Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Czikkek - A lelkész-tanító képzésről s egyebekről (Mayer Endre)

r Kilenczedik évfolyam. 27. szám. Pozsony, 1891. évi Julius 4-én. EVANGELIKUS EGYHÁZ es ISKOLA. MEGJELEN HETENKÉNT EGYSZER. ,, , \ ' Hirdetes árac Előfizetési ár: Egész évre, . ti frt — kr. félévre . 3 n — „ negyedévre 1 - 50 , Egy szám ára: 12 kr. o. é. V J Négyhasábos petit sorként Szerkesztő- s kiadó-hivatal : Pozsony, Konventutcza 6 sz. a. egyszer közölve 7 kr., többször közölve 5 kr. Felelős szerkesztő s kiadó : T ZR.S Z T Y É IST S Z ZK: Y FERENCZ. Bélyegdij : külön 30 kr. Tartalom : A lelkész-tanító képzéséről s egyebekről. III. (Alayer Endre.) — Azok az üres templomok. IV. (Varga Márton.) — Kenessey Béla úrnak, mint a „Protestáns Szemle-* szerkesztőjének. (Dr. Nendtvich Károly.) — Vegyesek. — Pályázat. — A lelkész-tanító képzésiről s egyebekről in. Legyen szabad a theol. akadémia tantervére s ezzel összefiiggőleg azon sokszor hangoztatott panaszra tennem észrevételt, hogy a theol. akadémiából kikerült ifjak nem bírnak gyakorlottsággal, a mint az életbe lépnek. E vád nemcsak a pozsonyi, hanem az összes intézetek ellen fel szokott hozatni. Sőt ennél is tovább mennek, a mikor a múltra hivatkozva azt hirdetik, hogy lelkészeink egykor kitűntek nagy tudományuk s irodalmi munkásságuk által, hogy akadt közöttök kiváló természetbúvár, nyelvész, történetíró sat. s ez által emelte egyházának jó hirét s ezzel szemben mostani lelkészeink között, a mint kidőlt az öreg gárda, hiába keresnénk ilyet. Azt hiszem túlzott a vád minden tekintetben. Hogy a fiatalabb nemzedékben kevesebb lenne a tudomány, készültség és miveltség azt a mai irodalmi viszonyaink között feltenni sem lehet. De igaza van e vádnak a tekintetben, liogy kiváló szakemberek a lelkészi, theologiai hivatástól teljesen elütő téren ezentúl minél kevesebben fognak találkozni. Ámde ez oly természetes, hogy megütközni rajta nem is lehet. Eégebben a theologus papnak, tanárnak, tanítónak sőt jogásznak is ment (ex theologo omnia), mert a szakszerűség nem volt annyira, mint most, minélfogva a lelkészek között igen sok lehetett az olyan, a kit tehetsége, hajlama inkább más térre vonzott s lelkészszé pusztán azért lett, mert tanári, vagy más állást, mely hivatásának jobban felelt volna meg, nem talált s így lelkészi állásában élt kedvencz tudományának. Ennek most már meg kell szűnnie, mert a ki theologiára lépett, az csak lelkész lehet, ily irányban neveltetik s összes tehetségeinek felhasználására van szüksége, hogy hivatásának becsületesen megfeleljen s így nem igen érhet reá egy más szakban kiválóvá lenni. Egyházunk s theol. irodalmunk szempontjából nem is kívánatos, hogy lelkészeink más téren működjenek ; elég nagy tere van a prot. theol. tudománynak míveljék azt, legyenek abban kitűnők s bizonyára használni fognak egyházuknak s az emberiségnek. Elég nagy baj már az is, hogy helyenként tanítóskodniok kell. A mi pedig a hittanhallgatóknak az intézetek elhagyásakor való készültségét illeti a gyakorlati élet szempontjából, arra nézve csak az lehet a felelet, hogy nincs a világon az a szakiskola, mely kész gyakorlati embereket nevelne az életnek. Az iskola csak az irányt jelölheti meg, a mintát mutathatja követendő példányképül s alkalmat nyújthat egyszer, másszor a gyakorlatiakban való próbálkozásra, de gyakorlottságot nem adhat, mert azt kinek-kinek saját tapasztalása adja meg. Mindamellett, hogy ezek alapján osztom Schneller barátom nézetét a gyakorlati theologiai tárgyak jelentőségére nézve, nem értek vele egyet azok előadása tekintetében. Azon eszmény, melyet ő az akadémiai előadás s nevelés által elérni akar magas s én kötve hiszem, hogy akad tanítványa, a ki azt az eszményt megközelítette. Gyönyörűek a gondolatok, melyekben eszményét kifejti, de oly magasztosak, hogy a hittanhallgató elszédül, midőn rájok tekint. Tudósnak kell annak lennie a ki azzá akar lenni, a mit ez eszmény magában foglal. Valamit engedni kell belőle s közeledni az élet gyakorlati követelményeihez. Minden theol. intézetnek így tehát a pozsonyi akadémiának is legfőbb kötelessége lelkészeket nevelni. Olyan irányban kell tehát működni, hogy e működés által a lelkész eszményét megközelítse az intézet, úgy kell nevelni a theologust, hogy abból jó lelkész váljék idővel s így az előírt négy éven belől a gyakorlatiakból annyit kell adni, a mennyi csak lehetséges. E lehetőséget véve tekintetbe pedig azt hiszem, hogy lehet egy, vagy más gyakorlati theol. tudományt már az első s második évfolyambelieknek is előadni