Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Templomszentelés Bánfalván (Keviczky László) - Templomszentelés Gyomán (Schulz Jenő)

411 hollólomniczi lelkészek, kik közül az utóbbi az ünnepi collectât énekelte, Meleky a textust olvasta, illetőleg éne­kelte, mi szokatlan a német gyülekezetekben és Székely azután lelkes szavakkal a szentelési beszédet tartotta, melyben ecsetelte a mult idők ezen gyülekezetet is sújtó sanyarúságát, míg végre a türelmi parancscsal egy jobb idő hajnala virradt fel, mikor ezen gyülekezetnek is lét­joga biztosíttatott és a hívek mindjárt arra törekedtek, hogy méltó templomot építsenek. Továbbá buzdította a híveket Isten és az elődök iránti háladatosságra, valamint uj buzgalomra a jövőben és végre újra felszentelte és meg­áldotta a templomot jövő századokra. Ezek után a gyüle­kezet egy alkalmi ünnepi éneket énekelt, mire a nagy­érdemű helybeli lelkész és alesperes Schönviszner János úr mélyen átgondolt, szívhez szóló és sok történelmi mozzanatot magában foglaló szószéki beszédét tartotta, melyben kifejtette, hogy ezen ünnep szerény alázatosságra, háladatos megemlékezésre és örömteljes reményre buzdítson minket. Ezen beszéd és ima után az egyház életéből egyes mozzanatokat és a jóltevők és adakozók igen hosszú soro­zatát olvasta fel. Befolyt ezen ünnepi alkalomból csak ezen évben megindított gyűjtésből részint tárgyi, részint készpénzbeli ajándékokban mintegy 1200 frt. Nevezetesebb pénzadományokat adtak : ns. dr. Szontagh Miklós fel­ügyelő úr 50 frtot, Hunfalvy Pál *ő méltósága mint ezen egyház szülöttje 50 frtot, szintúgy testvére ns. Hun­falvy János 30 frtot, Weszter Pál gondnok úr 50 frtot stb. — A tárgybeli ajándékok közül kitűnnek egy értékes bronce-csillár, melyet több jómódú család szerzett meg és az igen diszes és értékes valódi arany hímzéssel és rojtok­kal ellátott oltári terítő, melyet néhány hölgy, első sorban Weszter Pálné és leányai ajándékoztak. Azonkívül még megemlítendők Luther és Melanchton széles arany­rámákba foglalt képei, az ifjúságnak ajándéka. Nem szabad itt megfeledkezni arról sem, hogy katholikus és mózes vallású hívek, sőt maga a katholikus plébános is adakoz­tak ez ünnepélyre! Az összes jóltevőknek meleg szavakban köszönetet mondott és Isten áldását kívánta nekik a szónok. A prédikáczió közben és után a helybeli dalegyesület K 1 i m e k György helybeli tanító vezetése alatt kar­énekekkel emelte az áhítatot. Yégre a hálaadó collecta é3 az ároni áldás a helybeli lelkész és egy énekszakasznak a gyülekezet általi eléneklésével az isteni tisztelet véget ért. A kivonuló hívektől az ajtók mellett átvették az oflfer­toriumot, melyet a helybeli lelkész úr nagylelkűen az egy­háznak ajándékozott, habár vocatoria aliter őt illette volna; ezért is, de különösen az egész gyűjtés, a templom és paplak restaurálása és az egész ünnepély rendezése körül szerzett érdemeiért méltán megilleti őt, valamint a fel­ügyelő és gondnok urakat is, az egyház hálás köszönete és mindnyájunk elismerése. Dél után 1 órakor kezdődött Weszter Pál gond­nok úr vendégfogadójának két termében az igen számos terítékű közebéd, melynél a toasztok hosszú sorát az es­perességi felügyelő ns. dr. Szontagh Miklós úr kezdte meg. — Az estére tervezett tánczmulatság elmaradt, mivel az ismeretlen gonosztevők által névtelen levelekben előre hirdettetett tűzvész este 5 órakor csakugyan kiütött oly helyen, honnan könnyen a fél községet elhamvaszthatta volna, ha a helybeli és a szomszéd tűzoltó egyletek már előre nem lettek volna figyelmeztetve és mindjárt ott nem termettek volna, úgy hogy sikerült a tüzet lokálizálni, melynek azonban így is 5 csűr esett áldozatául. Legyen ezen ünnepély hatása a kedélyekre tartós és hozza a kívánt gyümölcsöket! Faix Mihály, ev. lelkész. Templomszentelés Gyomán. A b.