Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Czikkek - A papi tekintély és teendőink (Raffay Sándor)

Tizedik évfolyam. 32- szám. Pozsony, 1892. évi Augusztus 6-án. EVANGELIKUS EGYHÁZ és ISKOLA. Előfizetési ár: Egész évre . t> frt — kr. félévre . . . 3 „ — „ negyedévre . 1 „ 50 „ Egy szám ára: 12 kr. o. é. fA EGJELEN HETENKÉNT EGYSZER. Hirdetés ára: Négyhasábos petit sorként Szerkesztő- s kiadó-hivatal : Pozsony, Konventutcza 6 sz. a. egyszer közölve 7 kr., többször közölve 5 kr. Felelős szerkesztő s kiadó : Bélyegdij : külön 80 kr. TRSZTYÉNSZKY FERENCZ. Tartalom: A papi tekintély és teendőink. (Raft'ay Sándor.) — Az elkeresztelési kérdésről. — B e 1 fö 1 d. — Ve gy e s e k. -- Pályázatok. à papi tekintély és teendőink. (Vége.) Hogy mit tegyünk erre nézve egyénileg, már előbb jeleztem, de nálamnál sokkal szebben fejezi azt ki Horváth Lajos úr e lapok f. évi 2-ik számában, hol így ír: „A vallás most is azt kivánja tőlünk, amit verőfényesebb napjainkban i hogy teljesítsük kötelességeinket. Beszéljünk úgy, mintha az egész világ minket hallgatna; éljünk úgy, mintha az egész emberiség ránk fordítaná tekintetét; tartsuk a megnéptelenedett hajón a kormányt azzal a rendületlen hittel, hogy annak elsülyedni nem szabad, mert szüksége lesz rá az emberiségnek, mert egykor a rámenekíilők sokasága alatt fog megremegni ! Minél sötétebb az éj, annál jobban fénylik a mi világosságunk!" Igen, nekünk úgy kell élnünk, hogy tiszta lélekkel s meggyőződés szentségével elmondhassuk Pál apostollal : „Legyetek mind egyetembe az én követőim, atyámfiai, és vegyétek eszetekbe azokat, akik úgy járnak, amiképen mi néktek példa vagyunk." Akkor majd felkeresik a templomot, mert nem mondhatják el a hitetlenek és a saját hibáik mentségére igaztalanul vádaskodók sem, hogy a vallásnak, a hitnek semmi köze az élethez, mert hisz maguk a hit hivatásos hirdetői sem pecsételik meg szavaikat a tettek erejével. Egyházunk és abban elfoglalt állásunk és betöltendő hivatásunknak első sorban ezzel tartozunk, hogy a vadáskodókat elnémíthassuk. De nemcsak elnémítani, hanem meg is kell őket nyerni. S itt már csakugyan én magam is bevallom, hogy a mulasztás vádja terhel bennünket. Sokat nem teszünk, amit tennünk kellene és lehetne. Egyházunk különböző jótékony intézményeinek áldott segedelmével megadatott nekem a szerencse, hogy a külföld evangelikus egyházának életét és működését különböző vidékeken, különböző tudományos irányok által befolyásolt, sőt különböző hitvallásokat követő népek között két év óta tanulmányozhatom. Hála és köszönet érte mindazoknak, kik abban segítettek! Nem utaztam csukott szemekkel, s tapasztalataim minél inkább gazdagodtak, annál inkább nőtt szomorúságom, ha a mi elmaradott állapotainkra gondoltam. A mi egyházi életünk a külföldéhez képest csecsemő korát éli. A külföldi evang. egyházak által felkarolt és nagy lelkesedéssel és roppant költséggel űzött külmissiói tevékenységet nem is említem, mert azt a mi szegény egyházunk nem birja meg, de hát ott a belső missió, vagy mint mások nevezik, az evangelizatió tere, mely szintén parlagon hever, pedig azon a munka semmi másba nem, csakis egy kis jóakaratba kerül. Az a roppant szellemi erő, a tudománynak az a nagy tömege, mely protestáns papjainkban megvan, de nyilatkozásában csaknem egyedül a heti prédikáczióra szorítkozik s különben még egyházi lapjaink hasábjain is elvétve ha mutatkozik ; világi uraink alkotó képessége, mely a zsinati munkálatokban mutatta meg teremtő erejét: az egyház felvirágoztatására a belmissio terén mind-mind alig mutat életet. Avagy nem vagyunk-e csak a kezdet kezdeténél, midőn az egyetlen, a jó megvalósításában, az egyházi élet emelésében és az áldozatkészségben a zászlót igen gyakran egyedül előlvivő derék pozsonyi egyház megtette az első lépést a mindenütt oly végtelen hasznosnak és áldásosnak bizonyult diakonissa intézet létesítésére? Vagy midőn a bányai kerület nemes czélú az egyházra megbecsülhetlen értékű leánynevelő intézetet állít fel? De hát e például felhozott pár eset a szükséghez képest csak csöpp a tengerben. De ne is a pénzt kivánó alkotásokat vegyük, hanem a mi pénzbe egyáltalán nem is kerül. Egyszer egy baptista gyülekezetet látogatván meg, azon kérdésemre, miért nem mennek a templomba, miért válnak ki az egyházból? a többi közt ezt a feleletet kaptam : „Hogyan menjünk olyan ember prédikálását hallgatni, aki vasárnap is rostáltat, szeleltet s általán dolgoztat, s aki még a ká-