Evangélikus Egyház és Iskola 1890.

Tematikus tartalomjegyzék - Irodalom – Könyvismertetés - Nyilatkozat

120 teni és csak azután a tanárok fiait. Kissé olyan különösen hangzik az előttem, kivált ha hangosabban mondom, hogy a kerületi lyceumban, a zsidó hitoktató és más olyan vallástanárok fiai nagyobb előnyben részesüljenek mint a kerületi papság fiai. Itt van la ! most veszem észre, hogy én ha nem is hiába, de legalább idő előtt monologizáltam eddig : hiszen ezeknek a határozatoknak, igy a mint vannak, semmi erejük semmi értékük, a mig a kerület sanctióját meg nem nyerték. Nosza elő a mult évi ker. jegyzőkönyvvel: megnézni vájjon a kerületi gyűlés megerősítette-e mind azt, a mit az iskolatanács mult évben határozott? A mig e jegyzőkönyvet előkerestem egy perezre megvillant agyamban, hátha a kerületi gyűlés az iskolatanács határozatát kibővítette akként, a mint én azt elébb elgondoltam — kiterjesztette a kedvezményt a kerületi papság fiaira is? de már a másik perezben a jegyzőkönyv kezemben s mohón olvasom annak 13-ik pontját. „A kerületi közgyűlés . . . két tanár megválasztását megerősíti ... a tápdíj felemelését tudomásul veszi . . . az igazgató lemondását el nem fogadja ..." stb. stb. csak a tandíj elengedésről nincs benne egy árva szó sem. Soha ilyen históriát! kerestem többet s elvesztettem azt a keveset is a mit eddig birtam. Meg van-e erősítve az iskolatanács ezen határozata vagy nem? fizetnek-e a tanárfiak tandíjat vagy sem? Kihez forduljak felvilágosításért? fordulok az „Ev. Egyház és Iskolá"-lioz, az van hozzám legközelebb. Hurtay Gy. lIMMii. Nyilatkozat. E b. lap f. évi ápril 5-ki számában Hornyánszky Viktor, akadémiai könyvkereskedő' úr hirdeti, hogy „Régi hangok" czimű hymnologiai művem nála megjelent. Ugyancsak nevezett czég nyomdájából került ki néhány hét előtt a Luthertársaság 1889-ik évi évkönyve, melyben a szűkebbkörü bizottság jegyzője egyebek közt ezeket jelenti: „Legközelebb ifj. Jeszenszky Károly, mezőberényi lelkész úr a „Régi hangok" czimű munkáját kiadás végett a Luthertársaságnak felajánlotta." Minden lehető félreértések kikerülése végett legyen szabad a következőket kijelentenem. En nevezett munkámat a Hornyánszky czégnek még az 1889-ik év márczius havában ajánlottam fel kiadás végett. A t. czég a kiadást kilátásba helyezte azon feltétel alatt, ha azt tekintélyes birálók kiadásra fogják ajánlani és ha a „hivatalos s z e n t es í t é s"-t számára megszerzem. Ezen feltételeknek eleget tettem. Első határidőül a megjelenésre nézve a mult évi szeptember közepén tartott bányakerületi közgyűlés napját kötöttem ki. Utóbb azonban, miután idő közben Horváth Sándor ! budapesti lelkész úrtól értesültem, hogy a „magyar gályarabok énekét," — az egyetemes gyűlés alkalmával operai karénekesekből alakult dalkör által előadatni szándékoznak, j arra kértem nevezett czég igazgatóját, hogy a munkának j kiadását, illetőleg piaezra bocsátását halaszsza az egye- 1 temes gyűlés alkalmára, mely október elején tartatott. Ez ügyben írt leveleimre a t. igazgató úr sem nem felelt, sem a munkát ki nem adta. Nem tudván választ kapni tőle ajánlva feladott leveleimre, — végre november elején személyesen felmentem Budapestre s a czég irodájában a dologról felvilágosítást kértem. Ekkor magától Hornyánszky úrtól és a czég igazgatójától azon értesítést nyertem, hogy munkámnak azonnali kiadását semmi sem akadályozza. Ennek alapján közös megállapodással a munka megjelenésének utolsó határidejéül november 30-kát tűztük ki. Ennek daczára sem a munka nem jelent meg nevezett időre, sem az elhalasztás okáról értesítést nem kaptam. Ekkor deczember 3-án egy ajánlva feladott levélben a t. czégnek értésére adtam, hogy az igéret be nem tartása daczára részemről a határidőt hajlandó vagyok a karácsonyi ünnepekig meghosszabbítani; de ha akkor sem jelenne meg munkám, részemről minden összeköttetést ez ügyben a t. czéggel megszüntetettnek fogok tekinteni és kéziratom felett való szabad rendelkezési jogomat fentartom magam számára. Erre a t. czég igazgatója 1889. decz. 7-ről kelt levelében konstatálja a „Régi hangodnak „most már tragikus sorsát" és kijelenti, hogy azon kívánságomat, miszerint kéziratomat „kinyomassák," — egyéb „biztos hasznot hajtó munkák mellett," — „nem teljesíthetik." Ettől a percztől fogva megszűnt minden érintkezésem ez ügyben a fentebb nevezett czéggel. Eredeti kéziratomat visszakapván, azt újra átdolgoztam, kibővítettem s ezen javított kiadásban a jelen év elején azt a Luthertár saságnak ajánlottam fel kiadás végett, mely azt megbirálás végett az illető szakbizottságnak adta ki. A szakbizottság munkámat kiadásra ajánlotta s én a t. elnökségtől f. évi február 25-én felszólítást kaptam, hogy az összes énekek hangjegyeinek harmonizálásáról gondoskodjam, miután azokat azokkal együtt óhajtják kiadni. A dolog ezen stádiumában Hornyánszky úr kapja magát és azon munkát, melyről még a mult év deczember 7-én azt irta a t. czég igazgatója, hogy nincs érkezésük illetve koczkáztatási kedvünk ezt „kinyomatni" és melynek „tragikus sorsát" sajnálkozva konstatálták — nem tudom miféle és mi czélra fentartott, de a fentebbi levél szerint be nem vallott kefelenyomat vagy minek alapján, egyszerre kinyomatja és meglepi vele a világot. Hát nem tudta azt Hornyánszky úr, hogy én, miután vele való minden viszonyomat felbontottnak jelentettem ki és ő sajnálatának kifejezése mellett ezt tudomásúl vette, — kéziratomat a Luthertársaságnak ajánlottam fel kiadás végett ? Hisz a Luthertársaságnak néhány hét előtt megjelent évkönyve, melyben ezen tényről hivatalos jelentés tétetik; ugyanazon kezeken ment keresztül, melyek között volt egykor „tragikus sorsra" juttatott kéziratom? Mért sietett most, midőn munkámnak a Luthertársaság czége alatt leendő kiadása biztosítottnak látszott, — azt nyakra főre kiadni a nélkül, hogy engem vagy a Luthertársaságot ezen szándékáról értesítette volna? Még csak azt jegyzem meg, hogy én újra átdolgozott és bővített kéziratomat minden tiszteletdíj kikötése nélkül ajánlottam fel a Luthertársaságnak, csupán azt