Evangélikus Egyház és Iskola 1891.
Tematikus tartalom - Belföld - Mosonyi esperesség
két filiából áll, 7 lelkészszel, 12 tanítóval. Minthogy pártok nálunk nem léteznek, a lelkészek is a legszebb egyetértésben s szívélyes barátságban élnek egymás közt, közgyűléseink is magukon hordják ezt a szívélyes színezetet. Pártok nincsenek, hál' Istennek ! Érzületünk — ámbár gyülekezeteink, kivéve M.-Óvárt, német nyelvűek, s németül prédikálunk, a gyülekezeti követek iránti tekintetből gyűléseinken németül tanácskozunk, mégis a legkifogástalanabbúl hazafias. Olyan természetesnek találja ezt az éizelmet jó, németül beszélő népünk, hogy eszeágában sincs ellenkezni azzal, ha manapság a magyar nyelv tanítására népiskoláinkban annyi idő és oly kiváló gond fordíttatik, sőt inkább • vizsgák alkalmával, ha a magyar nyelv kerül sorra, akkor látszik jóformán a legnagyobb érdeklődés. Confirmatió után pedig küldik a gyermekeket magyar szóra Győr, Sopron, Komárom megyékbe s az a tekintélyes ember gazdáink között, a ki jól birja a kedves hazai, magyar nyelvet. Az idén is, mint máskor, csendesen folyt a gyűlés, a napirenden levő kérdések letárgyaltattak több kevesebb hozzászólás után, minden izgalom nélkül s tudósításomnak gyors végét ejthetném, hozzátévén azt, hogy mindenek ékesen és jó renddel valának közöttünk. Volt azonban mégis alkalom, mindjárt a gyűlés elején, a sziveket fájdalmasan érinteni s rá örömmel eltölteni. Tudják e becses lap szives olvasói, hogy tavai, abban a szomorú esztendőben, melyben közegyházunk legjelesebb vezérei kidőltek, a halál a vezérkart sem kímélte — s rajtunk, a kisded mosonyi esperességen is sajgó sebet ejtett, elragadván körünkből 21 hosszú éven át munkálkodó lelkes, buzgó protestáns érzületéről távolabb körökben is előnyösen ismert esperességi felügyelőnket, méltóságos Major Pál urat, ki jogi téren felette gazdag tapasztalátával, tiszteletre méltó jelleme és ritka szívélyes modorával kedves embere, kedvelt vezére volt egyházmegyénknek. Mély fájdalmának az esperességi gyűlés felállással s külön jegyzőkönyvi pontban adott kifejezést. Nem maradt sokáig árván az esperesség. Feltalálták gyülekezeteink bold. Major Pál méltó utódját, feltalálták az új esperességi felügyelőt egy fiatalabb, java korban levő, tetterős és igen előkelő világi állásban magának már is nagy érdemeket s tiszteletet szerzett férfiúban, tek. Lepossa Dániel m. óvári m. kir. járásbiró úrban, a kit április 6-án választottak meg gyülekezeteink egyhangúlag felügyelőjükké. Az üres társelnöki széknél állva, esperes úr gyönyörű, nála már megszokott nemes szavak kíséretében üdvözölte a megválasztottat s kérte őt, a közbizalom által reáruházott tisztség elfogadására s ezután a szabályszerű eskü letételére. Ünnepélyes hangulatban mondá el tek. Lepossa Dániel ur a hivatalos esküt s végezvén, minden szóban jól átgondolt, rövid, de velős beszédben fordult a gyűléshez, ígérvén, hogy esküjéhez híven fog eljárni abban a tisztes hivatalban, melynek feladatai végzésében — úgymond szerényen — még hiányzik neki a kellő tapasztalása. De, folytatja: Önök engem bizalmukkal kitüntettek, mit adhatok én cserébe ezen megtisztelő bizalomért ? Biró vagyok, az igazság szolgája. Az igazság jelképe a mérleg 2 serpenyővel. Az egyikbe tették önök a bizalmat a másikba teszem én a protestáns egyházunk iránti szeretetet, lelkesedést, jogainak védelmére irányzott törekvésemet, az imént esküvel is erősített fogadalmamat és hazafiúi érzületemet. Törekedni fogok így végzé, hogy a mosonyi esperesség, mely hazafiságának még csak a közel múltban is oly hangos jelét adta, továbbra és megtartsa jó hirét. A szintén elhalálozott esperességi ügyészünk, tek. Bozzay Elek m.