Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Czikkek - A theologiai akadémia tanévet záró ünnepélyén tartott igazgatói beszéd (Schneller István)

214 kedves pályatársunk. Igaz hivatási érzet hozta őt körünkbe, boldogult édes atyja bizonyára áldólag kisérte őt ez elhatározó lépésében; az özvegy, édes anyja pedig Isten mellett egyetlen reményét bizta gyermekében akadémiánkra. Önök, kedves barátaim ő benne szerető, békés pályatársra találtak, mi tanárok pedig örömmel kisértük fejlődését s kegyes jellemében, buzgó s lelkiismeretes törekvésében annak zálogát birtuk, hogy ő egykoron egyházunkban és hazánkban apostoli hivatását hiven teljesítendi. A gyermeki kegyelet, a testvéri szeretet vitte őt a ragályos betegség helyére, huga kórágyához. Meghozta megjelenése által anyjának a vigaszt, de magával vitte a vészes kór csiráját s vigasztalanul siratja őt most az anya, a felgyógyult testvér; gyászoljuk most a kedves pályatársat. S e gyászunkban mi is csak akkor vigasztalódhatunk, ha földi pályafutását egy magasabb és mélyebb értelmű pályafutás szempontja alá helyezzük. Ily szempont alá helyezte életét akadémiánk második halottja : akad. nagy- és kisbizottságunk tagja, magyarh. ág. h. ev. egyházunk papjainak egyik disze, egyházkormányzó férfiaink kimagasló alakja, theologiai tudományosságunk kiváló képviselője : Doleschall Sándor. Utolsó nyilvános felszólalásában, az általa jelzett hattyúdalában akadémiánk fejlesztésére lelkesíté legfőbb hatóságainkat. Utolsó felszólalását végre siker követte; s hosszá és kinos szenvedés közt hitben sóvárgó lelkének utolsó szavát „haza, haza vágyódom" végre meghallgatta a kegyelem ura. Pályafutása a földi élettel véget nem ért; szelleme győzedelmeskedett a mulandóság fölött is, mert pályafutása Pál apostol szellemében egy örök czél felé irányult. Ily magasabb és mélyebb értelmű pályafutás szempontja alá helyezi ünnepélyünket ennek búcsú jelleme. A szülő, midőn hivatásérzetétől vezérelt, a családi szentélyből immár távozni kénytelen gyermekétől búcsúzik, belátja azt, hogy gyermekét vissza nem tarthatja, hogy gyermekének a család körében folytatott életpályája immár véget ért. De mielőtt áldólag elbocsátaná búcsúzó gyermekét karjaiból, azon legforróbb kivánatának ad kifejezést, hogy a család szentélyét átható szellem édes gyermekét az élet további pályáin éltetőleg kisérje s hogy még akkor is, midőn a szülők szemei örök álomra csukódtak s alakjai már édes gyermekük emlékezetében is elmosódtak : e szellem, a családi szentélynek szelleme ébren éljen gyermeke szivében s nemtőként kisérje élete bármely útjain. Mi is kedves pályatársak bucsúzunk egymástól ! Többen önök közül végkép elhagyják akadémiánk családi körét s kilépnek az élet útjára. Mások tán rövidebb távollét után ismét felkeresik alma materüket. Mi nem tarthatjuk vissza a távozókat, de igenis, mielőtt áldólag búcsúznánk önöktől, azon legforróbb kivánatunknak adunk kifejezést, hogy akadémiánk szentélyét átható szellem hozza vissza a rövid időre távozókat s kisérje életük további útjain azokat, kik immár végkép búcsúznak akadémiánktól. A bevégzett pályafutás képét háttérbe szorítja e szellem alapján egy magasabb és mélyebb értelmű pályafutás, egy oly pályafutás, mely a multat mozzanatként magában rejti ugyan, de e szellem alapján felöleli egész életüket egy pályafutásban. S vájjon miben áll akadémiánk, mint a tudománynak szentelt főiskolának az egész életre is kihatni hivatott szelleme? Pál apostol, a keresztény vallás első theologusa s az apostolok legkiválóbb alakja önök előtt, kik theologusok és apostoli munkára hivatottak — az általa feltüntetett saját pályafutásában megvilágosítja a theologiai tanulmányozás azon szellemét, mely akadémiánk által hivatott arra, hogy önök egész életpályáját is meghatározza. * * * I. Bármely főiskolai pálya meghatározott körű ismeretek előadása s ez ismereti anyag befogadása nélkül el nem képzelhető. Pál apostol, a ki a nép vezetőinek s oktatóinak hivatására készült, szintén megfutotta az akkori kornak, a zsidó nemzetnek főiskolai pályáját, és pedig a legbuzgóbbak, a legrajangóbbak iskolájában. 0 meg nem elégedett azon ismereti tőkével, a melyet néki a diasporában fekvő Tarsus nyújthatott, felkereste a zsidó élet és tudományosság székhelyét. Jeruzsálemet, s itt a Libertinusok synagógája útján a diasporai hivők lelkesedésével befogadta nemcsak az egyes ember életét és gondolkodását a legcsekélyebb részleteiben meghatározó törvénynek parancsait s tilalmait, hanem egyszersmind az életeszményt, a mely népének egész életét, nemzeti létét és jövőjét az innent és túlnant át és megalakítani volt hivatva. A tudományban lerakott hagyomány halmazanyaga nehezedett emlékező tehetségére, éles értelme pedig tanítói vezetése mellett ezen anyagban létező, össze nem férő, sőt gyakran ellentétes elemei között okoskodva és csudálatos magyarázati módokat felhasználva, kivánta az egyezést helyreállítani s összefűzni emez elemeket egy érzéki módon felépült s a képzelet útján mindenre kitágított nemzeti eszménynek szövevényes systemájába. E befogadó s a traditio alapján az iskola közképzete alapján képzeleti alkotmányban kiépítő munkásságában, valamint farizeusi iskoláért való buzgóikodásában sokan versenyeztek vele, de Pált mindebben, vallomása szerint kortársai egyike sem multa felül. Ha a főiskolai s nevezetesen theol. tanításnak az a czélja, hogy a hallgatók az előadott tananyagot felvegyék s feltétlen odaadással viseltessenek az ott hallottak s az ott meghonosult közszellem iránt : így — ha valaki, úgy valóban Pál apostol jeles theologus volt. S ezen odaadó munkásság és buzgólkodás eredménye az életben mi volt? Az iskola rendszere és szelleme a theologust elfogulttá tevé, vallási életérzékét eltompítá : úgy hogy midőn Pál kilépve az életbe a kegyes nazarenusokkal találkozott, azok vallásosságát fel nem ismerte. Hiába hivatkoztak ők a Libertinusokkal vitatkozva ugyancsak a közös