Evangélikus Egyház és Iskola 1893.
Tematikus tartalom - Belföld - A kölcsei ág. hitv. ev. egyházközség (B.)
334 nyers anyagot kiszolgáltatni fogja, hogy eddigelé 8047 frt takarékpénztárilag kezelt készpénz-tőke áll a tervezett czél rendelkezésére, hogy ezen összeg a szepes-bélai evang. hívek adakozásából (900 frt), a némethoni Gusztáv-Adolf egylet segélyéből (400 frt), a magyarhoni evang. gyámintézettől (100 frt), Barlangligeten szabad ég alatt megtartott evang. istentiszteletek offertoríumaiból (300 frt), Ivánka Imre nagylelkű pártfogó ajándékaiból (200 frt) és a tőke gyümölcsöztetésén kivül sok más evang. kör kebelében eszközölt gyűjtések által teremtetett össze, hogy a tiszáninneni evang. reform, egyházkerülethez beterjesztett tervrajz és költségvetés szerint 6000, az időközben lényegesen magasabbia szállott munkabérek mellett pedig és arra való tekintettel, miszerint templomfenntartási alapra legalább is 500 frtnyi tartaléktőke kell, kerek szám 7000 frt a szükséglet, hogy ezen összegnek közel felerésze ágost. evang. forrásokból és erők utján egybegyűlt : Azon óhajtásukat fejezték ki, miszerint az építkezési költségeknek még hiányzó felerészét, számszerint 3500 frtot a tiszáninneni evang. reform, egyházkerület szolgáltatná be, annyival inkább is annyit, a mennj'iben azon összegben, mely ágost. evang. részről már is rendelkezésre áll, nincsen befoglalva a Szepes-Béla városa által ingyen átengedett terület és az általa ingyen rendelkezésre bocsátandó építkezési anyag. Hangsúlyozták még a nevezett város és evang. egyházközsége részéről, hogy az építéshez fogni csak akkor hajlandók, a mikor az összes költségek előállításáról gondoskodva lesz, semmikép sem akarhatván kölcsön fölvett, s így tehát kamatfizetéssel járó pénzen az építkezést megkezdeni. Szepes-Béla város és ágost. evang. egyházközsége ezen előterjesztéseire elnöklő püspök, ügyeimét e részben Fejes István bizottsági kiküldött észrevételeire is kiterjesztve kinyilatkoztatta, hogy a tiszáninneni evang. reform, egyházkerület hajlandó a czél megvalósítása érdekében a szükséges lépéseket megtenni, az arra irányuló gyűjtéseket saját hatáskörében eszközölni, az ügyet a legmelegebb ajánlattal az evang. reform. Konvent elébe is vinni, biztos kilátásba helyezvén azt, hogy a jövő év május hava elején a szükségelt költségeknek előbb jelzett még hiányzó felerésze, esetleg felveendő előleg által is evang. reform, részről előteremtve lesz: kikötvén a mellett, hogy az építés megkezdése idején túl a czélra eszközlendő mindennemű gyűjtések és bárhonnan befolyandó adományozások közös jövedelemnek lesznek tekintendők és felszámolandók. A tiszai ágost. hitv. evang. egyházkerületnek, valamint Szepes-Béla városának és ágost. evang. egyházközségének képviselői a tiszáninneni evang. reform, egyházkerület részéről tett ezen előterjesztéseket örvendetes tudomásúl vették, készségesen egyezvén bele, hogy a tervezett építkezés megkezdése után gyűjtés, adakozás utján befolyandó összegek az evang. reform, költség hányadába is számíttassanak be. Ezek után a felépítendő templom közös birtoklásából folyólag a következő elvi szempontokra nézve történt közös megállapodás : 1. Maga a templom, mely a tervrajz szerint 120—150 személy befogadhatására fog felépíttetni, a tiszai ágost. hitv. evang. egyházkerületnek és a tiszáninneni helvét hitv. evang. egyházkerületnek a kettőnek nevére közösen betelekkönyvezendő közös és örökös birtok tulajdonát képezendi. 2. Maga a templom feletti és az ezzel járó egyházi összes külintézkedések feletti felügyelet első sorban a szepes-bélai ágost. hitv. evang. egyházközséget, másodsorban a XIII. szepes városi ágost. hitv. evang. egyházmegyét illetendi és terhelendi. 3. A szepes-bélai ágost. hitv. evang. egyházközség kettős elnökségének elnöklete alatt a két hitfelekezeti fürdővendégek bői vegyes bizottság alakuland, mely az egyházi ügyvitelről és nevezetesen a megvizsgált számadásokról úgy a tiszáninneni evang. reformált, valamint a tiszai ágost. hitv. evang. egyházkerület püspöki hivatalának évenként jelentést teend. 4. A felépítendő templomban a nevezett két egyházkerület által kiküldendő lelkészek által fog az istentisztelet elláttatni, még pedig a nyári idény egyik felében evang. reformált, másik felében ágost. hitv. evang. lelkész által. 5. A kiküldött lelkészeknek lakással és élelmezéssel való ingyen elláttatásáról Szepes-Béla város, mint Barlangliget tulajdonosa gondoskodik, erre nézve a város beleegyező nyilatkozata elváratván. 6. Az építés foganatosítása előtt megkötendő kétoldalú szerződés egyes pontozataira nézve irányadó lészen különben azon szerződés, mely a két testvéregyházkerület között az új-tátrafüredi templom közös tulajdonbirtoklása módozatainak megállapítása alkalmával létrejött. Ezzel az ülés berekesztetett. Weber Sa m^ A kölesei (szatmár megye) ág. hitv. ev. egyházközség október 1-ső napján megható és lélekemelő ünnepélynek volt színhelye. E napon iktatták be ugyanis az egyház újonnan választott felügyelőjét dr. Zelenka Lajost és másodfelügyelőjét S z ü k Józsefet hivatalába. A beiktatást F a r b a k y József hegyaljai főesperes végezte, az alkalmi beszédet Bortnyik György helybeli lelkész tartá. A beiktatási ünnepélyen szívből örülhettünk nagy püspökünk mélt. és főt. Zelenka Pál úr jelenlétének, ki eljött, hogy egyetlen fiának felügyelői beiktatási ünnepélyén, mint örömapa részt vegyen. Délelőtt 9 órakor a kölesei egyház harmonikus összhangba vegyülő harangjai hívogattak a csínnal készült kisded templomba. Nem csak híveink, de az egész kölesei közönség valláskülömbség nélkül meleg érdeklődést tanúsított az ünnepély iránt. A templom zsúfolásig megtelt ájtatos hívekkel. A helybeli lelkész alkalmi szónoklata s imája után kezdetét vette az egyházi diszgyülés. A választási jegyzőkönyv felolvasása után Far bak y József főesperes úr lépett az oltárhoz, a két felügyelő vele szemben az oltár elé. Magyar evang. egyházunknak ezen kiválóan jeles szónoka a két felügyelőhöz és a gyülekezethez oly megható beszédet intézett, hogy az felvillanyozta az egész hallgatóságot, majd pedig közvetlenségével könnyet facsart szemünkbe. Megható volt beszédjének azon része, melyben a fiatal Zelenkához fordúlva körülbelül ezeket mondja : a nagynevű Zelenka család 300 évig adott jeles papokat magyarhoni ev. egyházunknak, fájdalom, hogy az Aroni családnak egyetlen sarja nem követheti atyját a lelkészi pályán. De fájdalma örömmé változik most, midőn