-óvári ügyvéd úr helyébe megválasztatott s letette a gyűlés szine előtt a hivatalos esküt tek. Hacker Károly pozsonyi ügyvéd, németjárfalvaoroszvári derék egyházfelügyelő, a ki érdemeihez a múltban ép most szerez, még nagyobb érdemeket fáradhatatlan sürgetése s utánjárása által úgy a magas ministeriumnál, a főtiszt, püspöki hivatalnál, mint ujabban nagymélt. báró Prónay D. egyet, felügyelő úrnál is, hogy sikerüljön neki az oroszvári hat evang. gazdának perét az ottani r. kath. plébános ellenében, ki az illetőktől jogtalanúl követeli s szedi végrehajtás útján a párbért, előnyösen bevégezni. Melegen üdvözli a gyűlés legifjabb testvérünket, tisztelendő Wenk Károly németjárfalva-oroszvári lelkészt, mint a ki hivatalának elfoglalása óta eddig is számos jelét adta iigybuzgóságának, rendszeretetének s különösen erélyességének. Elfoglalván beigtatott új felügyelő úr a társelnöki széket, a tárgyalások megkezdődtek, bevett szokás szerint az esperes úr évi jelentésének felolvasásával. Ezen évi jelentés foglalja magában azt, a mi kifelé is egyaránt érdeket költhet, mert feltünteti egyházi életünk terén mindazt, a mi egy éven át itt nálunk történt, örvendetes és szomorú. Az örvendetesekről referálok, a szomorúakat elhallgatom. tudván azt, hogy a mi férges mutatkozott utóbbi időben esperességünk eddig ép testén, az a legrövidebb idő alatt meg lesz gyógyítva, tisztitva. Első helyen emeli ki esperes úr dicsérő elismeréssel, hogy daczára a közel múlt, mondhatnám 7 sovány esztentendejének, egyházgyülekezeteink nem lankadtak el az egyház javára nemes áldozatkészséggel megfelelni kötelezettségeiknek s azon felül egyesek is tetemes adományokkal működtek közre istenországának épitésében. Fényes gálosi gyülekezetünk, mely két éve hogy felépíté új tornyát s ódon templomát megfelelően restaurálta 30 ezer frtnyi költséggel egészen saját erejéből, most újonnan építkezett 5000 frtnyi áldozattal új díszes tanítólakot emelt a templom közvetlen közelében. Ezen roppant költségek daczára is, e gyülekezetet nem nyomja több, csak 7000 frtnyi adósság terhe. A jó isten az idén bő terméssel kecsegteti vidékünket s nem mondok nagyot, ha biztosra veszem, hogy ezen 7000 frt ez évben még törlesztve lesz. Miklósfalva, 26 év előtt még csak fiiia, most egy második tanitói állomás szervezésén szorgoskodik s már megnyerte az esperességi gyűléstől építési terveinek jóváhagyását. Ha ezen iskola felépül, nem lesz csak egy gyülekezetünk, a melyben a tanerők számát tekintve, a törvény követelményeinek elég ne volna téve. Anyagilag legszerencsésebb helyzetnek örvend a zurányi egyházközség, mert ennek nincsen egy krajczár adóssága sem, de vannak bő jövedelem forrásai. Evekkel ezelőtt megvett egy urasági nagy házat, magtárral, melyhez regale jog is volt kötve, megvette 11000 frton s most csak regále váltság fejében kapott 11.500 frtot. Szerencsés helyzetében e gyülekezet lelkes papjának indítása