Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Belföld - Újvidék

•377 azon lenni, hogy az ily fontos és hivatalos jellegű okmány minél megbízhatóbb és hitelesebb legyen. Szabadjon végül ez ügyben még néhány pium desideriumnak kifejezést adnunk. Esperességeink nagy része oly fényes, nagyszerű múlttal bir, hogy megérdemelné, miszerint az névtárainkban is, valamint ez az egyes kerületeknél történik, egy két vonással -ecseteitessék, megjegyeztetvén egyúttal az is. — s ez viszont a kerületeknél is történhetnék — minő fontosabb és közérdekű okmányok vannak az illető testület levéltárának birtokában. Ennek kimondhatlanúl jó hasznát venné magyarhoni egyházunk majdani történésze. A rovatos kimutatásba felveendőnek véljük nem csak a felekezeti tanítók, de a felekezeti iskolák számát is. A sok tekintetben változott tanügyi viszonyok következtében szükséges lesz azon gyülekezeteket, melyeknek saját iskolájuk nincs többé, pontosan megjelölni. Nem fog ártani a régibb névtárak gyakorlatára visszatérni, mely szerint az anyaegyház magyar megnevezése mellé, annak használatban levő német vagy tót neve tétetett. Pozsony még soká Pressburg, N. Szombat Tirnau, N. Német Sz. Mihály Gr. Petersdorf, Sz. Szombat Georgenbergnek stb. fog neveztetni, s ily nomenclatura senkinek sem derogál, senkinek sem árt, de hasznát gyakran veszi az ember. Czélszerü lesz továbbá, a róm. k. schematismusok példájára, az egyes gyülekezeteknél, ha nem is az ott lakó idegen felekezetbeliek létszámát, de legalább azt megjegyezni, bírnak-e ott templommal. Oly időket élünk, melyekben nem csak eninagunkat szükséges lehetőleg ismerni. Ha már az esper. tanítói köröket evidencziában tartjuk — habár összes tagjainak elősorolása, mint ez a 121 1. történik, valódi luxus — tegyük ezt a papi tanácskozmányokkal is, legalább tapasztalni fogjuk, mennyi itt még a tennivaló. Azon, hogy a kerületek és két superintendencziában az esperességek, egymásután nem betűrendben következnek, a jó s szép rend érdekében okvetlenül változtatni kell, s azt pedig, hogy ily hivatalos, habár magánczégek költségén kiadott, nyomtatványok fel ne használtassanak, semmiféle üzleti hirdetések közlésére, talán elvárhatjuk a hivatalos décorum nevében. Bolescliall S. JE. üirsm — Újvidék, 1891. Nov. 2. „Mi készül a bács-szerémi esperességben" czím alatt egy valaki rövidke közleményben szinte allarmírozza e. t. lapnak hasábjain a tán nem eléggé tájékozott protes. olvasóközönséget s vehemencziájában neki fordul a bács-szerémi főesperesnek, van-e erró'l tudomása s ha van, a mi valószínű, eltűri-e, hogy egy kebelbeli pap ily vakmeró'ségre vetemedik. Ennek a szerény magyar érzelmű papnak az a vétke, hogy mer a tartandó zsinathoz, egy előzetes konferenczia nézete szerint, a többivel együtt egy alázatos kérelemmel fordulni, nem volna-e idő és czélszerü a horvát és sziavon tartományokban lévő 25 ezer lelket számláló evang. egyházakat egy esperességgé vagy épen superintendencziává átalakítani. Alig hihető, hogy az oly szörnyű módon felháborodott allarmirozó úr ne olvasta volna az újpázuai lelkes, tetőtől talpig magyar érzelmű lelkésznek e becses lap 34, 35 és 36. számaiban „zsinat és a horvát-szlavonországi evangélikusok" czim alatt közlött czikkeit, melyekben nevezett lelkész a horvát-szlavonországi evangélikusok mostoha sorsát s elhagyatottságát eleven színekkel ecseteli s az utolsó czikk végén azon javaslatokkal lép elő, hogy mikép volna lehetséges ezen magukra hagyott és utalt egyházakat saját maguk jóléte érdekében tömöríteni s ilyen módon a magyar anyaegyház s anyaországgal erősebb szervi összeköttetésbe hozni. Ha a nagyon tisztelt allarmirozó úr e czikkeket figyelmére méltatta, ugy nagyon csodálkozom, hogy ezekre, innen onnan már két hete lévén, nem is reflektált, egy sorral sem válaszolt s bölcs tanácsával nem igyekezett az illetőt meggyőzni arról, mi volna szerinte a horvát-9zlavonországi egyházakra a legjobb s legüdvösebb. Én távol állok minden politikai velleitástól, nem is mesterségem az, de komolyan állítom s állításomat, ha tetszik adatokkal bebizonyítom, hogy mi hazafiasb cselekedetet alig mivelhetünk szeretett hazánk s egyházunk jól felfogott érdekében, mint ha minden erőnket, pénzünket s buzgalmunkat oda fordítjuk, hogy a horvát és sziavon tartományokban az ugy is erős, fényes s gazdag r. k. egyházzal szemben egy jól rendezett, szervezett egyházorganismussal lépünk a küzdhomokra s ad oculos demonstráljunk, hogy mi is ott élünk s a királyi kegy adta törvények védpajzsa alatt élni s terjeszkedni óhajtunk. A vagy nem fáj-e minden buzgó protestánsnak szive, ha csak egyet is felemlítek a sok sérelem közül, hogy a legnépesebb tiszta evangel. egyházainkban s iskoláinkban, Új-Pázuán, Ó-Pázuán, Beskán stb. most már r. k. és gör. k. tanítók működnek ? Mi pedig innen át nem tehetünk egyebet, mint összetett karokkal nézni dum defluat amnis. Ez lebegett az újpázuai lelkész szeme előtt a mikor előzetes értekezlet után egyháza javaslatát felkarolva bizalmasan azt más lelkésztársaival is közlötte azon hiszemben, hogy a zsinat küszöbén lévén, most volna a legalkalmasabb idő, mind a mi nekik fáj, a mit egyházuk jól felfogott érdekében jónak, czélszerűnek tartanak egy a zsinat kegyes szine elébe viendő memorandumba feltenni, felemlíteni s kérni a magyarhoni egyházi törvényhozó testületet, miként, ha ez is jónak üdvösnek tartja, engedélyeztessék nekik, egy önálló esperességet, vagy ha kivihető egy külön, a magyarhoni anyaegyházzal szoros kapcsolatban álló superintendencziát létesíteni. Hangsúlyozom pedig azt, hogy rendes egyházi uton a magyarhoni ev. zsinathoz akarják vinni ügyüket, mert köztudomásu dolog s az „Agramer Tagblatt f. é. 240. számában olvasható, mikép vannak lelkészek, egyházak Horvátországban a melyek az 1868. évi XXX. t. cz. 48. §-ára hivatkozva a magyar ev. zsinaton hozandó törvényeket nem olyanokul tekintik, melyek a horvátországi egyházakra nézve is kötelezők volnának. A czikkiró haragszik épen az újpázuai lelkészre s társaira a kik a magyarhoni zsinattal egyetemben rendezni kívánják a horvát-szlavonországi evangélikusok ügyeit s így okoskodik : Es geht