Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Czikkek - Az elkeresztelési kérdésről (Kund Samu)

284 püspökeink s egyházunk oszlopférfiai közül való többi hitrokonaink a főrendiházban köztapasztalati tényt vitatnak csak, midőn azt vitatták, hogy evang. egyházunk s hitrokonaink a törvényhez szilárdul ragaszkodnak s ebben megnyugvásukat lelik. Bátérek immár a róm. kath. egyház hitelveinek most előtérbe tolt kényes kérdésére. Hogy lelkiismeretbeli, hitbeli aggályok az 1868. törvény szentesítése után azonnal nem merültek fel, hogy maga az akkori herczegprimás e törvényt végrehajtandónak jelentette ki s a róm. kath. lelkészek anyakönyvezés végett az illetékes lelkészi hivataloknak ki is adták a vegyes házasságból született, de nemök szerint nem a róm. kath. vallásban nevelendő gyermekek keresztelési bizonyítványát, mind ezt már fentebb említettem. Hogy mindig kiadják a tisztán evangelikus házasságból született gyermekek keresztelési bizonyítványát, kiket az evang. lelkészek helyetteseikép keresztelnek meg, az köztudomású dolog. Az aggály csak jóval későbben támadt; a hitelvi nehézség legújabb keletű! Ne zavarjuk össze a fogalmakat! Hogy az evangélikusok a vallás dolgában egyedül vallási főnökeiknek legyenek alávetve, kik azonban a haza polgárai, a magyar korona alattvalói, kiknek rendelkezései e legfelsőbb felügyeleti s a haza törvényei, bíróságai alá vetettek, talán mégis egy kissé más, mint hogy a hazán kivül lakó, souverain hatalom iránti vak engedelmesség, a mely hatalom átokkal sújtja azt, a ki állítani merészli, hogy a két hatalom — t. i. az egyházi s polgári hatalom — törvényeinek összeütközésekor a polgári jog előbbre való ? ! (Syllabus XIII:) Ámde ez a hitbeli meggyőződés a hazafias s illetve vallásos érzület dolga! Vallja lelkében a kit boldogít e hit. Más dolog azonban az, ha ez a hit oly cselekedetekben termi gyümölcseit, melyek a haza szentesített törvényei s törvényes felsősége iránti köteles tiszteletet tagadják meg. Ne zavarjuk össze a fogalmakat. A haza bölcse, kinek lelkét a főrendiház tárgyalásakor felidézték a béke hónából, éles elmével, hazafias szívvel megkülönböztette azokat. „A dogma" — így szólott — „vallási részéről nekünk itt (a politikai törvényhozásban) sem értekezni, sem határozni nem feladatunk. A dogmákat minden vallás maga szabja meg a maga híveinek, a hivek higyjék meg meggyőződésök szerint, az államnak csak a politikai részszel lehet dolga." — Ismétlem : az államnak csak a politikai részszel lehet dolga!! Már pedig a vegyes házasság, a vegyes házasságból született gyermekek egyházi hovátartozása felekezetközi ügy, tehát nem kizárólagos belügye a róm. kath. egyháznak. Hogy ily házasságok minő forumok előtt köttessenek s bontathassanak fel, arról országos törvényeink, nem a kánonjog intézkednek. A róm. latin s görög szertartású katholikusok házassági viszonyából származó bizonyos peres kérdésekre nézve a szentszékek illetőségét 1868. LIV. t.-cz. megszüntette, a mely törvényes intézkedésnek az az eszme fekszik alapul, hogy a házasság róm. kath. dogma szerint szentség, de politikai része szerint polgári szerződés is. Az áttérés is, a mennyiben kitérés a róm. kath. egyházból, ennek elveivel ellenkezik, még se jutott soha senkinek eszébe e hazában az állam azon jogát kétségbe vonni, hogy az áttérés módozatát szabályozza, sem az, hogy aki ezen szabályokkal megegyezően áttért az evang. egyházba, azt továbbra is róm. katholikus vallásunak tartani. Az anyakönyvek vezetése meg épen politikai ügy, a miért is az anyakönyvvezetők mint ilyenek a közhivatalnokok közé soroztattak, a magas kormány az anyakönyvek vezetésére havonkint rendeleteket bocsát ki, nem hallottam, hogy mindez ellen a róm. katholikusok lelkiismerete felháborodott volna. Az 1868. LIII. t.-cz. nem állapít meg dogmát, hanem csak „az államot megillető politikai részszel" foglalkozik. Tehát az evangélikusok nem óhajtják a törvény módosítását, a róm. kath. hitelvek sem teszik azt szükségessé. Miként is kellene a törvényt módosítani? Javasolják, hogy oly értelemben magyarázandó és alkalmazandó, hogy az 1868. törvény 12. szakasza nem imperativ, nem cogens, hanem csak declarativ, mint akárhány más törvény; vagyis a szülők nem kényszeríthetők, gyermekeiket a jelzett szakaszban kimondott elv szerint nevelni. A törvénynek ilyetén magyarázása sarkaiból kiforgatná magát a törvényt, felforgatná az abban kimondott nagy elvet; csorbítaná a törvényhozás tekintélyét, a mennyiben alapos kétséget támasztana a törvényhozás komoly szándéka, hogy ne mondjam, őszintesége felől. Igaz, hogy az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter a szabad választás elvét védelmezte a törvényhozásban; de nem kötötte tárczáját nézete elfogadásához, engedte magát meggyőzetni; és a törvényhozás bölcs belátása szerint jónak látta a közérdek szempontjából a törvényt abban a szövegezésben elfogadni, a mint az szentesítve van! Nem permissive, hanem imperative nyilatkozik e törvény. A végzetes „possint" itt kimaradt, a közbéke siratná meg, ha belemagyaráztatnék az a fogalom a törvénybe. Ellenkeznek az ezen törvénynek szellemével, ellenkeznék többi szakaszai közül is soknak intentiójával. Az áttérést például szabadságára hagyja az illetőnek e törvény; de a ki áttérni kiván, szándékát saját egyházközsége lelkésze előtt „nyilatkoztatja ki." Minő logikával lehetne ebből azt kimagyarázni, hogy ha valakinek áttérni szándéka van, hát nem köteles azt lelkésze előtt kinyilatkoztatni; ha akarja, teszi, ha nem akarja, nem nyilatkoztatja ki, azért mégis felvehető a választott egyházába? Ott van ugyan törvényben: „14 nap múlva jelenti ki", hogy áttérési szándéka mellett megmarad. Ki értette ezt valaha így, hogy az áttérés akkor is törvényes volt, ha nem jelentette ki, mert hisz a törvény déclarative mondja „jelenti ki" és nem imperative „tartozik kijelenteni, hogy szándéka megmarad." Akárhány más törvényt is hozhatnék fel, melyben a törvény szövege nem cogens, hanem csak declarativ, értelme