Evangélikus Egyház és Iskola 1890.

1890-11-15 / 46. szám

370 hogy püspök nem lehet, valamely egyházközse'g papja egyszersmind, vagyis kimondja a püspöki hivatalnak a lelkészitől való elkülönítését, akkor a mostani „rend", mely szerint a püspök pap is egyúttal, válik dogmaellenessé! A másik ellenvetés, mely Zsilinszky indítványára tétetett, hogy a püspöki és lelkészi állásnak elkülönítése hierarchiára vezetne. E hierarchiától, vagy papuralomtól való félelem alkalmasint onnét származik, hogy azon esetben, ha a püspök megszűnne olyan közönséges pap is lenni, mint más tiszttársai, mindjárt külömbnek érezné magát a többinél, a mi, tudjuk, csakugyan jellemzi a hierarchiát, hogy t. i. már hivatalánál, állásánál fogva külömbnek, a többi embereknél, kiket megkülömböztetőleg laikusoknak neveznek, valami felsőbb lényeknek tartják magokat, mert nemcsak a hivatalnak magának, mint Isten rendelésének, hanem a papi rendnek is, tehát e rend tagjainak, magoknak az egyéneknek számára is igényli a szentségnek jellegét. De van-e ok, lehet-e protestáns egyházunkban azon esetre is, ha a püspök megszűnne valamely egyházközségnek külön papja lenni, ilyen hierarchikus tendencziáktól félni? Semmi esetre sem, mert nálunk hiányzik erre az alap vagyis azon felfogás, mintha a papi hivatal csupán isteni rendelés volna. A mi evangelikus fogalmaink szerint a lelkészi állás emberi rendelés is egyszersmind, mely szerint az egyházközség tagjai, mint mindmegannyi papok (általános papság) a „jó rend" végett (1. Kor. 14, 40) átszármaztatják, átruházzák ezen jogukat a „rend" szerint elhivatottakra, mi eleinte az összes egyháztagok kézfeltevése által gyakoroltatott, most pedig szinte az egyház által időközben megállapított „rend" szerint csupán a püspök ordinálása által történik. Nincs, nem lehet tehát oka a püspöknek magát külömb lénynek, vagy papnak tekinteni és érezni, mint a többieknek, mert hiszen a püspöki hivatalra való felhatalmazása is az egyháztagok összeségéből, közvetlen választásból ered; nincs oka magát a hivek urának tekinteni, hanem csak egyszerű sáfárnak, a ki nem rendelkezik kénye-kedve szerint, hanem köteles beszámolni nemcsak Istennek a rábízott talentumokkal, hanem az embereknek is a ráruházott méltósággal és jogokkal. Mint primus inter pares megmarad úgy is, ha nem marad is közönséges pap, mert ha kénytelen volna mint püspök papnak is lenni, akkor tulajdonképen nem is primus inter pares, de primus inter aequales volna. Már maga az egyházban is megkívántató és szükséges „jó rend", az egyházi „rendezet", az egyházi szervezet kizárja a teljes egyenlőséget, a teljes egyformaságot, illetve feltételezi a külömbféleséget (1. Kor. 12, 5), azért az apostol tanításának szellemében szólva szükséges lenni papoknak és szükséges lenni püspököknek. Ha honi egyházunk nem volna szervezve, ha egyes kerületek nem bírnának rendezetekkel, hanem az independensek szerint „minden egyes keresztyén gyülekezet a Krisztus előtt állva, minden más hatalomtól független organikus és egész testületet képezne" (Haase-Farkas egyh. tört.), akkor persze nem félhetnénk a papi uralomtól, de nem is volna szükség püspökökre, mert nem volna egyházunknak szervezete, a mi, mint fennebb említém, megkívánja a papok közti némi fokozatot és külömbséget. De ez csak a formára vonatkozhatik evang. egyházunkban és nem a lényegre is, mint a r. kath. egyházban, ahol tudjuk, legalább a pápa lényegileg is külömb személy mint a többi pap, mert egyedül csalhatatlan. Nincs okunk tehát félni a papuralomtól csupán a miatt, hogy a püspöknek nem leend külön egyháza, „a hasonlóság" közte és a többi papok között azért megmarad, mert ő is hasonlóképen mint a többi papok fennhatóságát csupán az igehirdetés és a szentségek kiszolgáltatása által, vagyis egyedül szellemi eszközökkel fogja gyakorolhatni azontúl is. 0 neki is hasonlóképen mint a többi papnak van egyházközsége — a kerület, melynek papja, ahol ő alkalmilag a kánoni látogatások alkalmával az igét hirdetheti és a szentségeket kiszolgáltathatja, erre joga van, mert kötelessége is mint episkoposnak, vagy ; felügyelőnek a tanítás tisztaságára és a szentségeknek helyes kiszolgáltatására felügyelni. Ezt pedig active is gyakorolhatja, nemcsak passive, t. i. ha maga is hirdeti az igét s a szentségeket kiszolgáltatja, mire neki a fenntieknél fogva az illető lelkész különös engedélye nélkül is joga van. Ne féljünk a papuralomtól, mert ettől félni egyáltalában nincs okunk a protestáns egyházban, különösen magyarhoni protestáns egyházunkban, ahol az egyháznak nemcsak papi, de világi tagjai is, még pedig túlnyomó részben részt vehetnek az egyházi ügyek intézésében; ahol alkotmányos világi kormánynyal van az egyház külső érdekeit illetőleg dolgunk, mert csakis absolut államban volna okunk félni, hogy az egyház is a papok absolut uralma alá kerül, a mint erről a pátens-féle mozgalom alkalmával meggyőződhettünk. Jeszenszky N. B. lliFÜi, A kishonti ev. esperesség örömünnepe. — Október lió 28-án tartá a kishonti ev. esperesség rendkívüli gyűlését Rimabrézón, mely az újonnan választott esp. elnökség beigtatása s a többi tisztviseló'k megválasztására hívatott egybe. Lélekemelő, magasztos ünnepe volt ez a kishonti esperességnek. Igazán örömünnep, kettős értelemben! Lelkesült öröm tölté el kebleinket a választás eredménye felett, — lelkesült öröm a felett, hogy kerületünk jeles püspökét főtiszt. Zelenka Pált, — magas vendégünk gyanánt — e gyűlésen, körünkben első alkalommal valánk szerencsések tisztelhetni. Ünnepünknek kiváló fényt kölcsönzött szeretett Eőpásztorunk e jelenléte, mely egyszersmind e gyűlésünk nagy jelentőségét is emelte. Mert valóban nagy jelentőségű az, nemcsak esperességünkre, de a kerületre, sőt egész egyetemes egyházunkra nézve is.