Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Egy házassági kérdés (l.)

311 nem pedig azon lelkiismeretlenül odavetett : „megengedem, hogy a lieblingi egyház azon szomorú tapasztalatra jutott, hogy tanítóink között vannak nemhazafiak is" ; mert Liebling tanítói ellen hazafisági tekintetben mi kifogás sem lehet. Hogy van-e a kérdéses nyilatkozatnak kötelező ereje? értéke? Van; határozottan van. Mert én meg vagyok róla győződve, hogy ha jellemes ember — s ilyeneknek szól a pályázat is — aláírja a nyilatkozatot, az adott szavát nem fogja megszegni, nehogy jellemén csorba ejtessék. Mint hazafi csak azt fogja sajnálni, hogy édes hazánkban még olyanok is vannak, a kik hazaellenes politikát űznek magyar ev. egyházi hivatalban. Azt pedig, a ki hazaellenes, és mégis aláírja a nyilatkozatot, azt, ha a hazafiság ellen vét, ügy az egyházi mint a világi biróság — ez az én meggyőződésem s épen azért jobb véleményem van mindkettő felől, mint Hurtay úrnak — irgalmatlanul el fogja Ítélni, mert tudva és megfontolva adott szavát megszegve, oly vétséget követett el, mely kegyelemre nem számíthat. A hazafisági nyilatkozat tehát nem „haszontalan rongy", mint Hurtay úr nevezi, hanem édes hazánk állami létét és szeretett ev. egyházunk jó hírnevét veszélyeztető, gyalázatos aknamunka elleni védekezés. Sorompó az, melynek segélyével, még mielőtt felhuzatnék, hogy az érkező idegent bebocsássa egyházunk várába, tisztába akarunk jönni, még a város kapuján kivül, aziránt, váljon hazafival, vagy báránybőrbe öltözött farkassal van-e dolgunk. A sorompón kivül röviden bánhatunk el a farkassal; ha azonban beeresztetik, kár nélkül többé el nem távolítható. A hazafisági nyilatkozat gyakorlati értékére nézve szolgáljon meggyőző bizonyságul a következő: A lieblingi tanítói állásra összesen tizenketten pályáztak, a kik készek voltak a kérdéses nyilatkozatot „örömmel alaírni" ; ezeken kivül kaptam leveleket olyanoktól is, a kik egyelőre aziránt kivántak tájékozást nyerni, hogy minő szél fúj a bánáti esperességben; s midőn gyanús magyarsággal irott leveleikből megtudtam azt, hogy hazánk nyelvével bizony keveset törődtek életükben, siettem értésükre adni, hogy nálunk a hazafisági nyilatkozat nem „haszontalan rongy", hanem oly lényeges dolog, melynek megszegése — nyakszegéssel jár, — rögtön elment a kedvük a pályázattól s így csak olyanok jelentkeztek. a kik bármely evang. egyháznak diszére válhatnak. Ez a kérdéses nyilatkozat gyakorlati értéke. A mi az önérzetet illeti, felemelt fővel és örömtelt kebellel mondhatom, hogy egyházi és politikai hitvallásomnak bármely alakban való manifesztálása reám nézve mindig édes öröm volt s az is marad míg élek. c? Nem visszaélés ez, Hurtay uram, hanem szükségszerű következménye azon gyalázatos változásnak, mely hazafiság tekintetében oly gyakran szokott bekövetkezni, mihelyt bizonyos egyének valamelv egyházi hivatalba jutnak s nem érzik többé a tanár közelségét, de mely miatt azért mégis a szegénv tanári kart. az intézetet és végül az egész egyházat szokták sárral megdobálni. Olvassa csak el, Hurtay uram, a Pesti Napló 242. számában a vezérczikket, mely felelet akar lenni egy előkelő főrendiházi tagnak a protestánsok sérelmeit föltüntető czikkére s melyben a többek között ez áll : „A másik részt azonban (s ez az evangélikusoknak szól) — m elv az ország több vidékén a panszlávokat dédelgeti és az államellenes törekvéseknek búvóhelyet nyújt, nagy mértékben veszedelmesnek tartjuk és itt az autonomia iránt nem viseltetünk azzal a skrupolózitással, mint a reformátusok irányában." Tetszik ez Önnek, Hurtay uram? Nekem legalább mindig arczomba szökik a vér, valahányszor ilyesmit mondanak rólunk a nyilvánosság fóruma előtt. De így lesz ez mindaddig, míg találkozni fognak egyházunkban férfiak, a kik nyíltan visszaélésnek mondják azt, a mi tisztán csak a hazafiság gyakorlati ellenőrzését jelenti. Tegyenek Önök is úgy mint mi, s akkor a Pesti Napló nem fog többé ily borzasztó Ítéletet mondani felettünk. Zvarinyi Emil. lieblingi evang. lelkész. nazassagugyi T. lelkésztárs, nem minden ok nélkül, nagy zavarba jött, a következő családi connexusból keletkezendő házasságnak dispensatió mellett vagy pedig a nélkül lehető megkötése kérdésésen : Keszi János neje : f Iván Borbála f Iván János neje :. Osko Liclia E szerint Keszi János az Ő elhalt nejének szintúgy elhalt testvére özvegyével, Oskó Lídiával kíván házasságra lépni. T. lelkész azonban függőben tartja a dolgot, mert közöttük első fokú sógorsági viszonyt gyanít, annyival inkább, mert a tiszai evang. egyházkerület utasításainak 46. §-a, nem eléggé szabatos kifejezéssel „a testvérek és unokatestvérek s azok elhalt testvérei vagy unokatestvéreinek özvegyei közötti sógorsági fokok-"ra nézve a felmentés szükségét mondja ki. A lelkész tehát a kellő útbaigazítás nyerése czéljából, a kérdést többekkel közié, de mindannyitól különböző véleményt nyert. Tegnap nekem is lehetett szerencsém vele e tárgyban értekezni s a következő véleményemet nyilvánítani. A házassági akadályt képező sógorság megállapításánál irányadóul, miután a mindennapi élet igen sok sógort ismer, mindig a sógorság egyházjogi definitiója veendő, melynélfogva a sógorság azon viszony, mely az egyik házastárs és az ő házastársának vérrokonai között áll fenn. Ezen egyházjogi elvnél fogva, a tiszai egyházkerületi utasítások idézett passusa másként nem értelmezhető, mint úgy, hogy a testvér ő elhalt testvére vagy pedig elhalt unokatestvére özvegyével, lévén első- illetőleg másodfokú sógor, — valamint az unokatestvér az ő elhalt unokatestvérének özvegyével, lévén másodfokú sógor, föltmentvény nélkül házasságilag meg