Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Czikkek - Gyülekezeteink beléletének lelkipásztori szervezése (Dixi)

Tizenegyedik évfolyam. 3. szám. Pozsony, 1893. évi Január 21-én. E VA N G E L I K U S EGYHÁZ és ISKOLA. Előfizetési ár: F.gész évre . . . 12 fen. félévre .... 6 „ negyedévre ... 3 „ F.gy szám ára: 24 flr. YVI EGJELEN HETENKÉNT EGYSZER. Szerkesztő- s kiadó hivatal : Pozsony, Konventutcza 6 sz. a. Felelős szerkesztő s kiadó : TïtSZTYÎJISrSZKY FERENCZ. Hirdetés ára: Négyhasábos petit sorként egyszer közölve 14 flr. többször közölve 10 flr. Bélyegdij : külön 60 flr. Tartalom : Gyülekezeteink beléletének lelkipásztori szervezése. (Dixi.) — Apácza-kérdés. (Kund Samu.) — Belföld. - Vegyesek. Gyülekezeteink beléletének lelkipásztori szervezése, A zsinati törvények, melyek a mint egynémely lap tudni akarja, már a királyi szentesítést is megnyerték, megalapították a keretet, melyben hivatalos életünk mozogni fog. Ue bármily jók is legyenek e törvények, s bármily nagy hatást is gyakoroljanak egyházi életünk fejlődésére, azt a szellemet, mely az életnek forrását és biztosítékát képezi, azt az erőt, melyre egyházunknak szüksége van, hogy a jelentkező zivatarokkal szemben necsak megállhasson, hanem folyton fejlődjék is, a törvények nem adhatják meg. Az Udvözitő szellemét csak az Üdvözítőben való élő hittel telt és hitből élő személyiség hozhatja be az egyházba. Ez a feladat, mint komoly és szigorú kötelesség teljesítése várakozik első sorban mi reánk a papokra. Hogy e feladattal járó követelményeknek megfelelhessünk, igaz, nekünk magunknak is teljes lelkesedéssel, osztatlan odaadással, kizárólagosan egyházunk szolgálatára kell szentelni minden erőnket és időnket; de nélkiilözhetlen szükséges, kivált gyülekezeteinkben oly helyzetet teremteni, mely működésünk eredményét biztosítsa. A papot a gyülekezet vasárnap és ünnepnapon mint liturgust és igehirdetőt, a kereszteléseknél, esketéseknél és temetéseknél mint fungenst, a gyűléseknél mint vezető elnököt, íróasztalánál, otthonában mint az irodai ügyek kezelőjét ismeri s eddig nélkülözhetetlennek tartotta; nálunk — tisztelet a kivételeknek — mint lelkipásztort talán az egyes békéltetési kísérleteket kivéve, kevésbbé ismeri de szükségét még ritkábban látja. Már pedig ép a lelkipásztori teendőkben tanúsított hűség az az egyedüli mód, melylyel áldást liozólag nyul be a lelkész az egyes hívek és családok életébe s atyailag gondoskodó szeretetével a hívek számára nemcsak nélkülözhetetlennek, hanem kívánatosnak tanúsítja magát. Nemcsak a kivíil állók tekintik a papon át a vallást, hanem az egyházhívek is papjukban látják megszemélyesítve a vallásnak üdvhozó szellemét és erejét. S alig lesz valaki, a ki ellentmondhatna amaz állításnak, hogy e téren még a kezdeményezés stadiumában sem állunk, s hogy legnagyobbrészt a gyülekezetek körében nincsen meg az a benső közösség a pap és a hívek között, a mely egyrészt a pap hatásának folytonosságát biztosítja, másrészt a hívek bizalmát éleszti és fokozza, hogy ez Isten lelkétől megáldott közösségben Isten országának valósulása necsak imáink tárgya, hanem tényleges birtokunk legyen. E cze'l elérésének érdekében kivánok néhány eszmét koczkáztatni, testvéreimre bízva nemcsak azok értékének megítélését, hanem azok keresztülvitelének megfontolását is. Gyülekezeteinkben majdnem közhiedelem, hogy a vallás tárgyaival foglalkozni csak a pap dolga, s az egyházi élet iránt érdeklődnie csakis neki lehet és kell. Már pedig egyházunknak ereje épen gyülekezeteinkben s azok meleg érdeklődésében gyökerezik. Ezt kell tehát felébresztenünk, ezt élénkítenünk és ápolnunk. Akárhány gyülekezetben a konfirmáczióval be van fejezve a pap benső összeköttetése a konfirmáltakkal és felügyelete az ifjúságra. Mert hiszen azt, a mit itt-ott az adventi és böjti napokban nyujtunk az ifjúságnak, nem vehető kielégítő munkásságul. A katechumenatusi időszakot tulajdonképen nem volna szabad másnak vennünk mint egy, a pap és a hívek között az egész életre szóló szövetség megállapítása kezdetének, melyet a pap czéltudatosan fentart, fejleszt és tökéletesít. Áll az, hogy az ifjúság kora a legalkalmasabb a szívek megnyerésére. Nemcsak az ifjak ragaszkodnak örömmel és odaadással a gondos lelkiatyához, hanem általuk a szülék és rokonok bevonatnak az egyházi élet, körébe. Hány apát és anyát hódítottak meg az Urnák, jól nevelt gyermekeik? hány szülének jégkérgét olvasztotta fel