Evangélikus Egyház és Iskola 1889.

Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Újvidék

130* kicsinylés nincs is benne, nem jól, kissé különösen | hangzik. Mikor a zsidók kérdezték : „Jöhet-e Názáretből valami jó?" ez persze előítélet volt, de hát ők zsidók voltak és a régi világban éltek. Nekünk azonban hogy jöhetne eszünkbe a papot és ennek szavát az ecclesia nagyságához és tekintélyéhez mérni, mikor a tolnaiak már beadták az indítványt a „numeráló" de nem mindig „ponderáló" választások ellen?! Ezzel átestem a keserű pontokon. Örvendek magam is, hogy a következőkben már nem bajról, hibáról, hanem ezek ellenszereiről lehet szólanom ; ha ugyan elég alkalmasakat és czélravezetőket tudnék találni. (Folyt, követk.) —r — r. Ama „megbízott gömöri luth. pap"-nak. Körülbelől ily czim alatt volt újból is szives az „1" betű alá rejtó'ző kishonti ev. papa Prot. írod. Társaság legközelebbi igazán „ünnepi es" közgyűléséről hozott tudósításomnak összefüggéséből kiragadott egyik részét türelmetlen személyeskedésekkel kisérve apostrophálni. Lapunk komolyabb irányára s feladataira, olvasóközönségünkre s még egyéb „saját fészkünk tisztasága" érdekében itt föl nem hozható körülményekre való tekintetből kénytelen vagyok az örvendetesebb fejlődést vett egyházirod. működés terén az előttem ugyanis ismeretes s egyházunk s autonomiánk megvédésében az erkölcsbirót és hivatalos irodalmárt játszó kishonti pap úr nyugtalan s vádaskodó természetű kísértéseitől végképen elbúcsúzni. Mert ilyen kifejezésmódok „a nevével való öntetszelgés," „oldalba lökés," „fricska jogosultság," „türelmetlen Obskurantismus," „theóriák vesszőparipája," „szűkkeblű luth. bárgyuságok," „a felekezetiségen való felülemelkedettség lángpallosának suhogtatása," „saját felekezetét fitymáló, holmi újdonsült szellemi szabadságos protestantismusnak, helyesebben kryptocal vinismusnak való tömjénezés" stb., stb. nem egy komoly ember — plane ev. pap — tollába valók, s a ki ilyen, igazán „kefélyek"-hez hasonló kifejezésekkel él, az ilyen emberrel — ha mingyárt „megbízott gömöri luth. pap" — az egyházirodalmi munkálkodás eme terén komolyan szóba nem állhatok. Ezekhez hasonló türelmetlen — olykor alattomos — fegyverek, a nélkül hogy sebezni vagy vádolni akarnék, engem már néhány év óta kisértenek. Bizonyosan e kopott fegyverekre czéloz „1", a midőn „kathedrám leomlásával" fenyegetődzik. A nyilt s az ügy tisztaságát őszintén czélzó támadástól nem félek, mert tanári, papi és írói öntudatom teljesen tiszta ; még kevesebb okom van rettegni az ily sötétben lappangó egyénektől, a kiket csak a hangjuk után ismer meg az ember. Különben ily fenyegetések nálunk — sajnos — igen gyakoriak, s megszoktuk már azokat a „vádaskodás," „autonomiaárulás," „jegyzőkönyvi — megrovás" „hatóság elleni lázadás," „consistorium" „fegyelmi vizsgálat" stb. alakjában, a melyek i azonban legalább engem — el nem rémítenek a valónak — ha mingyárt fájó is — igaz, nyílt és őszinte kimondásától, mert nem értek a tömjénezéshez, nincs kedvem a megbizatáshoz, még kevésbé a ferdítéshez. Az igazság érdekében meg kell jegyeznem, hogy ama nézet, mintha e „tűzhelyünkkel" s az általam mindenkor nagyrabecsült pozsonyi akad. tanári karral való, s intézetünk jól felfogott érdekében is álló „gyakori találkozásom" az „1" által ellenem megbízásból jobb meggyőződése ellenére megindított mult évi „vitának (az az támadásnak) örvendetes következménye" volna, határozottan téves és túlzott önérzetre valló felfogás, mely távol van legujabbi tömörülő együttes munkálkodásunk viszonyának alapos ismeretétől. A mi pedig a valósággal monopolizált „luth. egyházi érdekek magasztos fel ad át" illeti, úgy határozottan kijelentem, hogy lutheránus, az az a Luther által meg tisztított krisztusi evangyéliom híve vagyok szívvel lélekkel, annak érdekeit hasonló hűséggel szolgálom, védem s előmozdítom" — a rémes „kryptocalvinismus" éretlen vádját tehát visszautasítom. De másrészt büszke vagyok arra, hogy „1" szűkkeblű felekezetiségen alapuló türelmetlen lutheranismusa, s annak „érdeke" nem az enyém, valamint arra is, hogy a 2 prot. testvérfelekezet között nálunk manapság helyreállott s minden igaz prot. magyar ember által örömmel fogadott harmóniának egyik szerény harczosa voltam. Őszintén sajnálom, hogy az írod. Társaság mindnyájunk által óhajtott komoly „ünnepi es" hangjai közzé egy személyemet és működésemet már régóta kisértő hamis accord is vegyült, a melynek indító ókát a legjobb akarattal sem tudom az ev. ügy szeretetében feltalálni. Szívesen járulok minden eszmecseréhez, a melylyel az ügy világosságában nyerni fog; szívesen polemizálok még ellenfelemmel is az írod. Társaság, Theol. szakkönyvtár, a B. és Zs. által fölvetett egyházi „bajaink" megvitatása, vagy más komolyabb jellegű prot. egyházirod. vagy gyakorlati mozgalom terén, — de ha valakit ismételten is nyugtalan személyes természetű indító okok vezetnek a maga egyházirod. támadásaiban és vádaskodásaiban, s ezekkel úgy látszik fel nem hágy, úgy nem érzek hivatást magamban, hogy őt e törekvésében a jövőben háborgassam. Sem időm, sem kedvem a kishonti „1" papot a csúnya türelmetlen személyeskedések terén követni ! Térjünk komolyabb dologra ! S ezzel elmondottam „l"-nek utolsó szavamat ! Eperjes, 1889. április 9-én. Dr. Szlávik Mátyás. illíiii. Újvidék. — A mi missiónk. (Vége.) Az esti szürkületben Uj-Pázuára, e kedves Bethániába érkeztünk, melynek barátságos paplakán kedves gyermekeim körében, ez utamon összehalmozódott szomorú tapasztalatoktól s terhelő gondoktól menten kipihentem, hálákat adva a jóságos istennek, ki nagy s végtelen kegyelmével vezérelt s megtartott ez utamon.