-gyomai ág. h. evang. templom, mely a m. évi szept. 2-án belső felszerelésével együtt leégett, dr. Szeberényi Gusztáv püspök úr meg­bízottja, nagyt. Áchim Ádám esperes úr által f. évi decz. 2-án vagyis Ádvent 1-ső vasárnapján lett felszentelve. A csinos oltár, a gyomai hölgyek által szerzett vörös bársony terítékkel, s a keresztelő medencze Szendrei Eszter ref. kisasszony s Herder Mária ékes koszorúival volt fel­díszítve. Habár az időjárás kedvezőtlen volt, mégis a szom­széd M.-Berényből számosan jelentek meg az ünnepélyre, kik vezetőjük, t. Braun József községi jegyző úr által tolmácsolták érzelmeiket s jó indulatukat az ünneplő egy­ház iránt. A jó kívánságokat a lelkész köszönte meg. Háromnegyed kilenczkor megszólalván a harangok, esperes úr az [ünnepi szónokokkal, Dax György és ifjabb Jeszenszky Károly m.-berényi lelkészekkel, a helyi lel­készszel s presbyterekkel, követve az ájtatos néptől a pap­lakból a közel levő iskolába ment, hol két vers eléneklése után a lelkész elbúcsúzott rövid szavakban az iskola helyi­ségétől, mint azon helyről, hol az egyház az építkezés miatt már több, mint egy év óta szolgálta az Urat. Erre következett a templombamenet, az lírvacsorai edények s a biblia, tálczán előlvitetvén. A gondnok az esperesnek át­adván a kulcsot, az esperes a templomot sajátkezűleg nyitá ki s az említett lelkészek élén a többi hívekkel s ven­dégekkel a templomba lépe. Erre megzendült az „Erős kővár mi Istenünk" ismert ének s a felavató esperes, Dax György és ifj. Jeszenszky Károly lelkészekkel az oltár elé lépett, hol Jeszenszky a szokásos collectât énekelte, Dax pedig a szentírási alkalmi igéket felolvasta a 4. versszak eléneklése után. Erre a segédkezők elhagyván az oltárt, következett az utolsó vers éneklése s majd a felszentelési szónoklat és actus. A nagyszabású s mesterileg kidolgozott felavatási beszéd, melyben szónok az ünneplő egyház múlt­járól, csekély erejéről, de buzgóságáról, megpróbáltatásáról, mely úgymond 50 év folytán 4-szer volt kénytelen templo­mot építeni — megemlékezik s Isten megsegítő kegyelmére s a támogató testvéri szeretetre utal, nagy hatást gyako­rolt az egész hallgatóságra, különösen az ünneplő egyház híveire. Gyönyörű volt a felszentelési ima is. A felszentelés után a felavató elhagyván az oltárt, 3 vers énekeltetett harmonium kísérete mellett (az orgona nem lévén még egészen kész) s Dax György m.-berényi lelkész mondott hatásos beszédet német nyelven I. Krónika 17. alapján. Erre következett a győri régi énekes könyv ez alkalomra lenyomatott „Hálaadást és tiszteletet zeng ma e buzgó sereg" czimű ének két verse. Ennek elzengése után ifj. Jeszenszky Károly lelkész lépett a szószékre II. Mózes III. 1 — 6. tartván lelkes hazafias beszédet. Nem akarom egyszeri hallás után bővebben ismertetni e két beszédet: úgy hiszem mindkettő meg fog jelenni. A magyar beszéd végeztével már majdnem dél volt, midőn a helyi lelkész az oltár elé lépett az Űr vacsoráját

Next

/
Oldalképek
Tartalom