Evangélikus Egyház és Iskola 1888.
Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Róma (Farkas Gejza)
Hatodik évfolyam. 7. szám. Pozsony, 1888. évi február 11-én. EVANGELIKÜS EGYHÁZ es ISKOLA. Előfizetési ar : Egész évre 6 frt — kr. félévre . 3 , — , negyedévre 1 , 50 , Egy szam ara 12 kr. o. e. J /VIEGJELEN HETENKÉNT EGYSZER. Szerkesztő- 8 kiadó-hivatal: Pozsony, Xonventuioza 6. sz. Felelős szerkesztő s kiadó : TRSZTYÉNSZKY FEEENCZ. r Hirdetés ára : Négyhasábos petit sorként egyszer közölve 7 kr.. többször közölve 5 kr. Bélvegdij : külön S V 0 kr. J Tartalom : Róma. (Farkas Gejza). — Evangélikus papi lak. — Tápintézeteink felekezetellenes iránya. (Kiss Péter). — Könyvismertetés. (Vitális Gy.) — Belföld. — Külföld. — Vegyesek Hőm a. Elmultak a fényes napok, elhallgattak a Pétertemplom ezüst trombitái, eloszlott a főoltár tömjénfüstje, a melyen 18 év óta ez új év napja volt az első alkalom, hogy njra misét mondott magát a római kath. világ fejének valló pápa. Mint mikor a víznek sima tükrét egy-egy jármű mozgásba hozza, hegygyé nőnek hullámai, majd kisebbkisebb lesz a víz emelkedése, végre az utolsó hullám locsanása is elhangzik a végtelen csendben .... A klerikálisok, a hierarchia palást- és uszály hordozói, azaz hierarchák tényleg és hierarchák in spe, hálazsolozsmákat énekelnek, égig magasztalják az ünnepély magasztos voltát, az erős tömjénfüst kábító hatása meglátszik elmejarásukon s tulajdonítanak az ünnepnek legalább is oly jelentőséget a történelem lapjain, mint macedóniai Nagy Sándor hódító hadjáratainak. Hódítani, hadjáratot intézni minden ellen, a mi nem hajt térdet-fejet a római pá] a előtt, ez a vezérgondolata a római curiának azóta, a mióta a régi római császárok székhelyén, a pápa személyében, egy uj hatalmat gondoltak ki agyafúrt rajongók. Ez 'tartja a pápa udvarát s az ultramontánokat Ígéretével lenyűgözve, ez készteti őket, hogy megfeledkezve az Idvezitőnek szeretetet parancsoló tanairól a legocsmányabb eszközök alkalmazásától se riadnak vissza, csak hogy ez egyedül idvezitő fantom oltárára minél több áldozatot vonszolhassanak! Azt, hogy minél nagyobb az erőlködésük, annál távolabb esnek czéljuktól, s hogy semmiben sem fognak jobban csalódni, mint ha Jézus jóslatának az egy akol és egy pásztorról az ő magyarázatjuk és módjuk szerint való teljesedését remélik, — még tán ez idő szerint — értjük a jubileum izgalmai után — korai lenne előttük hangoztatni. A történet, az idők mostani jelei, az öntudatára ébredt nép s a jövőben bekövetkezendő események fényesen igazolják és igazolandják e — látnoki tehetséget nem feltételező állításunkat. De utóvégre ne törődjünk más bajával, — hagyjuk őket, hadd ringassák magukat világboldogító álmaik karjain; hagyjunk kit-kit saját módja szerint idvezülni. Nem is törődünk, mind addig, mig csak a bizonyos hullámok a saját medrükben maradnak, s más, vagy épen a mi területünket elöntéssel nem fenyegetik. Csak hogy — sajnos —- azoknak az ultramontán tendentiák alatt ismert hullámoknak az a szerencsétlen s bizvást mondhatjuk átkos természetük van, hogy sohsem férnek meg a maguk partjai között, szűk nekik a világ, s nyiltan és titkon, csellel és erővel minduntalan kikicsapnak a tilosba. Maga a pápaság ugyan utóbbi időkben a békesség politikáját űzi — még az eretnekekkel szemben is, s kimeríthetetlen kegyelmének kincstárából áldást osztogat ellenségeinek — még az olasznak is, de a béke szava mellett ott van nyomban az ártatlanul üldözöttnek keserűséggel telt hangja, Abel hangja — mondaná a róm. kath. sajtó — a mely ártatlanságával égbe kiált. S e kiáltás sok felől viszhangra is talál. Nem a pápa az, a ki közvetlenül harcz és háborúba akarja keverni a nemzeteket az ő szép szemeiért, ma már a leghiúbb hölgyek sem veszitik össze közvetlenül maguk udvarlóikat azzal, a ki bájaikat nem találja ép oly igézőknek, de akadnak mások, a kik csak úgy dobálnák a keztyűt a nemzetek nevéb e n! — Fájdalom, hogy azt a népek ma már meg nem értik . . . Emlékezni fognak olvasóink ügy az őszszel tartott delegatiok idejéből Schlauch püspöknek a pápai világi hatalom és tartomány érdekében tartott beszédére, nem különben azon nyilatkozatra, mellyel a magyar zarándokok élén, annak szónoka a prímás a pápa előtt tett. A mi a primás beszédét illeti — ez látszólag a legártatlanabb nyilatkozat, melyet a pápa iránti tisz-
