Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Czikkek - Énekügyi mizériák (Payr Sándor)

Kilenczedik évfolyam. 39. szám. Pozsony, 1891. évi Szeptember 26-án. EVANGELIKUS EGYHÁZ es ISKOLA. Előfizetési ár: Egész évre . ti frt — kr. félévre . . . 3 „ — „ negyedévre . 1 . 50 „ Egv szám ára: 12 kr. o. é. /WEGJELEN HETENKÉNT EGYSZER. Szerkesztő- s kiadó-hivatal : Pozsony, Konventutcza 6 sz. a. Felelős szerkesztő s kiadó : TZR-SZTYÉItTSZIíZ^r FERENCZ. Hirdetés ára: Négyhasábos petit sorként egyszer közölve 7 kr., többször közölve 5 kr. Bélyegdij : külön 30 kr. Tartalom : Énekügyi mizériák. (Payr Sándor.) - Egyetemes papi nyugdíj alap. (Farkas Géza.) — Főtiszt. Zelenka Pál tiszakerületi püspök beszéde a Poprádon tartott kerületi gyűlésen. (Folyt.) — Belföld. — Vegyesek. — Pályázatok. — Hirdetes. gyí miz( I. Állapotok. Mint fiatal kezdő papot hivtak meg ide a Vértesaljra egy kisded, német ekklézsiába, mely a maga német anyanyelvével és sajátos szokásaival a szomszéd csupa magyar és tót ajkú gyülekezetek között mintegy elkülönülten és egyedül áll nem csak az esperességben, hanem az egész vidéken is. Ifjúkorom óta nagy barátja vagyok a muzsikának s így mint papi ember az egyházi zene és ének iránt sem közönyös. Beiktatásom napján a beköszöntő beszéd szorongásai között sem hagyta tehát érintetlenül fülemet a gyülekezetnek meglehetősen egyöntetű és choral-könyv szerint folyó éneke. A dallam csak folyt szépen. De ni, mondám, hogy^an is van a szöveg itt a 3-ik vers végén ? ^Jo, j o, j o ! In dulci jubilo!" Ejnye, hogy a kokas csipje meg, e hát szép és épületes, gondoltam magamban. Ugy látszott, az atyafiak ezt még buzgóbban énekelik. Hogy ne ! Hiszen olyan szép volt, hogy szinte nem is értették. Majd az énekeskönw alakját veszem szemügvre. Bizony takaros kis adag volt. Alakjára nézve keskenyebb, mint vastag, azonban nem oly hosszú mint vastag. Fajsúlya szerint 2 — 3 régi font és duzzadt, kövér, hogy szinte csepegett a kenetességtől. De hogy ezen mi jó, — igaz, egy kissé ódonzamatú — könyvünk mégis a korral kivánt haladni és számot tartott az örök ifjúságra, az nyilván való volt már a czímiratból, melyen ott ékeskedett nyalkán kikenve piros betűkkel: rNeues Pressburgisches Gesangbuch*, alant: anno 1762. Kezdő embernek mindig theoriától és idealismustól gőzöl a feje s ilyenféle tapasztalatokban veszi azután a hideg zulianv fürdőt. Hogyan is tanultuk vagy olvastuk mi? „Az énekeskönw pedig legven a korviszonyokhoz alkalmazott, az egyház egyetem által jóváhagyott és általánosan kötelezővé tett stb.*' S ime a mi könyvünk mintha valami makranczos kivétel volna a mult századból ! Hát nem muszáj itt röndnek lenni ? ! Kerestem az ekklézsia ládájában holmi patentvagy privilegiumfélét, de nem találtam. Rábukkantam azonban arra, hogy mióta Veszprémben, LajosKomárom és Mosonyban, Rajka, Gálos és Miklósfalva amaz agglantot letették, a megözvegyült példánvokat mind a puszta-vámi jó rokonoknak testálták örökségül ama szent üzenetet fűzve hozzá : használjátok még hosszú, számos esztendőkön által jó egészségben s ne tágítsatok tőle, mert csak mig ez veletek lesz, maradtok meg az igaz hitben ; okuljatok rajtunk, kik mi hutelenek levénk apáink örökéhez. S ez a beszéd hatott, hiveim még szívósabban ragaszkodtak régi könyvükhöz, mint az előtt. Valahányszor a vasútmentes régi jó világban egyegy puszta-vámi tojáskereskedő nagyobb rakodással fuvarozott Bécsbe, ezen útját azzal tette feledhetlenné a gyülekezet előtt, hogy az útba ejtett mosonyi testvérektől egy-egy szállítmány avas könyvet hozott mag-ával. Sőt a házaló zsidók is kiismerték hiveink gyengéjét jó haszonért készséges kolportőrök voltak. Nekem persze sehogy sem tetszett ez az állapot. De csak tűrtem s vigasztaltam magamat: ne sírj, lelkem, légy vig; nem lesz ez mindig így! Pünköst más napján azután magyar istentisztelet következett. Énekelt pedig a gyülekezet összevissza 5 — 6 darab „Uj Zengedező Mennyei Karból" (alias ó-graduál) anno 1700 és nem tudom hányból. Hiszen jobban tisztelem ám én az öregeket mint tán az első pillanatra látszik. Igazán ritka és megbecsülhetetlen élvezetnek tartottam, hogy én még ép testtel s lélekkel ezen vén graduálból énekelhetek békében a gyülekezettel, a miért annyi könny, panasz, átok és vérontás folyt a múltban, egy századdal előbb. íme a régi jó idők visszatértek! S valóban a magyar-német sógoros barátságot és atyafiságos egyetértést sehol sem láttam elevenebben