Evangélikus Egyház és Iskola 1890.

1890-11-15 / 46. szám

Nyolczadik évfolyam. 46. szám. Pozsony, 1890. évi November 15-én. EVANGELIKUS EGYHÁZ és ISKOLA. r a Előfizetési ár: Egész évre . 6 frt — kr. félévre . . . 3 „ — „ negyedévre . 1 „ 50 „ Egy szám ára: 12 kr. o. é. JA EC.JÍLEN HETENKENT EGYSZER. Szerkesztő- s kiadó-hivatal : Pozsony, Konventutcza 6 sz. a. Felelős szerkesztő s kiadó : TRSZTYÉNSZKY FERENCZ. Hirdetés ára: Négyhasábos petit sorként egyszer közölve 7 kr., többször közölve 5 kr. Bélyegdij : külön 30 kr. Tartalom : Püspök vagy lelkész. (Jeszenszky N. B.) — Belföld. — Vegyesek. — Pályázat. vagy Ilikén,, Egy újdonságánál fogva érdekes kérdést vetett fel Zsilinszky az idei bányakerületi gyűlésen : a püspöki hivatalnak a lelkészitől való elkülönítését vagyis, hogy a püspök ne legyen kénytelen egyszersmind valamely egyház papjának lenni. Ez indítványt az egyetemes gyűlés alkalmasint mint elvi jelentőségűnek látszót s mint a zsinat által megállapítani szándékolt uj egyházi szervezet körébe tartozót a zsinatra utasította. Addig is tehát, míg- a O 7 <5 zsinat e kérdésben döntene, tegyük ezt is behatóbb megbeszélés tárgyává e becses lapokban, annyival inkább, mert mint említém, a kérdés még egészen uj s az erre vonatkozó indítvány alkalmával is csak felületesen tárgyaltatott. Ez indítványra, mint tudjuk, közelebbi indokul szolgált a püspöki hivatalnak ez idő szerint már oly mérvű megterheltetése, mi lehetetlenné teszi a vele egybekötött lelkészinek kellő ellátását és viszont. E túlterheltetésen van ugyan némileg könnyítve a segédszemélyzet (püspöki, egyházi káplánok) alkalmazása által, de a legsúlyosabb terhen — a felelősségen — nem lehet annyira segíteni, hogy az nagyobbrészt meg ne maradna a püspök-lelkész vállain s úgyszólván emberfeletti erővel ne nyomná azokat. A zsinati bizottság által kontemplált kerületi tanács is, mely hivatva lesz a püspöki felelősség terhét megosztani, más oldalról szaporítani fogja a teendőket a püspökre nézve, mert a mit eddig ez saját belátása szerint talán legtöbb esetben kevés fejtöréssel, csekély fáradsággal és rövid idő alatt elintézett, azt ezután mások belátásától kellene függővé tenni, mi azon körülmény miatt, hogy a kerületi tanács nem egy helyen fog lakni s így a személyes érintkezés, mely könnyíthetne az ügvek menetén, csak ritkábban történhetik, sok fáradsággal és késedelemmel járó korrespondencziát veend majd igénybe. Ha nem volna is egyébb ok, már maga az a tekintet, hogy a püspök-lelkészi hivatalnak kellő ellátása külön-külön egy egész embert igényel, eléggé indokolná a külön választást. De van még egy más körülmény is, mely nem kevésbbé fontos indok arra nézve, hogy a két hivatal egy személy kezében ne maradjon, s ez azon anomalia, mely szerint az illető mint püspök fennhatóságot képez, mint pap pedig ezen fennhatóság alatt áll, vagyis maga magának van mintegy alá vagy fölé rendelve, nem is czélozva az ezen anomaliából előállható esetekre, hol csupán az egyik fél, az illető egyház húzhat rövidebbet, nem lévén forum, melynél orvoslást találhatna. Nézzük most már az ellenvetéseket, miket az illető indítvány alkalmából ez ellen felhoztak. Az egyik ellenvetés az volt, hogy a püspöki és papi hivatalnak elkülönítése dogmáinkkal ellenkezik. Mit mondanak erre nézve dogmáink vagyis ágostai hitvallásunk? A püspöki hatalomról szóló XXVIII: czikk 8. §-a szerint a püspöki hatalom, vagy fennhatóság gyakorlása az igehirdetés és a szentségek kiszolgáltatása által történik, épen úgy mint a XIV. czikk szerint a lelkészi jog gyakorlása. Továbbá a XIV. czikk szerint az ige nyilvános hirdetésére s a szentségek kiszolgáltatására mindenki jogosított, ki erre annak „rendje" szerint elhivattatott. Hogy miből álljon ez a „rend", arról nem szól ágostai hitvallásunk, alkalmasint azért, mert nem akarta korlátozni azt, a mi különféle, a viszonyok szerint fejlődésnek, változásnak van alávetve különben is, s a mi megszűnne „rend" lenni, ha a körülményekhez nem alkalmazkodnék. Csak annyit akar mondani, hogy az egyház az adott viszonyok között állapítson meg bizonyos rendet, mely szerint valaki lelkész lehessen, illetve az igét nyilván hirdethesse s a szentségeket kiszolgáltathassa. Ha tehát egyházunk, illetve a zsinat az ágostai hitvallás által neki adott jogánál fogva oly „rendet" alapít meg,