Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Tatay István emlékezete (Zsilinszky Mihály)

300 a meghatározást is, de olyan egyházfogalmat, mely szerint a hivek egész élettörekvésüknek a magyar faj supremátiójának biztosításara kell irányulnia, — ilyet csak Budapesten kotyvaszthatnak bizonyos Anonymus-Kenessey-féle kifőző konyhában. S Anonymus-Kenessey úr, hogy sajátságos egyházfogalmát igazolja, egyházunk múltjára hivatkozik. „Egyháztörténetünk eseményeiben — úgymond — a rúgók politikai természetűek voltak és csak igen-igen ritkán vallásiak." Tagadom. Aki így beszél az nem ismeri sem általában a keresztyénség, sem különösen az evangyéliomi protestáns keresztyénség lényegét. Épen az a sajátságos és jellemző dolog, hogy tiszta keresztyéni állásponton a honszeretet kérdése szóba sem jöhet soha. Az evangélikus ember épen, mert evangélikus, szükségkép hazafi is s mint ilyen a földet, mely bölcsője s majdan sírja, a hont, melynek ölén élnie s halnia kell s melyen kivűl nincsen számára hely, anyjaként szereti, annak igazaiért, szabadságaért, alkotmányaért, aspiratióiért lelkesedik, küzd, vért s éltet áldoz. Igen a magyarhoni evangélikusok (s ne gondolja ám Anonymus-Kenessey úr, hogy csak a magyarok, — oh nem : a vértanuk sorában a történet tótokról s németekről is jegyzést tett!!) küzdöttek a haza szabadságáért, mert tudták, érezték, hogy csak szabad hazában van jövője a szabad egyház híveinek s ép ez a vallási és nem politikai motivum volt az, ami szent harczukban megedzette, folyton erősítette s ha kellett, a máglyára lépni is készekké tette őket. Apáink a hitért és hazáért egyszerre ontották vérüket s én nem mernék Ítéletet mondani, ha evangélikusoknak vagy hazafiaknak voltak-e ők nagyobbak. Elég nekem a büszke tudat, hogy ők mindenképen nagyok és a mieink valának. De menjünk tovább. Anonymus-Kenessey úr (és ezt mi lutheránusok jól jegyezzük meg, mert őszinte SZÓ), midőn így formulázta egyházpolitikai (pedig dehogy egyházi !) elvét, egyszerre meglepő vallomást teszen : elárulja szíve mélységes titkát. „UlliÓ tehát — így kiált fel világrázó hangon — unió, de csak is az egyházpolitikában" (már t. i. abban az övében), ami ezen felül vagyon, az úgyis a gonosztól vagyon : „megmaradhat — úgymond — mindenikünknek felekezeti jellege, a különben is adiaphorákban az unió kifejezésére elég „egy közös, hatalmas, tekintélyes egyházi kormányzó testület." Tehát a hitelvek, a tan s ezek alapján a híveknek benső, szellemi életközössége, az evangyéliomi világosság terjesztése, szóval az egyház hitélet egysége, — ez mind adiaphoron, ez mind sallang, héj, burok, egy a való csak az egyházban: a magyar faj suprematiója biztosításának felséges ideája!! Épen azért unió az egyház politikában, mert „egyenesen nemzeti érdekünk követeli, hogy a legjobbak (! ?) egyesülve a maguk tekintélyével, súlyával (kölcsönösen már mind Persze hogy az ilyen elmélet is csak magyar lehet! A tót vagy német, Anonymus-Kenessey úr szerint — egyenesen a kárhozatba viszen. megmérték egymást) elhallgattassák azokat, kik saját házunkat gyújtják fel." Hát majd megmondom én mindjárt, kik azok, akik azután igazán felgyújtják a mi házunkat, pedig velünk nem is egy fedél alatt laknak s ebből folyólag sokkal jobb tennék, ha a maguk háza előtt söprögetnének. Tegyük fel Anonymus-Kenessey úr, hogy Önnek (más kicsi volna ily nagy feladatra !) sikerülne azt a közös kormányzó testületet létre hoznia s az a testület hozzá is látna dolgához, illetőleg beadná az Ön recipéje szerint készített orvosságot a mi egyházunknak vagyis kimondaná határozatilag : 1) hogy az egyházban más nyelven beszélni, érintkezni, végzéseket hozni, prédikálni, tanítani nem szabad, csak magyarul s 2) hogy ép ez ok miatt, akik még magyarúl nem tudnak záros határidő, teszem azt (minthogy Ön igen türelmetlen) egy év alatt tanuljanak meg. Ugyan mondja meg kérem, mi történnék akkor? A legjobbak (!?) tekintélyére és súlyára támaszkodva Ön rögtön írna egy tót-magyar és német-magyar grammatikát — kifizetné magát — és a tót s német evangelikus nép ezrei egy álló esztendeig egyebet sem tennének (hisz ügy sincs más dolguk!), mint azt magolnák s aztán egy év múlva a hazafiság szent tüzétől neki hevült állapotban tót s német papjaikat mind elkergetnék (minek is tűrnék csúfságnak!) s Budapestről meg Debreczenből hozatnának maguknak tősgyökeres, zamatos magyar szavalásu papokat. Vagy be sem várnák azt az egy esztendőt, hanem azokból az Önök jófajta magyarosító embereikből, akik azt a néhány magyarországi református német, szerb és horvát egyházat oly könnyen és oly szép sikerrel megmagyarosították, hogy mig a szarvasi tótok magyarul ma már jobban beszélnek, mint tótul, azok ma is csak sült szerbek, németek s horvátok (de kálvinisták ám!), mondom azokból küldenének nekik is, hisz elvégre is nem olyan rosz parochia teszem azt az a : csabai. S én hiszem, hogy vállalkoznának rá, hisz II. József idején is oly örömest kaptak a kedvező alkalmon s kimentek Cseh és Morvaországba — magyarosítani. (Azért olyan jó barátaink nekünk, meg a lisztünknek a csehek !) Látja látja, milyen komolyan veszszük mi az Önök egyházpolitikáját ! De legyen elég. Ezt a kedves hangulatot érdemes dolog egy hétig conservalni. Egy hét múlva, nem bánom, folytassuk, hiszen még a mi egyházpolitikánkról nem is szóltam. Hiába! tudjuk, mi az illendőség : Budapest praecedit ! Dr. Masznyik Endre. tatay litván emlékezete, Zsilinszky Mihálytól. V. b. Egyszersmid azonban, tekintve a hazában protestáns részről nyilvánult közkívánatra : azt sem hagy-