Evangélikus Egyház és Iskola 1890.

Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Még egyszer a zánkai ügyről

45 felváltva elzengett énekeivel váltakozva, három beszédben adatott meg az elhunyt érdemeinek a kegyelet és végtisztesség — és pedig Fürst lelkész által német, Trsztyénszky pozsonyvárosi esperes által magyar és Baltik liptói esperes által tót nyelven. — A megható és tartalmas beszédek alatt alig maradt szem köny nélkül, mindenki érezte, mily vesztesség van abba a koporsóba — ott a templom közepén — bezárva. — J/

a5 volt, mire a gyászolókhoz és megsiratotthoz valóban méltó templomi gyászistentisztisztelet theol. akad. hallgatóink egy igen szép karénekével véget ért — s megkezdődött a gyászmenet, melyhez hasonlót Pozsony emberemlékezet óta aligha látott. Az utczákon, melyeken a város, gyász jeléül a gázlámpákat meggyújtatta, ezernyi tömeg, mely épen csak egy szűk sávot hagyott maga közt a gyászoló menetnek, melyet gyászlobogójával a lycenmi ifjúság nyitott meg, tanári karával együtt. Ezek után haladt a theol. akadémia hallgatósága s tanári kara, majd a pomp. funebr. keresztvivői s így a kerületi papság, mind egyházi ornátusban, a püspöki káplán, bársony vánkoson — a könyvek könyvével s utána a pomp. funebr. egy diszbe öltözött embere a megboldogult rendjelével, ugyancsak bársony vánkoson. Ezután következett a hatfogatú diszgyászkocsi a megboldogultnak koporsójával, melyet itt is a pozsonyi egyházközség koszorúja takart egyedül — sa két mozgó koszorúpyramis, dúsan tele aggatva a kegyelet e gyöngéd és utolsó jelvényeivel. Közvetlen a gyászkocsi után haladt ő fensége Erigyes herczeg képviselője, a tiszti deputatio, az egyetemes felügyelő, Szeberényi püspök és Fabinyi felügyelő, a gyászoló család, a számos különféle s részben más elsorolt küldöttségek, az ev. és kath. iskolák, kir. jogakadémia tanárai, egyletek stb., a hálás pozsonyiak s egy sereg, ez alkalomból Pozsonyba felrándult hivő a kerületből. — A temetőben a theologusok egy rövid és érzelmes karéneke után dr. Szeberényi Gr. püspök búcsúzott el még rövid, meleg szavakban a megboldogulttól — s aztán megszólalt az utolsó a búcsúzó ének, melybe szomorú harmóniaként vegyült a koporsóra hintett göröngyök dübörgése. — Es a midőn a lobogó fáklyák is kioltattak s az esti szürkület fátyolát lebocsátá a megtelt temetőre, — önkénytelen eszembe jutottak a költpnek Széchényi halálára mondott szavai : „Egy árnynyal gazdagabb borús jövendőnk . . . Egy sebbel szivünk, mely be nem heged." Hegeszsze az idő s a gondviselésbe vetett bizalom, hogy Isten az ő népét nem hagyja el. A megárvult család bánatát pedig enyhítse a részvét azon impozáns nyilvánulása, mely az ő elvesztett atyjukban az egyszerű lutheránus papnak s az egyszerű lutheránus papban az ő atyjuknak családját tisztelte meg. * * * A koszorúk nagy tömegéből a következők feliratait volt alkalmunk megjegyezni: Nyitrai esperesség— „Otcovi, biskupovi." Turóczi esperesség —| „Svojmu biskupovi." Trencséni esperesség — „Svojemu biskupovi." Arvai esperesség — „Svojmu biskupovi." Mosonyi esperesség— „Szeretett főpásztorának." Pozsonymegyei esperesség — „Szeretett főpásztorának." rBaltik Frigyes, liptói főesperes." Az elhúnyt lelkésztársai — „Dem hochverehrten Amtsgenossen