Evangélikus Egyház és Iskola 1891.
Tematikus tartalom - Czikkek - A lelkész képzésről (Schneller István)
102 â lelkész-képzésről. il. Távol legyen azonban tőlem annak állítása, liogy immár az eszményt elértük volna, liogy nevezetesen a tananyag alkalmi és korszerű bővítéséről immár nem lehetne szó. Ellenkezőleg minden lelkiismeretes tanár, ki tudományával szakszerűen foglalkozik s tanulmányozása » módszerét és eredményét paedagogiai s didactikai követelmények szerint kivánja hallgatóival közölni : minél lelkiismeretesebben fogja fel feladatát annál inkább kénytelen arról meggyőződni, hogy élete szinte csak az eszmény felé való folytonos törekvésnek élete s hogy igy akadémiai tanügyünk intensiv fejlesztése egy soha meg nem szűnő követelmény. De ezen magától értetődő fejlesztéstől eltekintve meg vagyok arról is győződve, hogy a korra, egyházi életünk fejlődésére való tekintettel is közel jövőben kénytelen lesz theol. akadémiánk a kötelezőleg előadandó tantárgyai számát is bővíteni. A socialis kérdés mindinkább égető kérdéssé válik. A római katholikus egyház ezen kérdésnek az egyházra való nagy jelentőségét felismerte ; németországi testvéreink a nagy Wichern óta eme kérdésnek egyházi körön belül való megoldásán gyűlésekben, de intézmények felállítása utján is dolgoznak. Mi sem maradhatunk el! Világos az, hogy egyházunk szelleme, mely az érzület alapján kivánja az egyest ujjászülni, s igy szellemi uton, hit és nevezetesen a szeretet varázserejével küzd a baj és bűn ellen, — nem fordul a fejedelmek, az államok hatalmához, hogy igy az oltár és trón szövetkezése utján a tekintély súlyával fékezze a lázas elemeket, hanem igenis fordul az egyesekhez, nevezetesen a lelkészekhez, hogy ők ismerve a bajt a Christusi szellem ál- í tal áthatott személyiségükkel és ezen szellem által létesült intézményekkel s eszközökkel gyökerében orvosolják ezen minden korban létező, de nevezetesen napjainkban tudatosan és veszélyesen fellépő betegséget. Ezért is szükséges az, hogy leendő lelkészeink a soczialis baj tényét s megoldására vonatkozó főelméleteket és intézményeket ismerjék s immár akadémiánkon is útbaigazításokat nyerjenek az iránt, hogy az evangeliom szelleme nevezetesen a belmissio terén mily eszközöket létesített s mily eszközök és tényezők kívánatosak hazai egyházunk szükségleteire való tekintettel, hogy lelkészeink is maguk részéről ezen eszközök és tényezők segélyével sikeresen működhessenek a socialis baj enyliitése s a mennyire lehet megszüntetése érdekében. Ezért is theol. akadémiánk már-már visszautasíthatlan kötelessége kötelező disciplináinak számát a fent körülirt értelemben vett „belmissió" tantárgyával szaporítani. Korunk — az éles ellentétek kora s a mint jellemzi azt a társadalmi rendet felforgató, a megállapított erkölcsi fogalmakat összezavaró irányzata : ugy jellemzi korunkat az élet minden terén érvényesülő aesthetikai követelmény is. Az archaeologiai s ezzel kapcsolatos művészettörténeti tanulmányok, az utazás könnyűsége, a művészet remekei sokszorosításának számos közegei, a kifejlődő műipar az aesthetikai érzéket oly általánosan felkeltették, hogy az ezekben való jártasság a műveltségnek egyik kritériumává vált s mindezek alapján ismét igen természetes, hogy magában a cultus előterjesztésében is minél inkább követeljük az aesthetikai mozzanatnak érvényesülését. Ha már most a keresztény vallás, mint szellem vallás — ezen aesthetikai mozzanatot — ugy mint azt egyes puritanus kivánja — kizárná : ugy nem volna ok arra nézve, hogy egyházunk a kor ezen irányzatának a lelkészek képzésénél engedményeket tegyen. Ez azonban nézetem szerint a kereszténység lényegének félreismerése. A kereszténység az egvest Christus által az érzületben élő hit alapján üdvözíteni akarja, avagy az ember és Isten közt a bűn által felbontott normális állapotot, a harmóniát a boldogságban helyreállítani. Ezen vallási viszony (diy.aioavvri) ethisálandó is : azaz, a ker. vallási viszonyban elvileg megállapított isteni szellemnek győzelme kell. hogy uj elvként egységesen áthassa az egész embert és ezen belső — boldogító harmónia alapján alakítsa át. benső szükségszerűséggel az egész életet (ayioavvi]). Egy isteni elvnek — a változatos külső életet egységesen alakító tevékenységének eredménye, (oioua 7ivtvno .Tiy .ov) tehát egy feltétlen értékű belsőnek egységes külső alakítása — ép a szép. Az aesthetikai mozzanat tehát szükség-szerű összefüggésben áll a ker. O uo vallás sajátosságával, annak lényegével ; s mi sem természetesebb, mint azon követelmény, hogy a ker. vallás előterjesztő cselekvényében, a cultusban is érvényesüljön az aesthetikai mozzanat ; s ennél fogva azon követelmény is, hogy a lelkészképzésnél az í aestlietikára, mint azon disciplinára, a mely utasítást ád a templomépítésre, annak diszítésére, a cultusi cselekvények aesthetikai alakítására — a kor követelményeinek is megfelelőleg — lehetőleg nagy suly fektetendő. Ily értelemben vett aesthetikának előadása tehát theol. akadémiánkon valóban szükséges. S végre ugyancsak a kereszténységnek m i nd e n e k e t egységesen áthatni hivatott jelentőségével, valamint ezen említett aesthetikai követelménynyel adott az is, hogy a kereszténység ezen irányzata tudatával biró prot. lelkészek egy valóban philosophiailag átképzett egységes világnézettel is bírjanak. Erre indítást nyújtani — a metapliisikának feladata; s ennek előadása ép ezért theol. akadémiánk hivatása által szinte követelt. Igy tehát távol vagyok attól, hogy akadémiánk tanügyi szervezetét — a kötelező tantárgyakra való tekintettel is — befejezett, tovább nem fejlesztendőnek tartanám ; de igenis állítom azt, hogy a jelenleg gyakorlatban lévő tanügyi szervezet alapját, akár a tantárgyakra, akár azok előadásánál követett módszerre nézve : el nem hagyhatjuk a theol. tudományos képzés s gyakorlati előképzés protestáns szellemének veszélyeztetése nélkül. Ez állításom — tudom — ellenmondásra ad alkalmat s ez ellenmondás nem indul ki a theol.
