Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Külföld - Gusztáv-Adolf-egylet 1888. szept. 4–6-ikán S. m. Halleban tartott 42. nagygyűlése (Láng Adolf)

436 séges sáfárának! Lelkipásztorkodásának alkonya előtt láthatta a felépült új Siont ; ő maga szerény hajlékban maradván, az Úrnak díszes hajlékot emelt, aránylag szegénysorsú híveivel. Deczember 16-án, advent harmadik vasárnapján történt az új, ékes templomnak ünnepélyes felavatása. A magasztos jelentőségű szertartás eszközlésével, főtiszt, püspök úr, nagyt. Achim Ádámot, békési főesperest bizta meg, ki is az ünnepet megelőző délutánon megjelent — a már ünnepi díszt öltött — községben s a lelkészlaknál megszállt. Ugyancsak az napon érkeztek a lelkészi karból : DraskóczyLajos hódmező-vásárhelyi, Veres József orosházi, Keviczky László kondorosi lelkészek. Este megállapittatott az ünnepély templomi részének közelebbi programmja. E szerint adjuk magának az ünnepélynek lefolyását a következőkben : Már a kora reggeli órákban szokatlan élénkség volt tapasztalható a különben csendes községben : ünnepélyre ébredett a falu ; kocsik robogtak az utczákon, hordva a vidékieket; gyermekek futkostak tudakolni : mikor kezdődik az istenszolgálat ? — Megadta a választ a konduló harang, melynek szava az Úr házába való készülődésre intett. Második harangozásnál érkezett a dalárda Orosházáról tiszt. KI ár Béla, lelkésztanító vezetése mellett. A harmadik harangszónál tódultak a hivek az iskolába, melynek helyisége ideiglenesen imaházúl szolgált s melyből kellett a menetnek indúlnia az új templom falai közé. Az iskolában egy reggeli ének, — ,,Oh szent Isten ! vond szivemet", . . . három verse énekeltetett ; ez után a helyi lelkész lépett a kathedrába s valóban megható szavakkal hívta fel a híveket az Úr házába való menetelre. Megható volt azon igék hangoztatása, melyekkel a Megváltó emlékezteté tanítványait a nékik jutott kiváló isteni kegyre: ,,Boldog szemek, a melyek látják azokat, melyeket ti láttok.... (Luk. X, 23). Beszédjét érzésteljes fohászszal fejezte be — s így indult a menet, élén a főesperessel, lelkészekkel, felügyelő Chrenka Dániel orvossal, kik megosztva vitték a szent edényeket, a bibliát és a templom kulcsot, az új templom kapujához. Megnyittatván az Úr háza, az esperes két lelkésztársával a díszes oltárhoz lépett, a néptömeg helyet foglalt — s kezdetét vette az istenitiszteletnek templomavató része, az „Uram Isten, szentelj meg" — kezdetű énekfohászszal. Ennek végeztével megszólalt a harmónium s a hivek serege buzgón zengte el az első éneket : „Örvendezzünk kegyes hivek! Buzdúljanak fel a szivek". A mint ez elhangzott, nt. Draskóczy Lajos mondott szép oltári imát s utána nt. Veres József olvasta fel az alkalomhoz választott 100-ik zsoltárt. Következett még egy énekvers, mely után a főesperes oldala mellől elvonult a két lelkész s ő megnyitá ajkait a felszentelési beszédre. Szónoklata szívre, észre egyaránt élénken hatott. Elmondta bevezetésül az egyháznak történetét, vázolva a küzdelmet, mint nőtt a mustár magból terebélyes fa; szólt a templom rendeltetéséről, mint a mely csak akkor hoz áldást, ha a hivek szeretik, becsülik és látogatják ; szívökre köté az apostol intését, hogy egymást felindítva „az atyafiúi szeretetre és a jó cselekedetre. El nem hagyván a mi gyülekezetünket, miképen szokások némelyeknek" (Zsid. X., 25). Ez eszmegazdag beszéd, melynek minden szava az örök igazság könyvében gyökeredzett, osztatlan figyelemmel hallgattatott — sa gyülekezetre jótékony napsugárként hatott. Befejezvén szónoklatát, az esperes úr felszentelte a templomot egészben és részeiben s átadta azt a gyülekezetnek, rendeltetéséhez képest. Ennek megtörténtével megcsendült az ének, a kántus ajkiról, mint egy örömszózat a szent cselekmény fölött. így következett a főének : „Hálaadást tiszteletet, zeng ma e buzgó sereg." Hatalmasan zengett a kar s a három vers-szak elzengtével, szószékre lépett nt. Veres józsef s ihletett szókkal, lebilincselő előadással beszélt az örömről, mely nem csupán a bánfalvai evangélikusok öröme, de a szomszédoké is — sőt felekezeti külömbség nélkül mindnyájunké; mert hisz épen a templom az, melyben megszűnik minden külvilági különbözőség. Beszédjének alapigéje : Luk. XI. 28 „Boldogok a kik hallgatják az Istennek beszédét és megtartják azt" — magában bírja a felosztást ; így fejtegetése két részből állott, s az ige hallgatásának boldogságát, azok boldogtalanságával bizonyítá, a kik nem hallgathatták, nem hallgathatják és nem hallgatják azt ; majd ismét, a kik mindent áldoztak hallgathatásaért. Az ige megtartását szintén, mint a tökéletesedés feltételét tárgyalta ; ügyes hasonlatokkal megvilágította : az egészséges — ugy mond — pazarul bánik egészségével, s csak akkor érzi, milyen kincset bírt, midőn azt elvesztette ; a napsugárnál, üde légkörben, madár dalánál munkálkodó, csak a börtön falai közt erezné, mit veszített. E szép szónoklat után alkalmi imát olvasott s az Ur asztalához hívta a hívőket. Urvacsorai beszédet nt. DraskóczyLajos tartott ismert ékesszólásával tárgyalta a tökéletesedés feltételeit és akadályait és az Istennek jóságos kegyelmét A kiosztásnál Veres segédkezett. Ezután Keviczky László három uj szülöttet keresztelt; a helybeli lelkész avatott; majd ismét az esperes lépett két lelkészszel az oltárhoz. Ezalatt újból megszólalt a dalkör, s rá következett a gyülekezet megáldása ... s a magasztos szertartás be lett fejezve. Oszoltak a hívek segítve a gyülekezetet egy szép eredményű offertoriummal Az ünneplés a templomon kivűl is tartott a szokott módon. Közebéd volt a község házánál — sa nagyon sietők számára a paplakon. Az ünnepre üdvözlő táviratot küldött ngs. Zsilinszky Mihály, esperességi felügyelő. íme, ez, az alföld egyik virágzásnak indult evang. gyülekezetének legújabb öröme ; ha nem voltam képes azt teljes valóságában visszaadni : az az én gyöngeségem, mely azt kisebbítni nem képes ! Keviczky László. A Gusztáv-Adolf-egylet 1888. szeptember 4.-6. S. m. Halléban tartott nagygyűlése. (Vége). Elnök a szétosztó bizottságnak köszönetet mondva, felszólalt Koch consist. tanácsos Danzigból, megrendítő vonásokban vázolva amaz ínséget, melynek az ottani diasporába küldött vicariusok ki vannak téve és leírva amaz iskolai osztályokat, melyek alig 30 gyermeket fogadhatnak