Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Czikkek - A prédikátorok világnézete

29 ságra tett szert, hogy azon minden külső befolyás erejét vesztve megtörött s csak belső erősbítésére szolgált. És nevezetes! e megszilárdult gyülekezet ép ekkor kezdi apáitól öröklött nyelvét az arammal felcserélni. A gyülekezet megalapításának történetére vonatkozó egy mű, a melyből Ezra könyvében vannak töredékek*), már e nyelven van írva. Az aram nyelv elsajátítása hasznossági szempontból is ajánlatos volt, mert hisz az Euphratestől nyugatra eső terület lakossága, a melynek kebelében a zsidók nagy része elszórtan élt, aram volt. Ekként az apák nyelve mindinkább visszavonult a tudós iskolák és a cultus szentélyébe; s látni, hogy a gyülekezet a diadochok korában a törvény uralma alatt m e gszokta magát vallási közösségnek tekinteni, a melynek messzebb menő nemzeti aspiratiói nincsenek. így a cultus és a törvényszerinti élet nem szenvedett rövidséget azért, hogy a törvénynek nyelve a mindennapi életben háttérbe szorult ; viszont a törvénytanulás a mindennapi élet hatalmas követelményeivel szemben e háttérbe szorítást meg nem akadályozhatta. Innen érthető, hogy Qohelet nyelve tele van aramacismusokkal, annyira, hogy az óhéber irodalom emlékei között egy sincs ily tisztátalan nyelven írva. De azon hatások, a melyek alatt szerző áll, müvének nem csak nyelvén, hanem alakján is jelentkeznek. El kell ismernünk, hogy e tekintetben neki nagy nehézségekkel kellett küzdenie, s ez menti némileg művének fogyatkozásait. Qohelet szerzője az első héber író, a ki elmélkedik; míg Jjj óbban a fellépő személvek tételt állítanak tétellel szembe, s az érvek helyét képek pótolják. Ámde a héber nvelv nagyon alkalmatlan arra, hogy a bölcsészeti gondolatmenet finom árnyalatait kifejezze; syntaktikai hajlékonysága kötőszavak, határozók hiányában nincs; az idő viszonyokat gyarlón képes kifejezni s mondatokat egymás alá rendelni nem bír. Elvont tárgyalás. a melynek a görög annyi finom segédeszközt nyújt — ily nyelven rendkívül nehéz. Az értekező forma, a mely ily tárgyalásokra a legalkalmasabb, a héber irodalomban mindeddig ismeretlen volt. Ezért nem csudálhatni, hogy Qohelet művének külalakjában együtt találjuk a bomladozó réginek s az idegenszerű újnak gyarlóságait. A régi gnóma költészetre emlékeztető sajátságok nem hiányzanak ugyan benne, de a poétikus elem az elmélkedés mellett egészen háttérbe lép. A világos elrendezés és a symmetrikus forma iránti érzék hiánya kevés iratban tűnik annyira szembe, mint ebben ; a részben egészen új és merész gondolatok csak tökéletlen kifejezésben nyernek a régi formában, a melyet némelyek **) — bizonyára alaptalanul — költői idézetekkel tarkított prózának bélyegeznek. *) Ezra 4, 8—6, 18 és 7, 12—26. **) L. pl. E. Renan. l'Ecclesiaste traduit de l'hebreu stb. 2. ed. 1882. Nem mondjuk, hogy Qohelet sehol sem idéz. de a Renan által úgynevezett idézetek legnagyobb részt nem azok. sőt forma és tartalom tekintetében egyaránt szerző tollára vallanak. De térjünk rá a tartalomra, mely bennünket sokkal közelebb érdekel. Hogy Ítéletünkben igazságosak lehessünk s a helyes szempontot megtaláljuk, nem szabad felednünk, hogy akkor, a midőn Qohelet szerzője írt (f 200 K. e.), a zsidók már több mint egy évszázad óta érintkezésben voltak görögökkel, görög tudománynyal, műveltséggel és művészettel. Az Aegyptomban, főleg Alexandriában letelepült nagy számú zsidók folytonos és élénk kölcsönhatásban maradtak palaestinai törzsrokonaikkal, kiknek otthon is elég alkalom kinálkozott a görög élet megfigyelésére. Ugyanis míg a zsidók lassankint Judaea határain túl szétszóródtak, addig Palaestinában számos görög város keletkezett, a melyek szomszédaikkal barátságos viszonyban állottak. Nem csuda, ha a sokoldalulag kifejlett görög élet nagy hatással volt kivált azokra, a kiket mint Qohelet szerzőjét a zsidó élet korlátolt köre s örök egyformasága többé nem elégített ki s több megoldatlan kérdéssel szemben elevenen érezték kételyük súlyát. Mert a Kr. e. harmadik századbeli, mondjuk a hellenismus előtti zsidóság vallásának belső ellenmondásai számosak és súlyosak. A legnagyobb ellenmondást, a vallásos kedély legnagyobb megütközésének tárgyát azon kiáltó ellentét képezi, mely a gyülekezet helyzete s az isteni világkormányzásban való hit között van ; ez ellenmondást csak némileg szelidítette a messiási remény ; de megmaradt azontúl is ama másik ellenmondás, hogy az egész világ teremtője és fenntartósága csak egyetlen egy helyen részesül cultusban, s hogy a törvény, a melyre ezen isten a maga imádóit kötelezi, túlnyomólag nem erkölcsi, hanem ceremoniális természetű. Mindez világosan figyelmeztet bennünket, hogy ezen időszaknak jelentősége abban van, hogy átmenetet képez egy magasabb fejlődési állapothoz. — A theologizáló elmélkedés a gyülekezet istenét, a ki mellett immár nincs más e névre érdemes lény, a világtól különválasztott, transcendentalis, szellemi személynek igyekszik felfogni. „Tudd meg, hogy isten az égben, te pedig a földön vagy" mondja Qohelet. — Minél inkább lett Jahve az érzéki világon felül és túl emelve, annál elevenebb lett az ember, a teremtmény gyarlóságának érzete ; istennek megjelenése lehetetlenné vált s Qohelet szerzőjének már lehetetlen a felvetett kérdéseket Jjj ob költőjének módjára tlieophaniával megoldani : isten sokkal magasabban trónol a természet felett, semhogy abba bevonható volna, s álomban sem jelenik meg többé. Az ő korában a távolság Jahve és imádói között már oly nagy volt, hogy nevét kiejteni is féltek ; s hogy isten közelségének érzete mennyire hiányzik szerzőnknél, mutatja idézett nyilatkozata. Ép e távolság következtében nincs meg nála a próféták lelkesedése, erkölcsi határozottsága és lángoló buzgalma. Azok lelkesedése helyett nála óvatosságot, (7, 16. 10, 20) azok lelkesedése helyett nála közömbösséget sőt hidegséget látunk, s e héberül irott könyvben a maga módja szerint alkalmazza a [ir\dhv ayar görög elvet : „ne légy túlságos bölcs, igazságos" stb. A szerző nem