in tiefer Trauer." A pozsonyi ev. egyház — „Hű lelki pásztorának." A theol. akadémia — „Hű gondviselőjének." A theol. akadémia ifjúsága — „Felejthetlen lelkiatyjának." Evang. lyceum tanári kara — „Szeretve tisztelt főpásztorának." Wenk K. segédlelkész — „Főtisztelendő főnökének." A pozsonyi nőegylet, a Schmidt-család, Tauscher Dénes és Vilma, Nyáry báróné, Rüdt báróné, Jeszenák báróné, Eszterházy grófné, Draskóczi báróné, Stromszkycsalád, Schulpe Emil és neje, Reidner Zsigmond, Pisztóri Bódogné, Murmann György, Brausewetter Viktor stb. A tömérdek condoleáló táviratok közül kiemeljük : Szentiványi Márton v. b. t. tanácsos, kerületi felügyelő, Fabinyi és Radó ker. felügyelők, Szász K., Czékus, Karsay, Szeberényi püspökök, Zsilinszky főispán stb. megemlékezéseit s a látogatások közül gróf Zichy Miklós főhadnagy-adjutáns és S z é chen grófné udvarhölgy látogatásait, kik fenséges uruk illetve úrnőjük Frigyes főherceg és Izabella főherczegnő nevében és megbízásából fejezték ki részvétüket s br. Prónay egyetemes felügyelő látogatását, ki két izben ís felfáradt Pozsonyba, hogy részvétével, jóindulatú tanácsaival a megárvult család, egyház és kerület fájdalmait megenyhítse. —p. Még egyszer a zánkai ügyről. Midőn a „zalai egyházi állapotokról" szóló közleményemnek, f. é. január elején, az „Evang. Egyház s Iskola" cz. lapban, ennek nagyérdemű szerkesztőjétől helyet kértem, nem azért tettem, hogy bárkit is provokáljak! De ha már közleményem felelet nélkül nem maradt, vártam volna, hogy a felelet czáfolat lesz; azonban nem az, sőt a válaszoló is hallgatag el ismeri, miszerint igazam van! Ezeknek előrebocsátása után kijelentem, hogy csak azért „találtam jónak" a zánkai ügyet a nyilvánosság elé vinni, mert az, mi tagadás, nem egészen úgy intéztetett el, hogy egy ártatlanul meghurczolt egyházi tisztviselő megtalálhatná benne azon elégtételt, mit még a „tanító" is joggal megvárhat azon egyháztól, melynek szent ügyéért napjainkban sokhelyen még a legbuzgóbb egyházi tisztviselőnek is panaszos kenyeret kell enni. Hogy a zánkai ügy tárgyalásánál az igazság kissé hátul ballagott, kifejezést adott ennek, mint értesültem, a zalai ev. egyházmegyének tek. felügyelője is, ki nem valami dicsérőleg nyilatkozott, épen esperes uramról, a zánkai ügy tárgyalása miatt. Az egyházmegyei felügyelő úr, betegsége miatt nem vehetvén részt a tárgyalásban, magához hivatta a zánkai tanítót s tőle s a vele elhozott iratokból, tudta meg a zánkai ügy mibenlétét. A zalai egyházi állapotokat rózsás színben tünteti fel a zalai esperes úr ! Nem akarván közleményemet túlságos hosszura nyújtani, ajánlom az esperes úrnak, hogy nézze meg az egyházkerületi pénztárakról szóló 1888/9-iki kimutatást. Van több egyház Zalában, mely ha a kerülethez nem tartozik, van tartozása másutt ! A mi a magtárakat illeti, ha némely helyen, a nagy kamatokkal felszaporodott tőke a gyülekezeti tagoktól behajtatnék, „mumus" nélkül is nagy rázkódást szenvedne a gyülekezet. Rossz néven veszi a zalai esperes úr, hogy a nyilvánosság terére vitetett a zánkai ügy. Úgy látszik ezzel is elárulja, hogy igazam van ! Mert ha valamely ügy igazságosan tárgyaltatik — midőn nyilvánosságra kerül — sem i az nem restelli, a ki tárgyalta az ügyet, sem az, a kinek