Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Belföld - A protestáns orsz. árvaház köréből

124 — A Magyar Prot. Irodalmi Társaság kiadványai között megjelent Sztehlo Kornél felolvasása A Polgári házasságról, melyet a társaság V. felolvasó estélyén mult hó 18 án tartott a Deák-téri díszteremben. A felolva­sást annak idején úgy a napi lapok, mint budapesti társunk a „P. E. és I. L." ismertették, s a ki most nyomtatásban élvezi, igazolva látja azon osztatlan tetszést, a melyet az állami jog minden hívénél aratott. Sztehló mint a házas­sági jog egyik legalaposabb ismerője hat szakaszban tár­gyalja a polgári házassággal összefüggő actualis kérdé­seket; birálja a római házassági jogot, ismerteti a polgári házasság különféle alakjait, s példákkal is érdebesen bizo­nyítja a házassági ügyek egységes rendezésének feltétlenül szükséges voltát s a jelen állapot tarthatlanságát. A tár­gyalás folyamán önként kínálkozott az alkalom az 1868 : L1II. t.-cz. védelmére, s a házasság felbonthatlanságának czáfolatára. Igen helyes gondolatnak tartjuk, hogy az Irodalmi Társaság vezetői e felolvasást röpirat alakjában is, és pedig épen most közrebocsátották ; hadd olvassa magyar közönségünk ezen nagy fontosságú kérdésnek ki­tűnő, és magas szempontokból történő megvilágítását mi­nél szélesebb körben. A Prot. Szemle V. évfolyamának 2. füzete megjelent a következő tartalommal : Dr. Bart h a Béla: A placetum. Rácz Kálmán: Fáy András mint protestáns. Zoványi Jenő: Derecskei Ambrus. Thür y Etele: Hodosy láámuel. Dr. Rácz Lajos: Renan Ernő. Kármán Lajos: Néhány adat a prot. pátens történetéhez. Kenessey Béla: Az ótestamentom társadalmi eszméi és intézményei. Csiky Lajos: Belmissiói levelek. A Könyvismertetés rovatban Rácz Kálmán foglalkozik Schmidt Der Galaterbrief etc. xuűvével. Végül hazai és külföldi irodalmi szemle követ­kezik. A részben actualis kérdéseket tárgyaló, de egész­ben fölötte gazdag taitalmú és érdekes füzetet melegen ajánljuk olvasóink figyelmébe. A fáradhatlan szerkesztőtől csak azt óhajtanok, a mit már egyszer kifejeztünk e helyütt, hogy a Külföldi irodalmi szemle közle­ményeinek megválasztásában — a folyó irat előkelőségé­nek érdekében — kissé szigorúbb legyen. Túlságos elnézés következménye, hogy a jelen évfolyam I. füzetében ismer­tetve van Eucken műve, noha már a II. évfolyam 347. lapján is ismertetve volt, többnyire ugyanezen szavakkal. A két „ismertetesből" melyek közül legalább az egyik hiányos czímet közöl — nem lehet kivenni, hogy vajon u. a. mű két külön kiadására vonatkozik-é ; de az egyik „ismertetés" mindenesetre fölöslege?. — A bizalom, melyet a közönség az Athenaeum irod. társulatnak az általa kiadott Kézi Lexikon meleg párto­lása által előlegezett, mint az ujabban megjelent 37. és 38. füzetből látjuk, nem veszett kárba. Nemcsak a terje­delmet illetőleg tartja be a kiadó adott szavát, hanem a vége felé még szebb és gazdagabb kiállítású mellékletet nyújt, mint az elején ; s így senki sem mondhatja e vál­lalatról, hogy többet ígért volna, mint a mit be is tartott. A 38. füzet egy kettős és egy egyszerű szines képmellékletet és ezen kivül még két sűrű szedésű táblázatot tartalmaz. Szövege a „Veszettség" szóig terjed, a végéhez tehát már nagyon közel jár. A mű, mint öröm­mel értesülünk, április elejére már befejeztetik s így végre egy jó, teljes, magyar szellemű, fényes kiállítású Lexikon áll majd a magyar családok rendelkezésére, mely a leg­több könyvkereskedés utján 1 frtos havi részletek mellett lesz megszerezhető. — Megjelent és szerkesztőségünkhöz beküldetett: „Az 1844.