Evangélikus Egyház és Iskola 1888.
Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Hazafias nyilatkozat a „Hazafisági nyilatkozatra” (Zvarinyi Emil)
310 tételben van szánva, élni protestáns elveivel ellenkezőnek találja. Az ily értelmű fölirat szerkesztésével egyhangúlag Tatay lett megbízva. A fölirat fölment, de közvetlenül semmi eredménye nem lett; s így Tatay ssükségesnek látta nézeteit bővebben is kifejteni a nyilvánosság előtt. ' Az „Egyházi és iskolai lap" 1859-ik évi 49. szában megjelent egy czikke miatt a szerkesztőnek igen sok baja volt akkori policziával, s melyben figyelmeztetvén hitfeleit a nem hazai és némely hazai közegek veszedelmes tapsaira, melyekkel az új egyházi alkotmányt üdvözölték, történelmi és egyházjogi alapos érvekkel mutatja ki: hogy az állami törvényhozás, az egyház belügyébe nyúló törvényeket (kánonokat) hozni, vagy éppen az egyházi alkotmáyt lényegileg megmásítani az egyház számára alkotmáyozni illetéktelen. Ennek bebizonyítása után így szól: „Több, mint háromszázados történelem tanúsítja, miszerint a magyar protestánsok egyházi beléletüket saját zsinataikon, s — mikor zsinattartásban kívülről gátoltattak — konventeiken szervezék, és miszerint ők az ellenelvnek annyi elemeitől körliláradottan, keblüktől minden kivülrőli benyúlást féltékenyen távoltartának, kívülről csak külső jogállásuk elismerését s védelmét, de egyéb semmit sem vártak s nem fogadtak el. Megfoghatatlan ez természet szerint oly német hitsorsainknak, kiknek hazájában a protestáns egyház állam-egyház, vagy kiknél fejedelem és kormány prot. hiten levén, az egyházi patronátust is többékevésbé kezeiben tartja (ámbár nálunk is emeltetik j nem egy szó a nyomás ellen, melylyel még protestáns j hatalommal közvetlenül szövetkezett protestáns egy- j házban is nyűgözi, amannak súlya, emennek bel- í fejlési szabadságát). Ámde egészen külömböző helyzet örökösei, a mint helyzetünkbe illeszkedni nem ! tudnak, úgy önállásunk féltésének bírálására hívatlanok is. Mi földrajztól, történelemtől, ősi hagyományoktól oda vagyunk utalva, hogy szellemkincseink szent összegét tartalmazó egyházi életünk biztosítékát mind magunk elvhüségében és munkásságában helyezzük. S azoknak, kik a magyar protestantismus mostani autonomikus nyilvánulását csak néhány elégületlen j magyarnak politikai bujtogatásától származónak kiván- ' ják feltüntetni : csak egy történelmi példával felelünk. Még csak tegnapi történet, hogy az 1848-ki kultuszminisztérium a három magyar protestáns felekezet képviselőit Pesten egy értekezletbe — ha tetszik zsinatba — gyűjtvén össze, megkérdezte, ha és mennyiben s minő kedvezmények igénylése mellett gondolnak autonomikus intézményeiket összhangba hozni az állami kormánylattal: s a legszabadelvűbb modorban történt kérdésre a válasz mind a három felekezet részéről lényegileg ez volt : „Ragaszkodunk au tono m iánkhoz." Felejthetlenek, s azért minden jelen voltnak emlékezetében fellelhetők a buzgó Wim mernek e tárgyra vonatkozólag az ugyanakkori evang. generálkonvent- ; ben (tehát éppen nem a mostani cs. kir. kormánynyal szemközt) elharsogott eme drasztikus szavai : „Isten-országának nem szabad e mulandó világ kormányrendszereihez függesztetnie ! a „mi a státustól legnagyobb kegyelemnek veszszük, ha bennünket ignorálni méltóztatik; mi szívesen maradunk szegények, csakhogy lelki dolgokban Istentől függjünk!" és én tiltakozom az ellen, hogy szentegyházam szabadsága Júdáspénzen elárultassék ! " így szólt, így küzdött Tatay a protestáns egyház szabadságai mellett. Jelen volt a B.-Csabán tartott nevezetes esperességi gyűlésen; jelen volt mint esperesség küldöttje a rendőrileg szétoszlatott pesti kerületi gyűlésen, jóllehet a megjelenők elfogatással fenyegettettek ; és végre, daczára — a felvidéki ág. h. ev. gyülekezetek eltántorodásának, meg lett a győzedelem; mert a fejedelem, az általános ellenszegülés folytán nagyon is veszedelmessé vált jelenetekből és az ezek folytán kifejlett nemzeties szellemből meggyőződött a felől, hogy a további erőszak veszedelmet hozhat az egész — külömben is zilált — birodalomra és ennélfogva május 15-kén visszavette a pátenst, mi által az egyház békessége lassankint helyreállott. (Folyt köv.) Hazafias nyilatkozat a „Hazafisági nyilatkozatra," (Válasz Hurtay György lelkész úrnak.) E becses lap 36. számában Hurtay György lelkész úr ritka bátorsággal és még ritkább logikával támadja meg a lieblingi ev. egyház újonnan szervezett 4. tanítói állomásra kiírt palyázatnak azon részét, melyben ki van mondva : „A megválasztott hazafisági nyilatkozatot tartozik aláírni." Előre tudtam, hogy pályázatunk ezen része bizonyos zólyommegyei lelkész uraknak nem fog tetszeni, és hogy kigyót-békát fognak kiáltani ezen eljárásomra; mert hogy az érintett nyilatkozat-kérés az én indítványomra lett feltételül kitűzve, azt ezennel Hurtay úr támadása daczára is nyíltan elismerem s csak azt az egyet sajnálom, hogy a hazafisági nyilatkozat-kérésért még a nyilvánosság elé is czitálni elég vakmerő, mintha nem is Magyarországon élnénk. Legyen az ő akarata szerint; állok elibe. Hurtay úr azt mondja : „hogy az ilyen nyilatkozat-kérésnek és -adásnak az egyházi utasításokban, törvényekben semminő alapja sincsen." Igaz, holt betűkbe öltöztetett paragrafus azt meg nem kívánja, hazafisági nyilatkozat-minta sem fordul elő az utasításokban; mi nem is a paragrafus után indulunk, hanem kutatjuk az egyházi törvény szellemét, mely karöltve jár a hazafisággal s meg nem engedi, hogy oly köpenyül használtassék fel, mely elé mindenféle hazaellenes agitáczió elrejtőzhetik, hanem arra késztet, hogy a körülményekhez képest mindent elkövessünk, hogy a hazában ev. egyház és hazafiság ellentétet ne képezhessenek. Ez a „hazafisági nyilatkozatnak" egyházi törvényeink szellemében gyökerező alapja,
