Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Külföld - Papi konferenczia Belgrádon (Schwalm György)

404 6) A lelkészek felkérendők : hogy szószékről ajánlják az egylet pártolását; hogy a missziói órák mintájára Gr. A. egyleti órákat tartsanak; hogy az egylet ellen fenálló előítéleteket annak történetéből vett érvekkel oszlassák el; az előkelő egyháztagokat, kik a Gr. A. egyletben gyanús demokratiai testületet vélnek észlelni s kik a római egyház felé hajlanak, jobbról tanítsák ki s a gyárosokat arra bírják, hogy munkásaiknak óvólag és védőleg álljanak pártjukra. 7) Minden ev. keresztyén felkérendő, hogy ismerőseik körében ajánlgassák az egylet pártolását. 8) A központi bizottság készíttessen egyleti és szorványi statistikát, hogy ezzel feltűntethető lehessen, hol szükségeltetnek uj fiókegyletek és hogy hol nem történt még semmi sem a szórványos hitrokonok érdekében. (Folytatás követk.) Láng Adolf. Papi konferenczia Belgrádon, n. A szerb udvarnál közkedveltségnek s mondhatnám döntő befolyásnak örvendő német követ Bray grófnak orosz származású lutheránus neje a belgrádi ev. egyháznak s különösen az egyház szegényeinek róm. kath. férjével együtt valóságos nemtője. A finom míveltségű s mély vallásos kedélyű grófné az egyház lelkészével együtt vetekedik a cura pastoralisban. Alig van beteg vagy íigyefogyottságban sínlődő az egyházban, melyet meg nem látogatna s pénzbeli segélyben vagy az evangeliom vigaszában nem részesítene. Mély benyomást tett rám, midőn évekkel ezelőtt egy szegény sorsú de jóravaló, becsületes családanyát temetve nem kis meglepetésemre a siránkozók között ott láttam gyász ruhában könyekre fakadva a rokonszenves grófnét is a svéd követ karján. Másnap bemutatva magam, a nemes asszony nyájas szavakkal megköszönve a gyászolóknak nyújtott vigaszt, nem győzte az alacsony sorsri de általa igen tisztelt nőnek kegyességét jó eszét és szívét magasztalni. Midőn más alkalommal szegény sorsú orsovai egyházunk érdekében emeltem esdő szót, a grófné szokott bőkezűségével ezen szegényen is könyörülni kegyes volt. Evekkel ezelőtt Dr. Coelln D., jelenleg briícki főesperes porosz Sileziában, belgrádi egyházát, melyet már évek hossú során át nem látott volt, meglátogatván, a szerencsés véletlen engem is Belgrádba vitt. Az estét Bray gróf, kedves neje és több más a német követséggel szorosabb viszonyban álló családok körében kellemesen töltve, szőnyegre került a belgrádi ev. egyháznak eseményekben gazdag múltja. Dr. Coelln ekkor a következő érdekes esemény elbeszélésével kötötte le figyelmünket. A magas porta által 1830. évben kiadott Hattis erif értelmében szerb földön lakozó valamennyi töröknek Szerbiát egyév lefolyta alatt el kellett volna hagynia ; kivétettek ezen parancs alól azon váraknak őrségei melyek még török kézen voltak. Az 1833. évben kiadott Hattis erif a török alattvalóknak szerb földön való maradását öt évre meghoszabbítván s ugyanezt a belgrádi törököknek egy külön törvényhatóság által is megengedvén, az ország fővárosában egy teljesen abnormális állapotot létesített, mely 1862 évi junius 17. vészteljessé vált. Nevezett napon három órakor délután ugyanis egy tizenkét éves szerb fiu egy idősebb szerb legény kíséretében a szerb rendőri hivatal közelében levő cseszmához (kútforrás) ment vizet meríteni. Rögtön utánok két török katona (nizam) jelent meg a kútnál s a két szerb legényt a kút mellől eltaszították, hogy őket a vízmerítésben megelőzzék. Ebből hevesebb szóváltás s tettleges összekoczczanás támadt, melynek szomorú vége az volt, hogy a két nízam a két szerbet levágta. A szerb rendőri hivatal, alig hogy ezen csúf tettnek neszét vette, azonnal egy zsandárt rendelt ki a helyszínére egy rendőri hivatalnok kíséretében, hogy a két bűnöst elfogva azokat a török katonai hatóságnak átszolgáltassák. Ez megtörtént ; egy török tiszt parancsára a két szerb rendőr azonban álnokul lelövetett. Ezen gyászos esemény okozta azon borzasztó mészárlást, mely 1862. évi junius 17. Asir pasa belgrádi várparancsnok kezdeményezése folytán tényleg bekövetkezett. Asir pasa minden ok nélkül egy védtelen békés lakosságot őrsége által mindenfelől megtámadtatta s Belgrád városát a vár felől bombáztatni kezdte. Erre a szerb lakosság este 7 óra tájban fegyvert ragadott s megkezdődött egy véres harcz, mely egész éjjel dühöngött s melynek borzasztó jelenetei az éj sötétében egy rettenetes égi háború és zivatar kíséretében még rémesebbé váltak. A török katonaság, mely a városnak minden kapuját elfoglalta volt s őrizet alatt tartotta, minden ott elhaladóra tüzelt ; a török polgárok pedig lakásuk falai megül lövöldözve, később a mecsetekbe s kávéházakba vonultak vissza, a honnét ijedelmet s halált szórtak a váratlanul megtámadott s nagj^obb részt védtelen ker. lakosokra. Dr. Coelln ezen vérfogyasztó öldöklésnek szemtanúja örökké felejthetlennek mondja az éjjelt. — Az ev. paplak ablakai alatt két óra hosszat küzdöttek a szerbek egy török csapat ellen, mely a tőszomszédságban levő mecsetbe s egy közellevő kávéházba vonult vissza. Az ablakon át csak úgy x'öpültek a golyók a szobákba, mondá Coelln, s az egész ház puskapor okozta füsttel telt meg. A szerbek „Jurisics!" kiáltással újra meg újra rohanták meg a mecsetet, míg a törökök lövöldözésüket „Allah!" ordítással kisérték, míglen 3 órakor reggel egy bátor „czrnagóracz" (montenegrobeli) a kávéháznak fedelére mászott s ' útat törve magának a szobába, ott a törökök között iszonyatos mészárlást vitt véghez. Ezzel egy időben Vlajkovics őrnagy, ki a krimi háborúban egyik lábát vesztette, a mecset elleni rohamot lóhátrúl vezényelve a törököket végre szerencsésen a várba visszaszorította. A mecset ajtaja előtt több holftest feküdt, ezek között az öreg „hadzsa" is, kit a minaretből oly gyakran hallottuk az „allah ekber la ekber la ekber, la illah-helallah"-ját énekelni, mondá Coelln. Az égi háború az emberek között folytatott tusával együtt megszűnt s a hold teljes fényében ragyogott, midőn a közel szomszédból egy rémes vonat indult meg. Török nőkből állott, kik a „hadzsa" házában egybe voltak gyűlve s az ablakon keresztül lövöldöztek az ellenségre. Fehér kendőjükbe burkolódzva, melyekből csak az orr és a szem látszott ki, éji rémekhez hasonlítottak, kik a nép által a szerb rendőrséghez vitettek. Nyoma sem látszott meg rajtok azon benső ingerültségnek, melylyel még egy pár pillanat előtt élet-halálra harczoltak. Nem csekély lélekjelenlétre és bátorságra mutat, hogy Dr. Coelln és akkori tanítója Victor, az angol bibliatársulatnak jelenlegi főügynöke Budapesten, a legkritikusabb