Evangélikus Egyház és Iskola 1889.

Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Horvátország

306* műnket megérdemli a tanügy kezdve a népneveléstől fel a theologusok kiképeztetéséig s itt különösen hangsúlyozván a jövendőbeli anyáknak neveltetését a létesítendő kerü­leti leánynevelő intézet felszerelésére 200 -frtot adomá­nyozott, mely. nagylelkű adományát a gyűlés lelkes élj en­zéssel fogadta. Jellemző azon nyilatkozata, hogy a felekezeti jogakadémiák fentartását a jelen körülmények közt, midőn az egyházak áldozatkészsége annyifelé van igénybe véve, indokoltnak nem tartja. Azután kegyeletteljes szavakkal megemlékezvén nagys. Bodó Lipót visszalépett barsi, és mélt. Földváry Mihály pestm. felügyelőkről, kiknek elseje 22 éven, másodika egy évtizeden át szolgálta e minőségben egyházát, szívesen üdvözölte nagys. Kosztolányi Sándort és mélt. b. Podmaniczky 'Gézát, kik amazok helyeit elfoglal­ták. Yégre rosszalását fejezve ki azon aspiratiók felett, melyek az autonomia leple alatt, egyházunk hírnevét ront­ják, s melyeknek korlátozására kell, hogy az egyház elég tekintélylyel birjon, a gyűlést megnyitottnak nyilvánította. Következett a püspök úr terjedelmes évi jelentése, mely a legnagyobb gonddal mindenre kiterjedt, mi kerü­letünkben egy év óta történt. Megemlékezett egyházainknak nagy összegeket képviselő áldozatairól melyeknél csudál­koznunk kell, hogy az egyházak birják s a hívek el nem szegényednek — divinitus conservata ecclesia. — Alig bír­juk a meglevő intézményeket fentartani s folyton új meg új terheket kell elvállalnunk — ker. leánynevelő intézet — s melyek könnyebbítésére a tanulmányi alappal szemben joggal vehetnők igénybe az államsegélyt. Értesültünk, hogy a soha nem pihenő főpásztor két középiskola érettségi s a pozsonyi theologusok vizsgáján vett részt s itt alkalmat talált meleg szavakkal ajánlani a theol. akadémiát, mely tel­jesen megérdemli a pártfogást, különösen a bányai és dunán­inneni kerület részéről, mint a melyeknek leginkább nevel papokat. Canonica visitaciot végzet a bánáti espsg némely egyházaiban s most Selmeczre készül ; ajánlotta a prot. irod. és a Luther társaságot stb. stb. Mind a felügyelő úr beszéde, mind a püspök úr jelentése egész terjedelmökben a jkvbe jönnek. Megkezdődvén a tárgyalás mindenek előtt a zsinat kérdése vétetett elő. Az espgek többsége 1891 mellett nyilat­kozott, a követek napi dijairól az espgek fognak gondos­kodni. Felszólalások történtek a szétküldött zsinati mun­kálatok hiányossága, elégtelensége a képviselőknek tekin­tettel az espgekre aránytalan száma, s azon nehézség felett, mely a középiskolák képviselőinek választásánál előáll. Minderre az egyet, gyűlés figyelmeztettetni fog. Összefüggésben a zsinat kérdésével Zsilinszky Mihály esperességi felügyelő nagy horderejű indítványt tett. Te­kintettel arra, hogy az erdélyi szász testvérekkel egy törvény alatt állunk, egy hazának gyermekei vagyunk, tekintettel arra, hogy ők is, különösen ahol valami jótéte­mény és jog élvezetéről van szó, velünk egyjoguaknak tekintik magukat s hogy az erdélyi ev. püspök nem mint olyan, de többi püspökeink sorában tagja a főrendiháznak, indítványozza, hogy az ág. h. ev. egyház mondja ki, hogy a szász testvéreknek a magyarhoni egyházhoz való csatla­kozását óhajtja, a mint ez a ref. testvéreknek sikerült, mi