Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Külföld - A göttingai egyetemre vonatkozó zsinati eljárás utóhangjai (Krahulecz Aladár)

52 dens úr által Ingrovitz-ban 14 frt 2 kr. ; a csehországi ág. hitv. evang. superintendentia keleti esperessége 14 egyházá­tól Lány Ed. esperes úr által Csernilow-ban 6 frt 66 kr.; összesen 94 frt 02 kr. A VII. kimutatás szerint volt a főösszeg 4542 „ 41 „ Jelenlegi főösszeg 4636 frt 43 kr. Közli Eperjes, 1888., január 31-én. Sztehlo János, főesperes. — Értesítés. Van szei*encsém tudatni t. előfizetőimmel hogy „Luther Elete" czímű munkám 7-ik és 8-ik füzetét pos­tára adtam s mindazoknak a kik az előf. árt beküldötték, illetőleg ebbeli szándékukat jelezték, megküldöttem. A kik a mű eddig megjelent 6 füzetét elfogadták s ezzel magu­kat az előfizetésre lekötelezték, az utolsó 2 füzetet után­vét mellett veszik. Az utánvételezés már folyamatban lévén felkérem az illető igen t. urakat, szíveskedjenek a küldeményt kiváltani. Ezzel „Luth. Elete" czímű munkám kiadása — Istennek hála — kedvező véget ért. Kapcsolat­ban ez értesítéssel legyen szabad az érdeklődők figyelmét „Egyházi Dogmatica" czímű művemre ujolag felhívni, az előfizetők, megrendelők és kegyes pártfogók névsorát a szerkesztő úr szíves engedelméből a jövő számtól kezdve közölni fogom. — Pozsony, 1888. Febr. 3. Kiváló tisztelet­tel dr. Masznyik Endre. — Oroszvári, szigorú anyagi viszonyok közt élő leány­gyülekezetünkben aggasztó jelenség mutatkozik. — Ugyanis több evang. család elhatározta, hogy itt hagyja szülőföldét s Amerikába vándorol, mi által a gyülekezet pénztára évi 40—50 frttal károsíttatik. — A gyülekezet derék lelkésze Ebner Gusztáv úr tehát a gyülekezet által elhatároz­tatta, hogy a távozni készülőkre eső illeték, birtokukra betábláztassék. — Minthogy azonban a gyülekezet pénz­tárából a betáblázási költség fedezése nem telik ki : fent­nevezett lelkész úr a Habermayer-hagyatékból javára eső korülbelől 50 frtnyi összeget a gyülekezetnek felajánlotta. — A csekély javadalmazásu lelkész e tette dicséretre nem szorul. — Az evangyéliomi özvegy két fillére ez. melyet meglát s megdicsér maga az Úr. — Mi pedig kívánjuk derék testvérünknek, hogy hű pásztorkodásának, buzgó­ságának s áldozatkészségének, gyülekezete felvirulásában bő és édes jutalmát vegye. — A zólyom-esperessegi ielkész-tanitoi özvegy-árva­segélyegylet és a Grencner-féle alap mult évi számadásai f. é. január 24-én Tót-Pelsőczön nt. Kuzma Adolf pénztáros úrnál nt. Moczkovcsák János főesperes-elnök, Thébusz János, Droppa Gyula, Hurtay György, Paulinyi Ágost és Pepich Vilmos urak, mint számvizsgáló bizottsági tagok jelenlété­ben lettek átvizsgálva. — A bizottság a számadásokat, mint mindig, úgy ez alkalommal is pontosan vezetve és teljesen rendben találta, miért is a pénztáros lelkiismeretes buzgalmának és pontosságának elismerése s jegyzőkönyvi köszönet kifejezése mellett a felmentés megadását indít­ványozta. — A számok ismét örvendetes haladásról, illetve növekedésről tanúskodnak. A lelkész-tanítói özvegy­árva-segély egylet állása 1887-ik év végével 18,638 frt 63 krnyi tőkét mutat, a Grencner-féle alapé (csak papi özvegyek számára) : 3631 frt 76 krt. A mult év folyamán növekedett az előbbinek tökéje : 921 frt 48 krral ; az utóbbié : 99 frt 35 krral. — E jótékony intézetekből jelenleg 4 papi és 8 tanítói = 12 özvegy részesül évi segélyben. A mult évre szóló segélyösszeg egyenként 85 frtban (5 frttal több, mint 1886-ban) — s azon kivűl a Grencner-féle alapból lelkészözvegyeknek egyenként 45 frtban (-f- 5) megállapít­tatni határoztatott. Ezen segélyösszegek ugyan eléggé csekélyek még s korántsem képesek a támasz nélkül maradt özvegyek és árvák sorsát eléggé biztosítani, mind a mellett ez áldásos intézetek hova tovább, annál inkább nagyobb mértékben könnyítik az elhagyottak anyagi helyzetét s a szeretet munkája idővel meg fogja hozni az óhajtott teljes eredményt. E