Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Czikkek - Az év végén (Farkas Géza)

I 446 tásukat elpanaszolják a királynak e's a kormáuyt elrettentik istentelen szándékától. De hát azért hazafiak ők ; hiszen a m agyaiállam belső békéjét mondvacsinált lelkiismeretbe vágó ügyek elleni reagálással feldúlni; a közvéleményt az államhatalom ellen izgatni; a békés polgárokat a felebaráti gyűlölködés átkos hinárjába dönteni ; az alkotmányos kormány ellen a pápához fordulni; a királyt a nemzet ellen hangolni; az államnak az egyháztól való függetlenségét hangoztató elveket badaraknak nevezve nyiltan kimondani, hogy a római pápának elvitázhatlan joga van az államban létező s az állam védelme alatt álló elkényeztetett egyházat az állam jólétére irányuló czélok kivitelének megakadályozásában támogatni s azt az államtól függetlenül kormányozni : mindez, ki merné tagadni, hogy a legönzetlenebb, a legszebb hazafiság! S bölcseségüknek kell-e nagyobb bizonyítéka annál, hogy mindez elveket nem ők maguk mondják ki nyiltan, hanem elmondatják egy, a régi rémes múltból itt felejtett anachronismussal Zichy Nándorral, — és hogy ők a nyilvánosság kizárásával tanácskoznak, csupán csak azért, hogy így alattomban kitudván a közvélemény alakulásának mikéntjét, vagy publikálják reactionárius határozatukat, vagy nagy bölcsen újra a Pax köpönyegébe burkolózva készítsék elő az új modus vivendit. Hogy milyen volt az általános hangulat és irány, eléggé jellemzi az, hogy a tanácskozásokban Schlauch viszi a vezérszerepet. S most megalakulóban van egy, a keresztyén szeretet megvalósításának útját egyengetni hivatott conservativ, igaz nevén ultramontán klerikális párt. Akkor lesz még csak igazán békesség a földön és jóakarat az emberek között! Nem tudom, mennyire van igaza egyik napilapunknak, mely ezekről tudósítva azt mondja : „Különös elismeréssel tartozunk a klerikalismus őszinteségéért, mert ebben az országban a klerikalismus csak addig veszedelmes, míg titokban lappang, míg azt — a parlamentben vagy a sajtóban — liberális czégér alatt árulják!" Adná Isten, hogy igaza lenne, s hogy szabadabb gondolkodású r. kath. polgártársaink átlátván az álnok, hazaellenes törekvést, mely egyházuk papjai közt most divattá vált, a nemzeti béke és egyetértés munkálására s a lelkiismereti teljes szabadság megvalósítására törő józanabbak köré csoportosulnának. Békesség a földön és az emberek között jóakarat! Karácsonyi áldás, jöjjön el a te országod! Ha pedig valóban harcz előtt állunk; ha a régi gonosz ellenség csakugyan ránk tör; ha el nem kerülhetjük — mitől Isten óvná szentegyházát és hazánkat ! — a kulturharczot : legalább legyünk egy értelemmel, tartsunk össze mind, űzzük ki az egyházból a politikát s mindent, mi gyűlölködésre vezet s legyünk egyek mind a Krisztusban, a ker. szeretetben, s akkor jöhet harcz és háború: erős várunk nekünk a mi hitünk, a mi Istenünk! Baff'ay Sándor. Ái év végéní Idők árja vész és tűnik a végtelenség óceánján. — Ennek az árnak egy töredék része — tán csak egy csöpp — egy esztendő. Egy csöpp a végtelenségben, de az ember életében számot tevő tényező, népek és nemzetek történetében pedig mindig egy vonást jelent, melyet valahányszor a gondviselés mesteri keze kitörül, a krónikások mindannyiszor „az idők tanúságának könyvébe" — a történet lapjaira felirnak. Ismét egy ily vonalat törülget le az a mesteri kéz arról a tábláról, a melyet örökkévalósággal szoktunk jelölni, — már csak halványan dereng az alapvonal — még csak néhány törlés s nyoma is végkép eltűnik. Nekünk azonban halandó embereknek, nekünk, a kik többé kevésbbé szerencsés kézzel registráljuk a krónikákká változó hirlapok hasábjain az idők változatait, illő hogy asztalhoz üljünk, s kezünkbe véve a tollat, egy pillanatra megakasztva a mindig előre törő tekintetet, ismét egy vastag vonallal jelezzük, hogy elértünk egy esztendő véghatárára, hogy a Golfstrom elsodorta azt a bizonyos csöppet, hogy kialvófélben a mécses, szél sem kell, hogy kioltsa azt. Este van, este van, a tűz sem világít Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit . . . S ha most, midőn tunését jelezzük az ó esztendőnek — jellemezni akarnók azt, akkor azt hiszem, legjobban nevezhetnők a nagy várakozások esztendejének. Mindjárt az év elején nagy várakozásokkal látott hozzá a nemzet a képviselő választásokhoz. Fülledt volt a légkör az országház táján, egy kis megrázkódtatásra volt szükség, hogy az atmosphera megtisztuljon, a nemzet sokat várt e megrázkódástól, a melynek hullámai csak a beállott kormány, illetőleg ministerváltozással csillapodtak némileg. Egyházunk örömmel üdvözölte a reconstruált ministerium régi tagját grf. Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi ministert. Nagy várakozással néztünk a közoktatásügyi budget tárgyalásakor a minister által megindított vitára, a mely a budget stereotyp keretén kivül felölelte a jelenleg uralkodó egyházpolitikai kérdéseket, a már-már tengeri kígyónak tekinthető elkeresztelési rendelet alkalmából. Sem Tréfortnak, sem Csákynak az elkeresztelésre, illetőleg az anyakönyvi adatok beszolgáltatására vonatkozó rendeletei nem mondhatók szerencséseknek ; az a jó hatásuk mégis megvolt, hogy felköltötték a vágyat a vallásközi viszonyok rendezése után, s megérlelték vagy legalább siettették a talaj megérlelését, a melyből egyszer a vallásszabadság, illetőleg az 1848-iki XX. t.-cz által kimondott felekezetek közötti tökéletes viszonosság és egyenlőség ki fog sarjadzani. Bizony nagy várakozásokkal volt tele az elmúlt