Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Allítsunk fel prot. tanárképző intézetet (Schneller István)

385 tása ez a véges szellemnek a végtelen szellemhez, valamint a végtelen igazság kijelentése az azt sajátosan befogadó emberi szellemben. Ezért is teljes szellemének tudatában feltétlen függés, teljes alázat szemben a végetlen igazság szellemével; de viszont feltétlen szellemi szabadság s önérzetesség minden emberi tekintély és hatalommal szemben azon tudatban, hogy emez igazság szellemének ő is ép sajátosságában feltétlen értékű szerve ; ezért is sajátos isteni czélgondolatja alapján szigorú önkritika, folytonos törekvés és haladás az igazság kutatása végtelen utján; de viszont mások sajátos munkásságának és kutatásának gyengéd elismerése, méltatása .— azon tudatban, hogy az igazság országa egy szerves egész, melynek életéhez ép az egy igazságnak, ezen életelvnek minél több és változatosabb szervekben való sajátos megalakulása, eharismatikus szolgálata tartozik; s végre örömteljes leereszkedés mindazokhoz, azok egyéniségéhez, szellemi arravalóságukhoz, kik mint ő, az igazság kutatásának szolgálatába lépni kivánnak, azon tudatban, hogy a feltétlen Uroknak, a tudományban érvényesülő igazság szellemének akkor tesznek kiváló szolgálatot, ha számára ép oly feltétlen hiveket, sajátos szerveket nevelnek : — ezek azon tulajdonságok, melyek ezen vallási meghatározottság alapján az igaz tudóst jellemzik. Az igaz tudós eme kettős meghatározása : az egyéniség elvének tiszta érvényesülése és ezen egyéniség vallási meghatározottsága — nem egyéb, mint a prot. általános alapelvnek a tudósra való alkalmazása. A protestantismus, midőn szemben a cselekedetekkel, a tényekkel a hitet, az érzületet, az egyéniséget hangsúlyozza, elvárja tudósától — hogy a tudományos ténykedés egész személyiségének érvényesülése, hogy tudománya személyi, jellemszerű birtokká váljék; s midőn a protestantismus az egyént hitével önmagára állítja, minden emberi tekintély alól felszabadítja, — tudósától megköveteli a kutatás teljes szabadságát; s midőn végre a protestantismus az egyes ember életét az isteni szellem meghatároztatásának szempontja alá helyezi, ügy hogy az egyesnek élete nem egyéb, mint ezen isteni elvnek érvényesülése a személyiségben és ez által a vele szervesen egybefüggő egészben : tudósától is megkivánja azt, hogy isteni czélgondolatja — sajátos hivatása tudatában ezt érvényesítse szakadatlan törekvő munkában — folytonos kölcsönhatásban az egy igazságot kutató egyénekkel, hogy igy minél szélesebben és intensivebben életet, valóságot nyerjen az egy igazságnak végtelen számú sajátos szervekben ténykedő országa. Midőn tehát ép a protestantismus alapelveiben felismerjük egész közvetlenségében és általánosságában azon ható szellemet, mely a tudóst igaz tudóssá teszi : a tudomány szempontjából, — annak érdekéből is kívánjuk, hogy leendő tudósaink, tanáraink ne az állam, hanem a prot. egyház főiskoláiban nyerjék képeztetésüket s képesítésüket. Őseink iránti kegyelet, kik az iskolát az egyház veteményes kertjének tekintették ; őseinknek ez elvért való küzdelme és ezen elvnek békekötésekben és törvényekben érvényesülő győzelme; ezen győzelem által reánk hagyott autonómiánk kincse; — de másrészt azon tudat, hogy az 1883-ki XXX. t.-cz. által középiskoláink prot. jellege ellen irányult szellemet csakis prot. szellemű és jellemű tanárok által ellensúlyozhatjuk, hogy ily tanárokat a jelenlegi állami egyetemektől nem várhatunk, s hogy ép a valódi culturállain, a nemzeti nevelés, valamint az igaz tudomány érdekeit egyformán szolgálhatjuk : egyaránt a magyarhoni ág. hitv. evang. egyháznak elodázhatlan kötelességévé teszi prot. tanárképző és képesítő intézet felállítását. Ez eszme nem új. Még mielőtt a törvény hozatott volna, már is élénken foglalkoztatta ezen eszme egyházunk vezér fér fiait. Hivatalos kifejezést nyert pedig theol. akadémiánk felállítása alkalmával, a szervezet és ügyrend 14. §-ban, melyben ugyanis az akadémia feladata következőleg határoztatik meg : A theol. akadémia, hazai egyházunk igényeinek megfelelő lelkészeknek s esetleg tanárok képzésében nyilatkozó feladatát, a bölcseimi- és vallástudományok előadására és seminariumok vezetésére választott rendes, rendkívüli és magántanárok közreműködésével következőleg oldja meg stb. — A tanárképzés tehát czélba vétetett, megvalósítása a jövőtől váratott el.— Alig folyt le néhány év : a közbe jött törvény, az a közben tett tapasztalatok e czél megvalósítását sürgősen követelik. Tudom nagyon jól, hogy vannak nehézségek, melyek e czél elé kérlelhetlen vétójukkal tolakodnak. Nem értem az alatt a középiskolai törvényt; ez nem akadályoz meg minket e czél megvalósításában, ellenkezőleg a törvény 61. §. 2-dik pontja más felsőbb iskolai tanfolyamon saját szaktárgyaival 4 éven át foglalkozó egyénnek ép ügy megengedi a tanárvizsgának letehetését, mint egyetemen vagy műegyetemen ugyanezt végzetteknek ; s a miniszter — tehát a törvényjavaslat legilletékesebb interpretalója — javaslatának beterjesztése alkalmával egész világosan kijelenti beszédében, hogy „az állam a tanári képzést mindenkire bizza s tanárképző-intézetet mindenkinek megenged" (Ballagi lapja 298.) ; s ugyanazon beszédben arról is biztosít : hogy „ha az egyházak s felekezetek oly felsőbb iskolákat állítanak fel, melyek tanárokat képeznek rendszeresen : a törvényhozás ott tanár k é p esi tő bizottságok felállítását nem fogja akadályozni (u. o. 299.). E tekintetben tehát meg lehetünk nyugtatva. A nehézségek alatt értem az anyagi természetüeket : a pénzhiányt. — Kész pénztárra ily intézet emelésénél nem utalhatok, de igen is egy élő tőkére, mely semmiféle áráramlatoknak nincs alávetve s ez a prot. öntudat, a prot. szellem gazdagsága, mely mindannyiszor, a hányszor égető, a protestantismust veszélyeztető csapások elhárításáról szó volt : áldozni akart és tudott is. E sziklára fektetjük reményünket. Schneller István.