Evangélikus Egyház és Iskola 1893.
Tematikus tartalom - Czikkek - Deprecatiói beszéd (Hörk József)
354 És, hogy a reformatio Isten műve, azt kívánom én ezen ünnepélyes ólában az adott körülményekhez képest röviden megvilágítani, ekképen okoskodván : A reformatio Isten műve, mutatja azt: 1) előkészítése, alapja; 2) lefolyása, története; 3) eredménye, következményei. I. A reformátio Isten műve, mutatja azt előkészítése, alapja. A nagy gondolkozó, a nagy bölcsész, kit emI berileg szólva „mindentudónak = az utolsó polyhistornak" mondanak, L eibnitz u egyhelyütt azt » mondja : „Ha az Isten egyszer ekképen szólana hozzám : „az egyik kezemben van a tökély, a tökéletesség maga, a másik kezemben a tökéletesség utáni törekvés — melyiket választod?" — én a tökéletesség utáni törekvést választanám, mert a tökéletesség egyedül az Istent illeti meg!" Igaza volt ! És mi tanuljuk meg szavaiból még azt is, hogy a tökéletesség utáni törekvés az, az voltaképen, a mi az embernek itt e földön lelki gyönyört, szellemi élvezetet nyújt; mert hiszen mi ágy vagyunk teremtve, hogy ez szellemünk lényeges alaptulajdonsága, mely mindenütt visszhangzik, visszhangzik ama szellemóriás utolsó szavaiban is, a ki több világosságot kívánva halt meg. (Goethe.) Nem ez jellemzi-e minden kutatásunkat a természet, az emberi lélek működésének körében ? Ha tehát mindenütt, akkor az emberiség olyan szent ügye körében is, a milyen a vallás. A reformatio utáni törekvés tehát szivünkbe, lelkünkbe oltott eredeti tulajdonságunk ! Egy velünk született vágy, mely mint olyan nem eredhet mástól, hanemha — Istentől ! Az Isten lelke hat a felkent bajnokokban, a kik az ember veleszületett jogait hangoztatják; az Isten lelke hat azokban, a kik oly eszméért halnak meg, melyekért — mint a fenkölt költő Madách mondja — ők éltöket áldozzák, míg utódaik azokat „az utczaléggel gondtalan szivandják!" — (Az emb. tragoed. 7. szín. Madách.) Hjah hiába! „Az eszme él s a láng, mely fellobog, Világot késő századokra vet." (Madách : Az e. tr. 7. sz.) Avagy a waldensiek máglyáinak lángja nem vet-e világosságot a késő századokra? Megtagadjuk-e tőlük, hogy az a szeretet, mely egy családdá tette őket, keresztyéni volt? Avagy W i c 1 i f szétszórt hamvai nem az e v a ngéliumszerfíség fényét vetik-e még most is kiátkozott törekvéseire ? H u s z máglyája nem az apostoli egyszerűség fényét tündökölteti-e? És az ezernyi ezer, a ki meghalt inkább, semhogy megtagadj a az eszmét, mely dicssugárral környezetten jelent meg szemei előtt, nem állott-e isteni ihlet alatt? Hát az emberiség legjobbjai valamely őrület, valamely szervi hiba átka alatt állottak? Tagadjuk meg tőlük az istenit és akkor szánandó bolondokká lesznek! Nem, nem ! Ne szentségtelenítsük meg emiéköket! Isten szólott általuk, Isten készítette elő általuk a maga nagy művét, a reformatiót. De ő nemcsak előkészítette, de végre is hajtotta, mert II. a reformatio lefolyása, története azt bizonyítj a nekünk, hogy a reformatio Isten műve. A ki a történetben nemcsak az esetleges események véletlenül összekerült lánczolatát látja ; a k i az emberi nem fejlődésében nemcsak az emberi agy működésének (phosphoreskálásának) egymásodrangú (secundárius) tünetét látja, mint az anyagon felül álló valamit el nem ismerő, tévedező gondolkozók; az az eseményekben, az a történetben fel fogja ismerni, meg fogja látni az Isten ujját. Rendszerint a világ hatalmasai győznek. Rendszerint a legerősebbeké a diadal pálmája! Nos, és? És a reformatio történetében azt látjuk, hogy a világ legnagyobb hatalmassága — a császári hatalom — és az ég és föld felett rendelkező, szinte túlvilági hatalom és erő, a pápa felett — diadalmaskodik egy egyszerű barát! Nos — és nem énekli-e diadalmasan: „Erős vár a mi Istenünk?!" Honnan ebben a koldusbarátban ezen lélek? Nem hallottátok-e, hogy zengi : „Krisztust el nem bocsátom !" Krisztusában vetett őszinte, igaz hite, Istenben vetett törhetlen, tántoríthatlan bizodalma, az isteni lélek, mely benne lakozott, tette őt erőssé ! Wormsi tűz, ezernyi-ezer ördög nem rémítik őt, mert néki csak egy, csak egyetlenegy vágya van, hogy „az igét meghagyják!" (Das Wort, das sollen's lassen stahn !) Hány különben nemes, nagy lélek törött meg: a börtönben, a bitófán, a keresztfán, a máglyán ? Hány tagadta meg az igazságot, daczára annak, hogy tudta, hogy érezte, hogy „még is mozog a föld!" — a szenvedésektől, a kíuoktól, a gyalázattól, a borzasztó haláltól való félelmében ? ! Ez nem törött meg, ez kitartott, mert Isten lelke ihlette őt, mert szellemileg, lelkileg úgy egyesült Megváltójával, hogy e világ kincsei: dicsősége nélkül el tudott volna élni, de Krisztusa nélkül nem ! De hát nem Isten műve a reformáczió ? Nem ő készítette meg a „wittenbergi fülemilének " a berket, a ligetet ? Nem volt Istennek semmi köze a találmányokhoz? Az új világ felfedezéséhez?
