Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Czikkek - A prédikátorok világnézete

28 az ügy minősége szerint vagy a világi vagy az egyházi elnök szavazata dönt." Az 55—60. és 80—84. pontok az esperességi és kerületi tanácsokról szólanak. Ezekről tulajdonképen már beszélnem sem kellene, mert ezekre vonatkozó nézeteimet elmondtam általános észrevételeim 2-ik pontjában : de miután mégis nagy azoknak a száma, kik ily presbyteriumokkal egyházi alkotmányunkat fel akarnák sallangozni, — hacsak futólag is, rá akarok mutatni azon gyarlóságokra, melyek nézetem szerint ezeu szervezet bensejében rejlenek. Az esperességi közgyűlés által saját kebeléből választott 5, legfölebb 9 presbyternek, mint tisztán bizalomból, talán némileg kitüntetésből és pedig minden feltétel nélkül megválasztható férfiúnak fontos feladatot kell betöltenie. Ok fogják feleslegessé tenni az esperességi gyűlést megelőző tanácskozmányokat ; ők lesznek az elnökség tanácsadói, ha ez tanácsukat igénybe akarja venni s a határozatok végrehajtói, ha arra magát az elnökség gyöngének találná; ők fogják pótolni a szokásban volt szakbizottságokat és küldöttségeket. Azért is nekik érteni kell a közigazgatás minden ágához (57. a.); financziereknek kell lenniök (57. b.) ; ismerniök kell a tanügynek minden csinját binját (57. c.) ; az épitészet, gazdászat, mérnökség, pénzüzlet titkaiban jártasaknak kell lenniök (57. d.); szóval, ezermestereknek kell lenniök. Eddig az esperességek és kerületek körülnéztek soraikban, örömmel látták, hogy „Alle Menschen Alles wissen" s minden szakmára a helyi viszonyokhoz mérten megfelelő bizottságokat és küldöttségeket tudtak összeállítani ; ezután nem kell ezen senkinek a fejét törni, — ott lesz a presbyterium ! Hát még azután mi mindent csinál az a presbyterium? Az időközben megürült kisebb esp. hivatalokat ideiglenesen, tehát a legközelebbi gyűlésig betölti; felbontja a szavazatokat, átveszi a régitől s átadja az új esperesnek az esp. irattárat s az esp. elnökség teljes megürültével intézkedik az esp. közgyűlés összehivása iránt. Hát édes Istenem, ezek miatt van a mi egyházi alkotmányunknak szüksége az esp. és ker. tanácsokra? Avagy talán nem elegendő számban vannak még czímeink, s némely esperességben még tiszteletes közpapjaink is vannak? Valljon komoly szüksége van e egyházunknak arra, hogy azon erkölcsi szálakat, melyekkel az egyházszereteten kívül annyi különféle szakbizottságot és küldöttséget magához csatolt, egy importált intézmény, egy sallang kedveért széttépje? Valljon származott e valaha egyházunkra valami árny vagy hátrány abból, hogy a megürült alsóbb közhivatalokat az esperes vagy a püspök, felügyelőikkel egyetértve töltötték be ideiglenesen? Valljon jelentősebb-e az, ha a gyűlést a hiányzó elnökség helyett a tanács legidősebb tagja s nem az alesperes, főjegyző, jegyzők vagy sorrendben az esperességnek bármely más felesküdött hivatalnoka, a szinte sorrendben legidősebb felügyelővel hívja össze ? Hacsak egyetlen egy pontot is találnék az esp. és ker. tanács szervezetében azon egy kétes értékű ponton kívül, hogy tanácsával és közbenjárásával segíti az esperességi elnökséget, ha ez azt ugyanis igénybe akarja venni, — egy pontot mondom, mely nagyobb sikert igérne általa közkormányzatunknak, mint az eddigi gyakorlat, — szivesen hozzájárulnék megalakításához; miután azonban ugy vagyok meggyőződve, hogy a presbyteriumok mellett sem a bizottságokat, sem a küldöttségeket, sem az előtanácskozásokat nem fogjuk mellőzhetni, — azoknak létesítését, mint egyházkormányzatunk ujabb komplikáczióját egyházamnak jó lélekkel ajánlani nem tudom, nem akarom. Holles U. A Prédikátor világnézete. A „Protestáns Szemle'' nagy érdekű czikkei között e czím alatt olvastam egy tanulmányt; úgy ama jeles folyóirat, mint az említett czikk tárgya méltó, hogy rája visszatérjek. Valóban, a vallásos gondolkozás történetének kutatója előtt sokszor nagy érdekkel bír az oly mű is. a mely mellett az aesthetikus, az irodalom-barát, a ki szép formában értékes tartalmat keres, hidegen megy el; a mely a megnyugovást, békét és felemelkedést kereső vallásos kedélyt visszataszítja. A történetíró, midőn valamely időszakban különféle képzetkörök közeledését és keveredését követi figyelemmel, nem tarthatja magát mindig a szellemi élet csúcspontjaihoz. hanem gyakran le kell szállania s felkeresnie mindent, a mi e folyamatra — bármely oldalról — világosságot vet. A képet így is sokszor csak nagy vonásokkal vázolhatja; s mindig külömbséget kell tennie a között, a mi az elnagyolt képben valamely kor és nép szellemi életének átlagos nyilatkozata, s a között, a mi inkább egyeseknek vagy épen egynek nézete. A Prédikátor könyvét, a Kr. e. harmadik század végének e sajátságos termékét szintén nem tekinthetjük a korabeli zsidóság szellemi irányzatának kifejezése gyanánt. Tudjuk ugyan másunnan is, hogy sokan voltak e korban a zsidók között, a kiknek értelmi szükségletét a hagyományos hit nem elégítette ki. De kétes és nem valószínű, hogy ezek Qohelet nézeteit osztották, s élet — és vallásfelfogását helyeselték-é ; — s ezért könyvét voltakép csak az ő személyes tapasztalásainak s azon benyomásnak bizonyítéka gyanánt kell tekintenünk, a melyet reá e tapasztalások tettek. De másrészt bizonyára ő is korának gyermeke, s művében az jelentkezik — habár talán szerző pessimistikus lelkének tükörében nagyobbítva is, — a mi kortársai között számosaknak lelkében élt; — s korának jelleméből s az Ezra utáni fejlődésből teljen érthetők művének alaki és tartalmi sajátságai. A héber nyelv kihalása, mely ezen korban veszi kezdetét, a legsajátságosabb tünemények egyike. A zsidógyülekezet az Ezra szervezete által oly szilárd-