czélhoz vezessen mihamarább az áldozatkész testvéri szeretet s Istennek megsegítő kegyelme! Vitális. — A soproni ev. gyülekezet köréből. — A mult esztendőben : született: 153 fiú, 147 leány = összesen : 300 gyermek. Meghalt: 129 fi- 116 nőnemű = összesen : 245 egyén. Esketés volt 51. Konfirmáltatott: 115 fiú, 80 leány. Összesen: 195 gyermek. Urvacsorával éltek : 2122-en. — A gyülekezet kebelében létező „Bruder­schaft"-nevű betegsegélyző és temetkező egyletnek 3012 tagja volt, kik 90 krnyi évi dijat fizetnek. Az egylet két orvosa annak költségén 6365 rendeletet irt és 420 étjegyet osztott volt el a betegek közt. 88 halott temettetett el az egylet költségén, melynek jelenleg 20,000 frtnyi tőkéje van. Az elemi iskolákban, melyek az uralkodó vörheny — diphteritis miatt 5 hétig zárva maradtak, a tanítás ismét megkezdődött, noha a járvány meg mindig nem szűnt meg teljesen. — A szeghegyi (Bácska) 4259 lélekből álló gyüle­kezetben az 1887. év folyamán született: 106 f., 84 1. = 190 gy.; konfirmallatott: 53 f., 81 1. = 134 gy.; eskettetett: 44 pár: meghalt 81 f., 46 n. = 127 egyén; urvacsorához járultak: 1378-an. — A pozsony-szentgyörgyi megközelítőleg 845 lélekből álló egyházban 1887. év folyamán született 14 fi, 16 leány, összesen 30 gy. ; konfirmáltatott 7 f., 6 1., összesen 13 gy. ; eskettetett 2 pár; temettett 6 fin., 13 nőn., összesen 19 egyén; az iskolát látogatta 77 f., 75 1., összesen 152 gy. Ur vacsorájával éltek 257-en. Vagyoni viszonyainak ren­dezettségéről szép tanúbizonyságot tesz a 2801 frt 68 1/ s kr. bevétel s 1770 frt 83 kr. kiadás mellett 1030 frt 85 7 S krnyi maradék. — Az iskola-takarék-penztárakról szóló 12. jelentésből értesülünk, hogy ezen áldásos intézmény, mely 1875—6. tanévben indúlt meg, annyira emelkedett, hogy az utolsó 1886—7, évben 428 helyen 616 iskolai takarék-pénztár létezett 28,900 betevő tanuló 80,300 frtot takarított meg; a kezelő tanítók száma pedig 977 volt. Fennállásának tar­tama alatt 176,495 tanuló 966.564 frtot takarított meg. A kezelő tanítók jayára eszközlendő sorsolás alapjához adakoztak : Tréfort Ágoston miniszter úr 100 frtot, gróf Széchényi Pál miniszter úr 500, Weisz Bernát Ferencz 1000, pesti I. takarékpénztár 100, pesti magyar keres­kedelmi bank 100, id. br. Wodianer Albert 56. Détsi Al­bert 50, Rath-Weisz provisió 34 frtot. A magyar tudom, akadémia 50. a „Franklin-társulat" 44 munkát, a földrajzi társaság 10 évi kiadványait és Weisz B. F. 5506 kezelési ívet. Igen érdekesek a jelentéshez csatolt tanítói nyilat­kozatok ez intézmény erkölcsi és anyagi hatásáról úgy a gyermekekre, mint a szülőkre. Megjegyezzük, hogy az 58 tanító között egyetlen egy ev. tanító nevével sem talál­koztunk. — Szokatlan esemény. Mint biztos kútfőből értesülünk, tiszt. Szilárd János felső-szelii és tiszt. Endreffy János domonyi lelkész urak gyülekezeteiknek s felsőbb egy­házi hatóságaiknak beleegyezésével lelkészi állomásaikat elcserélték. Adja a kegyelemnek Ura, hogy e csere úgy a lelkész urak, mint gyülekezeteik javára váljék. — Szerkesztőségünkhöz beküldettek: ,.A magyarországi protestáns egyház története. Az evangyéliomi gymnasiumok felsőbb osztályai számára." Irta Batizfalvi István Budapest 1888. Ára : 1 frt. Az ismert nevű tankönyv-írónak ez ujabbi müvét a tanférfiak szíves figyelmébe ajánljuk. — „Tanulmányok a magyar protestáns egyház és irodalom tör­ténetéböl.'" Irta Zoványi Jenő. Sárospatak 1887. Ara 60 kr. Tartalma: Melius Péter mint exegeta; Melius Péter ifjúkora (1536—1568); „A Jézus Sirah könyve magyar nyelven;" Uzoni Boldizsár, Uzoni Sz. Balázs; Bornemisza Péter vallásfelekezeti álláspontja. E művet tartalmánál, vonzó, kedves irályánál fogva, de különösen azért is ajánl­juk hazai ev. egyházunk történelme barátainak, mert az ilyen monographiák pártfogásával elő fogják mozdítani hazai közegyházunk történetének megirhatását. NYOMATTA ^J GAND F. K. POZSONYBAK.

Next

/
Oldalképek
Tartalom