Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - A Protestáns Irodalmi Társaság és Debreczen (Dr. Masznyik Endre)

432 küzdenek érette, tudván, hogy ahhoz nemcsak a „Prot. Irod. Társaság," hanem ennél is több, magának a protestantismusnak s vele az emberiség modern Jculturájának létjoga s jövője van kötve. Mert a reformácziót (s hiszem, hogy ebben velem Nagytiszteletűséged is egyetért) nagyon felületesen Ítélik "meg azok, kik abban csakis a vallási s egyházi élet megujulását látják. A mily igaz, hogy a vallás az emberi élet központja, ép oly igaz, hogy e központi erő hatása alól az emberi élet egy nyilatkozata sem vonhatja ki magát. Innét, hogy mikor a vallás vagyis a véges szellemnek a végtelen szellemhez való viszonyának felfogása változik — lényeges változáson megy át az emberi szellem működésének minden iránya. A vallástörténet fényesen tanúskodik erről. — Vallási elv szerint alakul a népek kulturája. Más a pogány; s más a keresztyén, sőt ezen belül is, más a róm. kath. és más a protestáns népek kulturája. De egészben véve tény, hogy a mai u. n. modern kultura végelemzésben a protestáns elv diadalra jutásának eredménye. Modern kultúránkban ugyanis, nemcsak a hit protestáns, hanem protestáns — hogy a jogot ne is említsem — a tudomány is. — De hát nem contradictio ez: protestáns tudomány?! Ellenkezőleg: a tudomány csakis protestáns lehet, helyesebben minden tudomány csak a protestáns elv előfeltétele mellett válhatik tudománynyá. — Mert hát ugyan mi is az a protestantismus ? Jó lesz tisztába jönni vele, mert e tekintetben úgy látszik maguk a protestánsok között is rettenetes fogalomzavar uralkodik. Hát még — körön kivül s különösen ott, a hol csupa jóakaratból valóságos torzképeket szoktak rajzolgatni róla. A protestantismus nem új vallás, mint a róm. katliolikusok állítják. A protestantismus egyáltalán nem is vallás, hanem csak vallásjavitó s ezzel általán szellemélet (=) tisztitó elv. — S mint ilyen éppenséggel nem a XVI. század vívmánya. Adva volt az mindjárt a keresztyénség történeti tényével, a Krisztussal, az ő szellemével s mint a krisztusi az az isten- vagy szellemfiusági élet tudatos és szabad elve végig húzódott a keresztyénség egész történeti fejlődésén, de mig a reformatióig csupán egyes kiváló egyéniségekben élt, — a reformátió korában, Luther fellépése következtében, már a köztudatban is anynyira megerősödött, hogy egyházalkotó hatalommal is felléphetett. S teremtett a hamis egyházból legalább elvében igazi egyházat, a hamis tudományból, elve diadalra jutása folytán igazi tudományt. Az egyházi téren ugyanis a XVI. században a protestáns elv, mint a keresztyén szellem öntisztító ereje, szembeszállt a római katholiczizmussal, vagyis azon történetileg (mert hiszen, mint Pál mondja : első az érzéki, azután a szellemi) sokkal hamarébb kifejlett s uralomra jutott irányzattal, mely Isten, vagyis a szellem országát, ennek egyik tökéletlen földi szervével, a pápista egyházzal, az absolut isteni igazságot, a véges emberi igazsággal, — a pápista egyház zsinatilag megállapított hittételeinek, dogmáinak bizonyos betűmennyiségével azonosítva, — az emberi szellemet, állítólag Isten nevében, egy bizonyos egyház, valójában pedig az egyházat meg önmagával azonosító papi tekintély (hierarchia) zsarnok hatalma alá vetette s követelte, hogy ez előtt, akár csak maga Isten előtt, kiki feltétlenül és vakon meghódoljon. A protestantismus ezen, a végtelen isteni szellemet végessé tevő, materializáló, az ember isteníiúsági jogát s méltóságát lábbal tipró hierarchikus egyházi irányzat ellen természetesen határozottan tiltakozott, mert az által magát a krisztusi, a keresztyén vallás lényegét, az ember közvetlen isten- vagy szellemfiusági tudatát látta megsértve. — Épen azért protestált : 1. az absolut isteni szellemmel s ennek tekintélyével magát azonosító relativ egyházi szellem (dogma) és tekintély (hierarchia) s ez alapon 2. az absolut isteni szellem materializálásából folyó külső üdv- vagy szellemközlés (dualismus s mechanismus) ellen. Ez a protestantismusban a negatívum. A positivum pedig, melyet ezen tiltakozásához csatolt, a fenti két pontnak megfelelőleg : 1. az absolut isteni szellem teljes kinyilatkoztatása vagyis Isten Igéje egyedüli tekintély a h'it és élet dolgában; 2. az Isten Igéjében foglalt isteni szellem, mint absolut igazság pedig nem lévén azonos annak egyik történeti jelenség formájával sem, az isteni szellemnek vagyis az üdvnek közvetítése sem külső, hanem belső : azaz az isteni szellem az emberi szellemmel közvetlenül érintkezik, az ember az Istenben való élő hit s nem az egyház holt dogmáinak elhivése által igazul meg. Szóval a protestantismus, midőn az embert egyedül Istentől s az isteni szellem feltétlen tekintélyétől tette függővé, ugyanakkor őt Isten nevében, a közvetlen isten- vagy szellem fi lisági tudat által fölszabadította minden véges, történeti s emberi tekintély rabsága alól. — A protestáns ember személyes szellemhitében Istennel közvetlenül, minden külső közvetítés nélkül, bensőleg egyesül, azaz úgy tapasztalja meg magában az istenit, mint saját életének élőható elvét. S ez álláspontról tekintve természetes, hogy az ístenország szintén nem külső intézmény, hanem valami benső, vagyis az isteni szellemtől áthatott emberiség országa, melynek mint eszmei életnek, hivők közösségének az egyes egyházak csak tökéletesebb vagy tökéletlenebb, de mind változó, muló történeti szervei. De midőn így a protestantismus a vallást az ember sajátos belügyévé tette, az üdvözítés művét, nem a pápista papokra, hanem Istenre s az üdvkeresés jogát, az önálló, Istennel sza-