is, mint valóban egyetemes egyház tartsunk zsinatot. Ez indítvány egyhangúlag elfogadtatott s annak az egyet, gyűlé­sen való előterjesztésére maga az indítványozó kéretett fel. Azután haladtunk a tavalyi jkönyv nyomán. Azon incidenssel kapcsolatban, hogy tavaly a Zsedényiánum egy a nemzetiségi tekintetben állítólag arra nem érdemesnek ítéltetett oda a békési esperes jelenti, hogy az ügy az esperességben megvizsgáltatott s hogy az illető tanító ellen fegyelmi eljárásnak szüksége nem forog fenn s kérte azokat, kiknek az ilyen nagy port felverő ügyekben kedvök telik, hogy a gyanúsításokkal és rágalmazásokkal végre valahára hagyjanak fel: nem válnak azok sem az egyház ' díszére, sem annak javára. — Megnyugtató tudomásul vétetett. A selmeczi lyczeum igazgatójává három évre újra nagys. Breznyik János úr választatott meg. Az Isten éltesse még soká az intézet élén ! A Skolnikra vonatkozólag jelenti a zólyomi főesperes, hogy az a ker. felülbíráló bizottság észrevételeinek teljes tekintetbevételével átdolgoztatott s új kiadásban megjelent, s biztosítja a gyűlést, hogy azon most már különösen nemzetiségi tekintetben semmi kifogásolni való nincs. A czeglédi Luther-alapítvány 861 frtról 907 frtra emelkedett. Kolnap folytatjuk. a. Horvátországból. Sokszor hangoztatott, de annál ke­vésbé figyelembe vett ügy a sziavon, illetőleg a horvát­országi evangélikusok ügye. Hányszor lett már felhozva, sok izben sürgetve, hogy már elvalahára e kérdés tisztáztassék s viszonyaink rendez­tessenek, de fájdalom, egy komolyabb, behatóbb és a viszonyokat jól megfontoló tanácskozás alapját nem képezte. Pedig méltóztassék elhinni, sok bajnak lehetett volna s lehetne most is elejét venni. A magyarhoni ev. egyház testéhez tartozóknak tekin­tetünk, de csakis olyba, mint a testnek béna és igénytelen tagját szokás tekinteni. Ev. egyházunk széles e hazában viruló kert, melynek minden egyes pontján szívesen s örömest állanak meg a munkások, gondozni a már életerős fát. ápolni s nevelni az ültetvényeket, csak a kertnek egy részét nem látja senki s ha ki látja, fut tőle, mintha csak sivár életnélküli szíkföld lenne. Pedig hálás talaj, termi is gyümölcsét, de nem lélek­zelhet szabadon, úgy a mint azt egy életerős egészséges fejlődés megkívánja; kiterjesztvén fölötte még igen igen sok esetben más hatalom fojtó árnyát. Oka ennek, hogy nincsenek rendezett viszonyaink. Nincsenek törvényeink, azaz vannak s volnának, hol a magyarhoni autonom, hol a pátens, hol a múltnak az evangélikusok szabad vallás­gyakorlatát megszorító törvények alkalmaztatnak. Sokszor és sokfélekép érezzük s érezte a legfőbb egyházi hivatal és méltóság e rendezetlen viszonyok káros voltát, mi egy­részt az egyházi közigazgatási tekintély rovására, másrészt az itteni evangélikusok kárára van. Nem csodálni való dolog, ha ily viszonyok közepette a róm. kath. egyház papsága jól rendezett viszonyai köze­pette már nagy többségéből s tagadhatatlanul nagy tekin­télyének felhasználásából kifolyólag ev. híveink s egy­házunk kárára s ennek alapján saját érdekeinek tovább­vitelére minden időt s alkalmat felhasznál. Távol legyen a szlavóniai róm. kath. papságot in­tolerantiával vádolni akarni ; de az adott rendezetlen viszonyokban könnyű nékik a zavarosban halászni, s ezt teszik is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom