezzük meg. Igaz, hogy a nemzet nagy fia, a turini nagy remete is levelet irt és ez most nagyon jól esett a kormánynak, kapóra is jött a népgyűlésre. De a milyen természetes az, hogy egy ilyen, tisztán az eszményi világnak élő nagy lélek mindenben a túlságig viszi az eszményiséget, hisz ugyan ő hirdeti a magyar koronának is eszményiséget — bezzeg ilyenkor már azt mondják róla: nem gyakorlati politikus — éppen oly természetes az is, hogy a nagy remetének eszményi gondolkodása a mi tényleges állapotainkat messze túlszárnyalja. Tény pedig az, hogy a mi köznépünk vallásos érzülete igen is fog szenvedni és a mi buzgóságunk — melyet annyira emlegetnek is, mely — ne féljenek — meglesz, épp ügy nem fogja megakadályoztathatni a vallásos közérzület hanyatlását, a mint nem tudtuk megakadályoztatni, hogy a szokásos képviselő választások fel ne forgassák a köznép fogalmait a „szabad választásról". — Mily erkölcsi károkat hozott a népre az etetés és itatás, úgy, hogy már az egyházi téren is meg kell ez iránynyal küzködni. Engem még senki sem tudott arról meggyőzni — pedig igen szép beszédeket lehetett már olvasni, — hogy éppen ez a része a reformnak nem fogja a j vallásos közérzület hanyatlását maga után vonni, no pedig én nem ismerek oly politikai érdeket, melyért még ezt is áldozatul szabadna hozni. Éppen ezért nem értek egyet azokkal, kik azt mondják : éppen azért kell nekünk protestánsoknak ennek örülnünk, mivel a katholikus egyház tőle fél. — Ne nézzük mi azt, mi árthat a mi régi ellenségünknek, hanem nézzük azt, mi árthat mi nekünk. — A katholikus egyház majd segit magán, van annak sok hatalmas fegyvere a gyóntató széktől fogva a mértföldekre terjedő uradalmakig, és ott is, hol egy Bismarckkal állott szemben, ő maradt a győztes, hanem mit csinálunk mi, midőn majd elolvad kezeink közt a látható egyház, mint a czukor a vízben? No majd beérjük a láthatatlan egyházzal. Nem bánom azért, legyek az egyszer én is ultramontán, szivesen elviselem a gyanusitást, mert szeretem egyházamat, és féltem, nagyon féltem. — Az egyik oldalról mind nagyobbá lesz az államhatalom és nem vetek neki ötven esztendőt és iskoláinkat elszedik tőlünk, mert a mi véres verejtékünkön velünk versenyző állammal nem birjuk a versenyt, gyengíttessék hozzá a másik oldalról is az egyház tekintélye, másodfokra degradáltatva ma az eskető oltár, kivétetve kezünkből a nép anyagi érdekeinek egyik főőre, az anyakönyv — holnap meg elűzetve az egyház a koporsó mellől is — mint a minta országban már tervezik : majd meglátjuk, mily örököt hagyunk az utókorra. Éppen ezért én, bár teljes szívből csatlakozom ahhoz, hogy szabad egyház „szabad államban", de a vallástalanság törvénybe igtatását nálunk is mai napság — midőn a vallástalanság gyermeke az anarchismus, véres romhalmazzá változtatja körülöttünk évszázadok eulturájáuak műveit és ölni akar és pusztítni és mást semmit — mondom ily időben — ezt a reformot másnak, mint végzetesnek mondani nem tudom. És most még néhány szót a 12. §-ról. — Midőn a zsinaton együtt voltunk, már is felhangzott az aggodalom, hogy a kormány a katholikus egyháznak a polgári házasságért compensatióként ezt a §-t szánta. Csak hirről lévén szó a zsinat nem kívánt a kérdésbe bele menni. Nem is hittük igen, hogy évszázados küzdelmek eredményét, melyet egy Deák Ferencz bölcseségének köszönhettünk, oly gyorsan meg akarják ismét semmisíteni. No hát csalatkoztunk, már a ki a kormányba ez irányban bízott, és mivel most szépen egy füst alatt mén, kidobják ezt meg a többi, már nem divatos § okat is a törvényből. Én sohasem titkoltam s elmondtam nyilvánosan is, hogy a kétféle vallás a családban nem jó és elfogadnám a jobb törvényt, ha lehet ilyent alkotni. De hát jobb lesz-e a tervezett „Szabad elhatározás" ? Papiron igen, de az életben nem."— Mert vegyük a dolgot úgy, mint van és lesz. — Törvényj ben sohasem jó a himezés-hámozás, legjobb a hatá: rozott intézkedés. Pedig éppen ez nincs tervben. Ha tetszik a szülőknek a kétféle vallás, lesz kétféle; ha tetszik egyféle, lesz egyféle; ha tetszik, semmi-