Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Czikkek - Gyülekezeti tisztviselőink díjazása

11 Ismeretes, hogy e kívánalmak ktilömböző fogadtatásban részesültek ; a czélt is helytelennek találták, de mint e czélra nem alkalmas eszközt is hibáztatták különösen a nemzeti elemnek még elevenebb és intensivebb behozatalát az oktatásba. Bismarck lapja elmésen felelt rá : hogy némettel kezdeni s klassicismussal végezni, épp oly eljárás, mint valamely regénynek először a végét megtudni s azután nézni elejét. Ez az anyagközlés időbeliségére, egymásutánjára vonatkozik, s ki tagadhatná, hogy teljesen jogosult ellenvetés. De még figyelemre méltóbb az ellenvetés az elv ellen. Elvégre is a német iskolák s ifjúság ellen senki sem emelhet panaszt, hogy a német szellem hiányoznék belőle ; s német egyetemi ifjúság nagy zöme az u. n. „Deutscher Studenten Verein" kartellbe tartozik, monarchico-conservativ a mellett német nemzeti traditiókat és ideálokat ápoló egyesületbe, mely mellett a másik, radikális-liberalismus felé hajló — Freie Wissensch. Vereinigung — hivei nagy kisebbségben vannak. Ezeket teljesen kiirtani nem is lehet, nem is kívánatos ; ha valamit lehet elérni, azt igen: a másik, a nélkül is nemzeti irányt egyoldalúvá, szűkkeblűvé tenni, — a nemzeti büszkeséget gőggé fokozni. Előnyös-e ez az államra ? kivánatos-e az egyes jövője tekintetéből? s általános emberi és művelődéstörténeti szempontból nem inkább panaszra, mint helyeslésre indít ! ? A nemzeti elem ápolva és egészségesen fejlesztve az erkölcsi egyéniségnek erőt ad, de vájjon egészségeseknek mondhalók-e az állapotok e szempontból általában Európában, de különösen a rajnamelleti két birodalomban; s ez állapotok ujabb bonyolítása vájjon vezet-e megoldásra s milyenre? A körülmény, hogy a némethoni műveltségi állapotok oly nagy nyomot hagytak eddig mindig művelődésünk történetében s hogy jelenben e befolyást éppenséggel nem mondhatjuk kisebbnek, feljogosítani látszott e pár észrevételre. A tanácskozás maga a császár nemzeti műveltséget hangsúlyozó kívánságával szemben fenntartandóknak találta a gymnasiumokat s a latin nélküli iskolákat; az u. n. reálgymnasiumokat a melyekben a latint a görög nélkül tanították, ellenben lassanként beszüntetendőknek javasolta. Tehát ép az olyan intézeteket a milyennek — úgy látszik — nálunk az egységes középiskola van tervezve. Lehet tehát, hogy mire Némethonban beszüntetik, addig nálunk szerencsésen életbe lép. A tanácskozás két fontos methodikai elvére kívánnám még a figyelmet felhívni. Az egyik az osztálytanári beosztás hangsúlyozása a szaktanárival szemben. Ezen követelmény nem uj ; 1889 első hónapjaiban a Bécsben megtartott katholikus gyűlés is kivánta, resolutiójába felvette, s e b. lap hasábján a fenti év nyarában „nevelés és oktatás" cz. czikksorozatban e sorok irója iparkodott összeállítani az okokat, melyek a tanításnak osztályonként és nem szakonként egy kézbe való összpontosítását teszik kívánatossá. Igen örvendetes, hogy a német, birodalmi közoktatási értekezlet is támogatja a maga tekintélyével ez elvet s csak kivánatos, hogy az nálunk is lehetőleg érvényesüljön. A másik elv a tanárok methodikai kiképzésének s általában jobb tanítási methodus alkalmazásának szüksége. Ez ellen sem lehet kifogást tenni, bár e kivánalom megvalósítása aránytalanul nagyobb köríí új berendezést és szellemi mozgalmat igényel mint az előbbi. Különben is sikere oly kétes. Ha valahol, úgy Némethonban virágzik a neveléstudományi irodalom és pedig methodikai iránya is. S mégis állandó a panasz a methodus ellen, melyet a történeti buvárlat, elméleti levezetés s a tapasztalat karöltve állapítottak meg ! Fog-e ezen panasz egy ujabb jobb nevelési módszer felfedezésére, általában a megindult reformmozgalom ujabb, megfelelőbb, méltóbb nevelési czélok kitűzésére vezetni, szóval ha e kor átmeneti, a milyennek jellegét magán viseli, jobbat vagy rosszabbat fog-e hozni maga után— ki tudná ma biztosan megmondani? A jeleket elfogulatlanul összemérve, be kell vallanunk, hogv a szerteszét előterjesztett javítások általában a nevelésügy fellendülésével nem biztatnak s igen félő, hogy az iskola idegen czélok szinterévé lesz lealacsonyítva, a mi sem az iskolának magának, sem a művelődésnek nem lehetne előnyére. —a. —s. Gyülekezeti tisztviselőink díjazása. Sokat irtak és beszéltek egyházi lapjaink a papok fizetésének elégtelenségéről, mintha csak a lelkipásztorok nyomorognának, a többi tisztviselők pedig : tanárok, tanítók, tejben vajban úsznának. Tudom én azt, hogy mindenkit saját baja éget legjobban ; de azt is tudom, hogy nem mindig az jajgat leghangosabban, a kinek több oka van hozzá, hanem aki a legérzékenyebb s talán a legélelmesebb is. De meg nem is tartom helyes eljárásnak, hogy evangy. egyházunkban minduntalan csak a pap foglalja le maga számára a részvétet és gondoskodást ; hanem kivánatos, hogy az egyház, illetve a gyülekezet hit- és kultúréletének szempontjából Ítéljük meg az egyházban működő tisztviselők helyzetét, vessük össze a teendőket, kötelességeket a jutalmazással s a szerint állapítsuk meg a szükségleteket, s okoljuk meg a kívánságokat. Templom, paplak és iskola ; pap, tanár és tanító teljesen egyenértékű tényezői az evang. egyházi életnek, bármelyike szenvedjen, szenved az egyház az Urnák akár templomi, akár iskolai szentegyházában. De hát az is igaz, hogy nem érettlik van az egyház, hanem ők vannak az egyházért. Az egyház szerves életének nélkülözhetetlen szervei. Az egyház feladata róluk úgy gondoskodni, hogy kötelességeiket az egyház iránt zavartalanul teljesíthessék, hogy kizárólag hivatásuknak éljenek még pedig teljes örömmel, lelkesült odaadással. Eddigi eljárásunkban két lényeges hibát látok. Az egyik, hogy mi papjainkat, tanárainkat s tanítóinkat az egyes egyházgyülekezetek és