-ik év i országgyűlési tárgyalások naplói a papi javakról", szerkeszti és kiadja Kovács Ferencz. Bolti ára 1 frt. Melegen ajánljuk mindazok figyelmébe, kik ezen kérdés iránt érdeklődnek ! — Halálozás. Fabriczy János, az eperjesi ág. hitv. ev. kollégium tanára, kiváló paedagogiai iró, életének 48,-ik, tanárkodásának 15. ik évében, f. évi ápril hó 10.-én el­hunyt, s 12.-én d. u. 2 órakor örök nyugalomra helyez­tetett. Nyugodjék békében ! PÁLYÁZAT. A pozsonyi ág. hitv. evang, lyceumban egy a német és magyar nyelv és esetleg valamely más tantárgy tanításával egybekötött tanári állomás, rendes vagy eset­leg helyettes tanárral s ez esetben a szokásos triennium fenntartása mellett betöltendő. A rendes tanár, ki egyszers­mind a tanári nyugdíjintézetbe belépni köteles, évi jöve­delme 1100 frt, 200 frt lakpénz és 50 frt ötödévi pótlék; a helyettes tanáré 800 frt. Pályázhatnak ág. hitvallású evang. tanképesített egyének. A megválasztott az 1893/94-dik tanév elején tartozik állását elfoglalni. A kellően felszerelt folyamodványok 1893. évi május hó 25-ig a lyceumi igaz­gatósághoz beküldendők. Pozsonyban, 1893. évi ápril hó 9-én. dr. Samarjay Károly, a pozsonyi ág. hitv. ev. egyházközség felügyelője. A soproni ág. hitv. evang. gyülekezet elemi nép­iskolájánál egy rendes tanítói állomás üresedésbe jővén, erre ezennel pályázat hirdettetik. Ezen állomással járó jövedelem : 1. Évi 700 frt fizetés és négy ötödéves 50 frtnyi pótlék. 2. 200 frtnyi lakbér, esetleg természetbeli lakás. 3. 18 köbméter kemény hasábfa. — Pályázhatnak ág. hitv. evang. okieves tanítók, kik a magyar és német nyelvet tökéletesen bírják és az ének- és tornatanitá-ban is jár­tasak. Figyelembe fog vétetni, ha az illető pályázó ki­mutathatja, hogy az orgonálásban oly fokú jártassággal bir, hogy a gyülekezet karmesterét esetleg helyettesíteni képes. — A választás egyelőre egy próbaévre történik ; ha azonban oly tanítóra esik a választás, ki már véglegesen hivatalban van, a gyülekezet a próbaévtől eltekint. Az állomás f. évi szeptember l-jével lesz elfoglalandó. A keresztlevél s egyéb okmányokkal kellően felszerelt folya­modványok f. é. május 15-ig az alulírott gyülekezeti felügyelőhöz küldendők. Sopronban, 1893. márczius hó 29-én. Gebhardt József, gyülekezeti felügyelő. A makói evangyélmi egyházban megüresedett taní­tói állásra pályázat hirdettetik. Javadalom: Lakás mellék­épületekkel, kerttel. Egyháztól 240 frt. Várostól 105 frt. Beiratási díj 1 frt. Temetés 50 kr. Ez idő szerint az ismétlő­iskola vezetéseért 80 frt. A várostól 4 öl puha tűzifa. Az egyháztól egy öl kemény tűzifa. A tanitó az éneklést is vezeti. Pályázati határidő május 16-án. Felszerelt kérvények alólirotthoz küldendők. Makó, 1893. ápril hó 10-én. Drasltócsy Ede, ev. lelkész. A franzfeldi (Torontál m.) ág. hitv. evang. egyház új templomának megfelelőbb orgonát kapván, eddigi 8 manual és 2 pedál nagyságú orgonáját jutányos áron el­adni szándékozik. A megvenni szándékozók szíveskedjenek a franzfeldi evang. lelkészi hivatalhoz írni. WIGAND F. K. NYOMDÁJA, POZSONYBAN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom