Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Czikkek - A lelkész-tanító képzésről s egyebekről (Mayer Endre)

•218 a nélkül, hogy az tudományi értékéből veszítene s a gyakorlati ielkészkedés ceremoniális ténykedéssé válnék. Szorosan véve a dolgot a gyakorlati tárgyakat gyakorlatokon kellene tanítani s nem megfordítva elméletből a gyakorlatra következtetni, minthogy azonban theol. intézeteken gyakorlatokat a való életben végezni nem lehet, ez okból az intézeteknek arra kell törekedniök, hogy a valót megközelítve igyekezzenek legalább némi gyakorlottságot adni. A gyakorlati theol. tudományok nem veszítenek ezen jellegökből egyáltalán azért, mert nem az elméleti theol. tudományok után adatnak elő, hanem azokkal párhuzamosan. Nem látok semmi veszélyt abban, hogy valaki a homiletikát s katechetikát már előbb hallgatja, mint a dogmatikát, vagy erkölcstant s előbb mint az Írásmagyarázatban jártassága lenne. Én úgy tudom, hogy kiváló szónokunk alig van. Az intézeteknek kötelességök azzá is nevelni a hittanhallgatókat, már pedig az csak úgy lehetséges, ha a practicatheologia tanára minél hosszabb ideig igazgathat rajta, nyesegetheti, buzdíthatja s irányíthatja. Vegyük valaki az első évfolyam első felében hallgatta a homiletikát s a 2-ikban köteles egyházi beszédet készíteni akkor az illető, feltéve hogy félévenként egy beszédet nyújt be, theol. tanulmányi ideje alatt összesen 7 beszédet készít. Ez nem olyan sok, hogy üres érdektelen mechanismussá váljék, hanem épen elég arra, hogy a tanár s tanulótársainak ellenőrző kritikája mellett szárnypróbálgatásokat tett legyen s lia majd kilép az életbe ne jöjjön zavarba mikép kell beszédet írni s elmondani. Azért azt hiszem, hogy az előző gyninasialis, stilistikai, aestlietikai s irodalmi tanulmányok után lehet homiletikát tanítani. Még azt is megjegyzem, hogy a homiletikának heti óraszámát lehetőleg megszorítani találom szükségesnek s nagyobb súlyt helyezni a gyakorlatokra. Jó volna az abból a paedagógiai okból is, hogy a sok nehéz theol. s bölcsészeti tárgyak között egy könnyebb s elütő is adatnék, a mi bizonyos tekintetben frissitőleg hatna a fáradt lélekre. Ép úgy előadhatónak vélem a neveléstan és nevelés története után a katechetikát, a mely nem egyéb mint specialis alkalmazója a neveléstani elveknek a vallástan tanításában. A vallástannak iskoláinkban való tanítása s annak az életben való sikertelensége ellen sokat felhoztak már és sokat panaszkodtak egyházi hatóságaink mindenfelé. Egyházkerületek s az egyetemes közgyűlés intézkedéseket is tettek a vallástan sikeresebb tanítására. Behozták a vallástani érettségi vizsgálatot, a mi valósággal non sens s annyi bajjal jár, hogy sietnünk kellene annak mielőbbi eltörlésére. Mit jelent az vallástanilag érett? Tudtommal vallástanilag, theol. tudományi lag nem érett még a theologiae doctor sem, annál kevésbbé tehát egy VIII. osztályú fiu. Egyházilag érettnek kimondta őt a confirmatio, az érettségi tehát nem corrigálliatja a confirmatiót. Ha pedig az a jelentősége, hogy megvizsgálják tudja-e azt, a mit a gymnasium felsőbb osztályaiban tanult, akkor az felesleges ebből a tekintetből, mert nem érettségi többé. Hogy a vallástanítás sikeres legyen annak egvedüli megoldása csak úgy lehetséges, ha lelkes tanárok tanítják. Azt pedig nem a katechetai intézménynek prot. egyházunkban való alkalmazása által nyerjük el, hanem az által, hogy a középiskolai tanárokat, kik más tárgyakat tanítanak s tanítványaiknak nevelésére s erkölcsiségére különben is sokkal nagyobb mértékben befolynak, ha azokat a vallástan tanítására is képesítjük s reájok bízzuk. A vallástan tanítása ekképen nagy jelentőségűnek elismertetvén természetes, hogy minden lelkésznek nagy mesternek kell lennie benne. Világos ebből, hogy a hittanhallgatóknak minél több alkalmat kell adni, hogy magát gyakorolja másokat lásson, bírálhasson s így óvakodjék mindennemű hibáktól s lia a sors örökre odaveti valamely falucskába, a hol másoknak tanítását nem látja, nem bírálhatja, hogy ott lelkesedéssel s ügyességgel végezhesse kötelességét. Eperjesen már a 2 éves hittanhallgató kénytelen katechizatiót tartani a gymnasium alsó osztályába járó fiúkkal. Látni kell őt, mennyire elfogult, feszélyezett s félénk mikor először tanít s ez első fellépését össze kell hasonlítani utolsó e nemű iskolai fellépésével s örömmel látja az ember a haladást. Ha lehetséges volna, gyakrabban léptetném fel őket, hogy még nagyobb ügyességre tegyenek szert, hogy a mikor gyülekezetükben először fellépnek ne legyen lámpalázuk, a mi sokszor egész lelkészi működésöket sikertelenné teszi. Ezen kívül úgy is elég marad, a mit a gyakorlati életben lehet csak tanulniok. Egyebekben teljesen osztom Schneller igazgató úr nézetét a gyakorlatiakat illetőleg. Különösen a belmissió az, a melyet intézeteinkben felkarolni s a gyakorlati életben gyakorolni kellene. Egyházaink pusztulnak, híveink elhidegülnek, mert már kiprédikáltuk őket templomainkból ; a helyes cura pastoralis s a belmissió az, mely segíthet rajtunk s visszavezeti híveinket a templomba s a gyülekezeti evang*. életbe. Ne feledjük, hogy a dogmák soha nem boldogították a világ'ot s nem virágoztatták fel egyházunkat, hanem ker. evangeliumi szellem s öntudatos vallásos buzgóság ! Ezt pedig a kételyeknek s a villamosságnak ezen századában semmiféle dogmák nem képesek ébreszteni. Minden bizonynyal jobb volna, ha a gyakorlati életre külön lelkészi seminariumokban készülnének elő végzett hittanhallgaÖ Ö tóink, de ez a mi viszonyaink között egy századig is lires ábránd marad. Okát pedig nem abban találom, hogy egydiázunk szegény s nem kerülnének elő a szükséges anyagi eszközök, hanem a lelkészi fizetések gyarlóságában. Egyházaink jó fele nem képes 1000 frtnyi jövedelmet biztosítani lelkészének, tehát olyat a minővel egy alsóbb rangú hivatalnok, kitől nagy előtanulmányt, szaktudományi ismereteket nem követelnek, a ki magasabb qualificatióval nem bír, a milyet ezen szervezet mellett megkövetelne az egyház. Ennek következménye, hogy tehetséges, életre