Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Czikkek - Azok az üres templomok

•188 mélyében mag-ok is érezni azon érzést, mely ihlette volt ama templomba vágyó zsoltárok iróját, kinek lelke ügy óhajtott Urára, mint a szarvas óhajt a a szép, híves patakra, kinek kedvesebb volt az Ur házában egy nap, mint máshol ezer nap: mindaddig nem is fogják kívánni a templomot, s míg kívánni nem fogják, nem is fogják vasárnapon kint lábaikat a felé irányítaná ; főkép ha a kívánsághoz nem járul még valami más is. Csak akkor fognak azok az ürestemplomok megtelni, ha a hivők kívánni fogják Isten igéjét, ha a vallásos érzés kielégítése életszükséglet lesz rájok nézve. De még az nem elegendő, hogy a hivők szivében meglegyen a kívánság, a templom után. Sokan vannak a kik szeretnének hegedülni s még sem húzzák rá kedves nótájukat, ha akad is hegedű kezükbe. Mért? Mert nem tudnak hegedülni. Sokan vannak, a kik szeretnének úszni s még sem mennek nagy vizbe. Mért? Mert nem tudnak úszni. Sokan vannak, a kik szeretnének olvasni, irni s még sem teszik, ha van is alkalmuk. Mért? Mert nem tudnak sem olvasni, sem irni. Ép igy maguknak egyes hívőknek vallomásuk szerint sok protestáns ember van, a ki szívesen menne gyakrabban a templomba ; tehát van a ki kívánja a templomot, mehetne is belé s még se megyen. Mért? Mert nem tud szive szerint részt venni az ott végbemenőkben, ennélfogva nem találja magát otthoniasan benne, mint valamely idegen helyütt teljesen ismeretlen dolgok között feszélyezve érzi magát sokszor egészen az unalomig. Egyik alkotó része istentiszteletünknek, melyben kellő jártasság nélkül nem lehet részt venni, az ének. Ez az alkotórész oly igénytelennek látszik, hogy sokak szerint szinte fölöslegesnek, elhagyhatónak tűnik fel; pedig hát voltaképen oly lényeges, hogy mulliatatlanúl szükséges, elmaradhatatlan. Ének nélkül az istentisztelet hő nélküli tavasz, fény nélküli nap, viz nélküli forrás; fagyosan hagyja a kedélyt, mely az istenieket akarta befogadni, vakon hagyja az értelmet, mely az istenieket akarta látni, enyhülés nélkül hagyja az egész lelket, mely az isteniekben jött enyhülést keresni, az ének ama aranyeke, mely felhasogatja az áhitat Kanaánföldjét, hogy alkalmassá legyen az égi mag elhintésére. S protestáns hiveink nagy része nem tud bánni ezen arany ekével. Megszólal az orgona, felzendül az ének, de az ő szivében ezek a hangok nem költenek fel édes emlékeket a verőfényes gyermekkorból, akkor sem adtak neki alkalmat a gyermekáhitat lelkesedésével énekelni ez énekeket, nem is verődik vissza most a viszhang lelkében, ismeretlen a dallam is, ismeretlen a szöveg is, próbálgatja az éneklést, de biz sehogy se megy az egész dolog, inkább abbahagyja; pedig ennek igen sok rossz következménye van. Hogy a liivők nem vesznek részt az éneklésben annak egyik rossz következménye, miszerint kezd lábrakapni azon katholikus szokás, melynélfogva művelt nők magokkal hordják a templomba bársonykötésű, ezüstkapcsú imakönyveiket és mig a kántor és parasztnép énekel, addig ők imádkoznak ; ez pedig első sorban is nem evangyélmi, mert az evangyélmi istentiszteletnek közösnek kell lenni, akkor lelkesítő, akkor építő; másodsorban pedig az ima nem vonatkozván a prédikáczióra, nem készít el reá. Annak, hogy a protestáns hivők egy része nem vesz részt az éneklésben legártalmasabb következménye az, hogy a darabig való tétlenülést megunják, télen annál jobban érzik a hideget, nyáron elálmosodnak, s inkább nem mennek a templomba, semhogy ott unatkozzanak. A ki pedig el is megy, ha nem énekel, nem lesznek meg lelkében az éneklés hatásai: kedélye hideg marad, áhítata nem éled, nem lesz alkalmas a szent igék befogadására. Mint látjuk az ének elmaradása befolyásolja az istentisztelet többi részeinek is a hatását. Első sorban a szentigék és a prédikáczió meghallgatását. Bár csodásak legyenek a felolvasott dolgok, ha kedélyünk kellőleg meg van szentelve, az ének szárnyain felemelkedett az áhitat kellő magaslatára, értelmünk befogja látni saját végességét, meghajlik az isteni mindenhatóság előtt, melynek utai végére mehetetlenek ; vagy pedig történelmi magvat, tán valamely életigazságot fog sejteni a képies burok alatt s azon nyugszik meg s hódolattal fog adózni azon hit előtt, mely ama dolgokat megírta s ez az ő hitét erősíti. Különben ének nélkül egész más szemmel fogja látni a dolgokat, egész más füllel fogja hallani a mondottakat; nem fognak azok a hivő szív porhanyó földére hullani, hanem az okoskodó, bírálgató értelem hideg kövére, honnan leperegnek. Haragudni fog a papra, hogy mit beszél neki olyanokat, a miket ő régen tud ; míg kellő áhitat mellett jól esnék lelkének újra meg újra hallani mindazt, a mi üdvöt ad. Tán ellensúlyozná némileg az énekben való jártasság. Mert a szentirással ép úgy vagyunk, mint minden más klaszszikus dologgal, minél többet halljuk, minél jobban ismerjük, annál jobban tetszik, annál magasztosabbnak tűnik fel, annál jobban lelkesedünk érte. De mivel ez is ismeretlen a hivők nagy része előtt, ez sem fogja őket a templomba vonzani, s ha el is mennek, nem lesz meg bennök a kellő érdeklődés a meghallgatásra, nyom nélkül fognak a szavak elsurrani lelkük felett, nem vetik meg a következők alapját. S a hol nem volt szántás, nem volt vetés, milyen lesz ott a boronálás? Az imának nem lesz meg a kivánt csillapító, megnyugtató, megszentelő hatása; főkép ha imádkozni se tudnak, mert nem szokták meg azt se iskolában, se otthon kiskoruktól. A lélek könnyebbülés nélkül távozik, úgy a hogy jött; még jó, hanem unalomtól gyötrötten. És csoda-e, ha nem kívánkozik azon helyre vissza, hol nem érzi magát jól, hol nem tud mit csinálni? Csoda-e, ha üresek a templomok? Legyen rá gondunk, hogy egyházunk minden , tagjának legyen meg a kellő jártassága az isten-