Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Czikkek - Non pigertas sed paupertas (Faix Mihály)

r Kilenczedik évfolyam. 24. szám. Pozsony, 1891. évi Junius 13-án. EVANGELIKUS EGYHÁZ és ISKOLA. Előfizetési ár: Egész évre . . 6 frt —kr. félévre . 3 „ — » negyedévre . 1,5«, Egy szám ára: V 12 kr. o. é. YVI EGJELEN HETENKÉNT EGYSZER. Hirdetés ára: 1 Négyhasábos petit sorként Szerkesztő- s kiadó-hivatal : Pozsony, Konventutcza 6 sz. a. egyszer közölve 7 kr. Felelős szerkesztő s kiadó : TRSZTYÉNSZKY FERENCZ. többször közölve 5 kr. Bélyegdij : kiilön 30 kr. Tartalom : Non pigertas, sed paupertas. (Faix Mihály.) — A mi sorsjátékunk. (Farkas Gejza.) — Azok az üres templomok. II. (Varga Márton.) — Irodalom. — Belföld. — Vegyesek. — Pályázatok. — Hirdetés. — Non pigertas, mi paupertai! Régi nóta, hogy ev. egyházunk gyenge és gyámoltalan a jól szervezett katholicismus és annak katonai módra fegyelmezett fekete hadseregének hatalmával szemben. — Ujabban ezen baj egyik főokát az ev. közönség, főleg az ev. papság indolencziájában, tunyaságában vélik föllelhetni. A „pigra massa" szép epithetonnal lettünk kitüntetve, mivel nem tudunk eléggé lelkesülni a közegyház magasabb ! czéljai és érdekei mellett, meg hogy nem irunk és nem lépünk be tömegesen sem a „Luther" sem a „Protestáns irodalmi társaságba." Hát igaz, hogy ; nagv, ország-világra szóló tényekben nyilvánuló lelkesültséget sem a nagy közönségnél, sem a lelkészi karnál nem lehet észrevenni. Az is áll, mert a tények igazolják, hogy úgy az irodalmat teremtők, mint az azt pártolók serege igen kicsiny. De váljon ennek oka csakugyan a hivek és lelkészek indolentiájában és tuny

raságában állana ? Megengedem, hogy vannak gyülekezetek, hívek és lelkészek, hol nem annyira a képesség, mint inkább az akarat hiányzik arra nézve, hogy többet tegyenek a közjóért, mint a mennyit tényleg tesznek : de általában a nagyobbik részről azt mondanám: „A lélek kész, de a test erőtelen." — Ali ez mindenekelőtt a gyülekezetekről. Egyházainknak túlnyomó része fekszik hazánknak regényes, de szegény felföldjén és lélekszám tekintetében is csak kis százaléka haladja túl az 1000-et. Ezen kis néhány 100 lelket számláló gyülekezeteknek kell lelkészt és tanítót fizetni, paplakot, templomot és iskolát jó karban tartani, az esperesség és kerület költségeinek fedezésére kisebb-nagyobb öszszegekkel hozzájárulni, nyugdijintézeti járulékokat fizetni stb. és ezt legnagyobb részben a hivek összerakott filléreiből. Magában véve is, de különösen lelkész és tanítóra nézve bizony csekélyek ezen fizetések, de a gyülekezetek viszonyaihoz és erejéhez képest többnyire mégis olyanok, melyek tiszteletet parancsolnak. Vannak gyülekezetek, hol a rendes egyházi teher az állami és községi adónak 100°/

0-át túlhaladja. Hát azon kivül még a különféle gyűjtések, melyekkel a híveknek áldozatkészségét kell évente többször igénvbe venni ! Bizony híveinknek ezen terheikkel szemben eltörpül a sokszor hangoztatott áldozatkészsége a katholikus embernek, kinek papját és templomát hol kincstár, hol a püspök vagy gazdag patrónus tartja fenn. Ha a katholikusok jobban pártolják az irodalmi, vagy jótékonysági kath. egyleteket és társaságokat, ez csak természetes, mert többnyire nincs egyéb terhük. Azonban, ha a mi gyülekezeteink, melyek csak nehezen, vagy mint azt a gyámintézethez beadott tömérdek kérvénv igazolja, egyáltalában nem képesek az egyensúlyt háztartásukban föntartani, tömegesen çem lépnek be sem a "Luther," sem a „Protestáns Irodalmi Társaságba", azon nem lehet csodálkozni, sőt még azon sem, ha a saját egyházi szükségleteikre sem áldoznak valami nagy lelkesültséggel, mert a teher súlyos. Azért mi alant dolgozó munkásai az egyháznak sokszor aggodalommal nézünk a fent igazgató építőmesterekre, kik az egyház épületét hol felsőbb tanintézetekkel, hol árvaházzal, mintegy tornyokkal felékesíteni törekszenek és ezen czélból nemcsak alulról mindinkább több anyagot kérnek, hanem az állam részéről jövő segélyt is többnyire ilyen czélokra fordítani óhajtanák, — mondom aggodalommal nézünk fölfelé és elgondoljuk: mit ér majd a tetszetős külső, ha az alap egyre gyöngül és bomlik? És a mint a gyülekezetekkel, úgy vagyunk a lelkészek nagy részével is. Ismeretes tény, hogy a lelkészi pály^ára többnyire csak legszegényebb ifjaink lépnek, kiknek legtöbbjét már a gymnasiumi és theologiai tanulmányok folyamán bénitja az anyagi nyomor és a megélhetési gond. — mi ifjúi lelkesedésének tüzét nem kis mértékben lelohasztja. Remél javulást a jövőben ; de a jövő rendszerint csak uj gondokat és nélkülözéseket hoz. Ha a várva-várt parochiába lép,