Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Czikkek - A protestantismus veszedelme (Sass János)

Tizenegyedik évfolyam. 32. szám. Pozsony, 1893. évi Augusztus 12-én. E y A N G E L r K U S EGYHÁZ és ISKOLA. Előfizetési ár: Egész évre . . . 12 kn. félévre .... 6 „ negyedévre ... 3 n Egy szám ára: 24 flr. yVl EGJELEN HETENKÉNT EGYSZER. Szerkesztő- s kiadó-hivatal : Pozsony, Konventutcza 6 sz. a. Felelős szerkesztő s kiadó : TRSZTYÉNSZKY FERENCZ. Hirdetés ára: Négyhasábos petit sorként egyszer közölve 14 flr. többször közölve 10 flr. Bélyegdij : külön 60 flr. Tartalom: A protestantizmus veszedelme. (Sass János.) — Szuplikácziő — szuplikánsok. (Hegyaljai.) — Egyetemes nyugdíj-intézet. (Schleiffer Károly.) — A pozsonyi pánszláv „theologusok" ügyéhez, (x. y.) — Belföld. — Vegyesek. — Pályázatok. A proíestantismus veszedelme. Egy országos jajkiáltás hangzik a protestáns lelkészek és tanítók ajkairól. Veszély környezi az egyházat, ragadozó farkasok és csábos Ígéretekkel incselkedő sátán járnak a békés nyáj körül, intézményeink létele és egyházi karunk anyagi biztosítéka erősen koczkára van téve. A rémület oly nagy, hogy akadnak már egyházi tisztviselők, kik odavetve bibliát és palástot, mintha már házuk felett égne a ház, sürgősen, a félelem lázas sietségével néznek más kenyérkereset után. A gálya sülyed! Sauve, qui peut! Meneküljön a ki tud, ki merre menekülhet, Tán a Kollonicsok és Szelepcsényiek korszakával szándékozik az Úr meglátogatni e sokat szenvedett, annyi kín után bizonyára jobb sorsra érdemes egyházat? Talán a kormány szemében szálka a mi intézményeink virágzása s irigy szemekkel nézi haladásunkat, igyekezik gátat vetni elibénk, vagy épen egyházi vagyonunk után nyújtja ki polyp karjait? Oh nem ! A kormány üdvös reformok terére lépett, a protestantismus által rég óhajtott, rég követelt , a protestantismus diadalát jelentő intézményeket készül létrehozni. És mi protestánsok, a helyett, hogy jogosult önérzettel üdvözölnénk a szabad eszmék győztes előhaladásának e kézzel fogható nyilatkozatait, szorongó aggodalmak közt nézünk a jövő elé azt vélvén, hogy a vallásszabadság tág kaput nyit az annigy is ijesztő módon terjedő egyháziatlanságnak és a sátán e tátongó torka hiveink közül sokakat elnyel; minek folytán intézményeink, első sorban pedig lelkészeink és tanítóink lételének anyagi feltételeit komoly veszély fenyegeti. IIa a törvény megengedi a felekézetnélküli állapotot, sokan lesznek, kik, hogy az egyházi terhek alól meneküljenek — hiszen tudjuk, hogy a mai kor embere mindent édes maga akar felfalni, még saját ia-fiától is sajnálja az áldozatot — kilépnek az egyház kötelékéből, vagy be nem lépnek egy egyházba sem. Miután pedig a protestáns egyháztagnak van — a zsidón kivül — bizonyára legtöbb egyházi terhe és miután nekünk nincs kezünkben oly anyagi hatalmi eszköz, melynek segítségével hiveink táborát együtt tarthatnánk, sőt gyarapíthatnánk, az egyháziatlanságban rejlő veszély legimminensebb a protestáns egyházra nézve. Ez a logika valóban nem tür ellenmondást, teljesen kifogástalan volna az és el kellene fogadni, ha nem volna szégyenletes dolog beismernünk, hogy a mi kezünkben nincs hatalom, teremtő, világhódító, legyőzhetetlen örök hatalom ! Hallunk olyan okoskodást, hogy ha az anyakönyveket kiveszik a pap kezéből, ennek egygyel kevesebb alkalma lesz hiveivel személyesen érintkezni s reájok befolyást gyakorolni. Sőt halljuk még azt az aggodalmat is, miszerint a népnek evvel is több oka lesz a papi állást feleslegesnek tekinteni. Szinte megdöbbentő, hogy papjaink az ő bureaukracziai működésüknek ily nagy fontosságot tulajdonítanak ; pedig azt hiszem, egyházias szempontból tekintve a dolgot, hogy lia a nép a papi állást csak azért tartja nélkülözhetetlennek, mivel ott adják keresztelő levelét, esketési és halotti bizonyítványát, ez a vélemény a papi állás felől nemcsak a papi karra, hanem egész egyházunkra nézve lealázó. Még az se mond sok dicséretet a lelkészi karra, ha azt hiszi a nép, hogy a pap azért szükséges, mivel nála van az agenda ; ő az előimádkozó a bölcsőnél, az oltárnál és a sírnál. Hiszen ezen funkcziókat a bába, a biró és sírásó is elvégezheti és tényleg teljesíti is nem egy esetben. Ha tehát a papok maguk is úgy fogják fel az ő állásukat, hogy az az irodai teendők és szertartások végrehajtása végett szükséges, akkor kimondták fejük fölött az Ítéletet, miszerint a papi hivatal a szabadság korában felesleges, ósdi intézmény. Ilyen gondolkodásmód mellett nem csuda, ha vannak papok, kik azon aggódnak, hogy nem lesznek képesek a reájuk bizott nyájat, mely őket táplálja és fentartja, együtt tartani. És ha ez a gondol-