Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Czikkek - Deprecatiói beszéd (Hörk József)

r Tizennegyedik évfolyam. 44. sz. Pozsony, 1893. évi November 4-én. EVANGELIKUS EGYHÁZ es ISKOLA. r Előfizetési ár: Egész évre . . 12 kn. félévre . . . 6 „ negyedévre. . 3 „ Egy s^ám ára : 24 flr. V J JA EGJELEN HETENKENT EGYSZER. Szerkesztő- s kiadó-hivatal : Pozsony, Konventutcza 6. sz. a. Felelős szerkesztő s kiadó : TRSZTYÉNSZKY FERENCZ. Hirdetés ára : Négyhasábos petit sorként egyszer közölve 14 flr. többször közölve 10 flr. Bélyegdij : külön 60 flr. Tartalom : Deprecatiói beszéd. (Hörk József.) — A dunántúli ev. segédlelkészeknek állítólag reménytelen állapotáról. (Kund Samu.) — Rangfokozat és a szabadválasztás. (Spannagel József.) — Irodalom. — Vegyesek. — Pályázatok. Deprecatiói beszéd, (1893. okt. 31.) Mélyen tisztelt tanár urak! Kedves ifjak! Az eszme, midó'n a világba lép, mindig veszít valamit eredeti tisztaságából, fényébó'l. Es ez természetes, mert hiszen az eszme valami isteni, égi, e világon való megjelenése ellenben földi, emberi jelleget ád néki. E föld sarából, az ember gyarlóságából ragad reá valami. Ez alól csak egyetlenegy kivételt mutat az emberiség története, midó'n maga az ige — az eszme — testté lőn és „ő benne vala az élet és az élet vala az embereknek ama világosságuk." (Ján. 1, 4.) De mégis — bár maga az eszme, maga az ige „vala e világon" — és bár „e világ ő általa teremtetett, e világ ó'tet meg nem ismeré." (Ján. 1, 10.) íme maga a megtestesült, a tiszta, az égi, az isteni eszme jár az emberek között és az emberek őt meg nem ismerik — s természetes következésképen róla alkotott képzeteikben, fogalmaikban, képeikben már bizonyos emberi gyarló vonások kezdenek feltünedezni. Még azok is, a kiknek mint „világosság a sötétségben fénylett" (Ján. 1, 5), félreismerték őt, még azok is, a kik mint az ő 12 kiválasztottja folytonosan vele voltak, veié beszéltek, éltek, munkálkodtak, még azok is helytelenül fogták fel lényét, küldetését. Hiszen ismeretes, hogy élete utolsó idejében mondotta hozz áj ok ama szavakat: „Még sok dolgok vágynák, melyeket néktek kellene mondanom, de most el nem hordozhatjátok!" (Ján. 16, 12.) íme, tehát elhomályosul e földön az eszme, elhomályosul még a jobbak lelkében is. Hová lenne, ha az Isten nem gondoskodnék róla, hogy időnként egy-egy fénylő meteor jelenjék meg az égen, egy-egy kiválóan isteni ihletű férfiú, a ki az eszmét az emberi fejlődés közben reátapadt sártól megtisztítsa s annak régi fényét visszaállítsa? íme már az ötvenedik évben Krisztus születése után volt reá szükség, hogy a benne megtestesült ige — eszme felfogásában mutatkozó fogyatkozások kiküszöböltessenek. S a régi helytelen véleményekkel szemben ezen ténykedés nem néz-e ágy ki, mint a régi, fényes alak, forma, visszaállítása, mint a régi kép megújítása, mint egy reformátió? Bizony méltán mondhatjuk, hogy Pál apostol az apostoli zsinaton volt az első reformátor! Avagy nem reformálta-e ő a Péterféle irány által eredeti tisztaságából sokat vesztett keresztyénséget ? Avagy nem kell-e beismernünk, hogy ezen szellemi óriás terelte vissza a helytelen útra tévedt fejlődést a helyes irányba? És nem mondja-e, hogy az ő „kiválasztása" az Isten műve? Lehet-e a rómaiakhoz irott levél első versét másképen magyarázni ? Lehet-e az ő fellépését, mely a kötött formával, a Péter féle judaizmussal szemben — a szabad szellemi felfogást, a Krisztussal a lélekben való teljes egyesülés vallását — a hitet — a liit általi megigazulást prédikálja, — másnak, mint isteni ihletnek, az Isten kegyelmének ő benne való nyilvánulását tekinteni? Lényegileg tehát a reformatio az Isten műve! A mint a gyarló emberiségben elhalaványul az eszme, Isten gondoskodik róla, hogy az eszme fénye uj világosságban ragyogjon, hogy az emberiség ne maradjon ama bizonyos tűzoszlop nélkül, mely egykor az izraelitákat a pusztában vezette, melyről meg vagyon irva, hogy abban az Isten maga világított éjjel és nappal, hogy az utat meg ne téveszszék, hogy járhassanak, mehessenek. (2. Móz. 13, 21.)