Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Luther és Hutter (Dr. Masznyik Endre)

168 Luther Ii Hutter. i. Azt mondják : nincs szerencsétlenebb könyv, mint a mit agyon hallgatunk! Ha e mondás igaz, ugy az én „Luther Élete" cz. művem nagyon is szerencsésnek érezheti magát, mert nagyon is sokat beszélnek róla ! Az egészben csak az az egy bántott, hogy eddig úgyszólván jobbról is, balról is, agyba, főbe dicsértek. Uram Isten! mi lesz velem, hisz ezek a kritikusok összeesküdtek ellenem : ellenségeimet szaporítják. S nem csalódtam, a barátok után elő állt az ellenség. Egyik után a másik — a napokban a legnagyobb. Első és eredeti magyar Luther? No megállj ! — gondolá — majd megtanítlak én. Ki látott már ilyen csodabogarat. Hát már annyira vetemedik a magyar Chauvinismus, hogy még Luthernek sem hágy békét! Luthert így meggyalázni — Hutter nem engedheti. Neki magyar Luther nem kell, mert hát az absurdum. S ugy tett, amiként beszéle : ünnepélyes temetkezést rendezett az idétlen magyar Luthernek. De már — ha törik, ha szakad — Lutheremet Hutterért nem adom. Jussomat tartom hozzá, ő az enyém, — no meg azé az 1500 előfizetőé, kik felteszik rólam, hogy zsákban macskát nem árultam. S higyje meg, hogy midőn művem védelmére kelek, első sorban érettök teszem azt. Hadd lássák : menynyit ér a magyar Luther becsülete. Hát hiszen én annak lelkemből örülök, hogy Lutherünkkel oly sokan és alaposan foglalkoznak. Elismerem azt is, hogy Hutter úr e részben máiigen alapos tanulmányokat végzett, sőt elhiszem, azt is, hogy az ő „Luther Élete", ha megjelenik, az enyémet teljesen feleslegessé teszi, de engedje meg nekem azt a jogot, amit ő magának lefoglal, hogy én, ha művet irok, ugy Írhassam azt meg, a hogy én akarom, szeretem s ne amiként ő akarná és szeretné. Hiszen ha tudtam volna, jó Hutter úr, hogy az ön művéhez írt ama bevezetés, melyet kritikája élén közöl, oly tökéletes, mint a milyen tökéletlen az enyém, talán arra is rá vetemedem, hogy Csöngére szökve s meglesve, mikor napi sétáját teszi, asztalfiókjában rejtődző kéziratát is meglopom s Köstlin dicsőségét (lliajíl rátérek !) az ön dicsőségévé varázslom, hanem lássa akkor még az a „szepergés" (5. s 6. 1.) sem marad sajátom, amit 354 lapnyi művemből olyannak kegyesen elismerni méltóztatik. Ad vocem : szepergés! Tehát ön azt állítja, hogy bevezetésemben „Luthert, mint deus ex machinât, mint csodát s nem mint az isteni, gondviselés által századokon át egyengetett reformátori pályára elhívott kiválasztottat" tüntetem fel. Édes uram! én Önt okos embernek tartanám, de megáll az eszem e mondásán. Elolvasta On az én beszédemet, melyben az egyház történeti életfejlődés képének rajzát ker. eszmei álláspontról rajzolom? Ha elolvasta, hogy állíthat ilyet? Hát nem úgy fogom-e én fel az egyházat, mint Isten országát, melyben az élet objectiv alapja magának a mennyei atyának folyton működő kegyelme (1. 1.) s a kegyelmi ténykedés koronája az Ige testtélevése, a mennyországnak Jézus Krisztusban földre szállása (2. 1.). S azután az Ige földi történetének ecsetelése közben nem emelem-e ki, hogy az evangélium isteni fénye, miként gyúlt lángra a sötét századok folyamán időről időre egyes kiváló személyiségek lelkében, mint harczolt a világosság szelleme a sötétség lelkével, míg végre megjelent a hős, kiben az isteni igazság, a hit és tudomány szabadsága diadalt aratott (3. 4. 1.). Ahol az abnormis és normális szellemi fejlődés egy azon körön, az Egyházon belül, ily szerves összefüggésbe van hozva s a fokozatos haladás törvénye (persze csak elvi nagyságában) igy érvényre emelve, —• ott deus ex machináról beszélni : mi ez, ha nem rosz akaratú ferdítés ? S mily nyomorúságos felfogás kell ahhoz, midőn ön felesleges, szepergésnek nevezi azt a részletet, mely művemnek mintegy ou ver túrj ét képezve, Luther valláserkölcsi személyiségének s művének központi erejét, elveit, eszméit, húsa vére lelkét, ideális jelentőségét s rendeltetését rövid vonásokban akként s oly czélból domborítja ki, hogy az egész mű annak, mint tervnek részletes kivitelévé váljék — 5. 6. 1. Uram ! azzal a bevezetéssel áll, vagy esik eredetiségem. Ott raktam le művem alapeszméjét, gondolatmenetét, tervét, abban van megjelölve az egész életrajzi anyag csoportosításának elve, s ott van ez elvből levezetve az anyag elrendezésének szervesen összefüggő négyes beosztása. És ez Önnek — szepergés. Kritikus, ki ennyire nem képes az iró eszme- s gondolat világába behatolni, ki a külső s minden életrajzban egyazonos száraz adatokban keresi a mű értékét s nem a szellemben, a conceptioban, a megjelölt álláspotnak következetes keresztülvitelében, a feldolgozás, az alakítás önállóságában és a styl egyöntetűsége s jellemzetességében, — mondja meg kérem Kontár névnél érdemel-e egyebet? Hát On ilyen kontár. Mit Önnek a mű, mint egész. Önt egyes kikapott részletek érdeklik, Ön, mint maga mondja, nem azt óhajtja, hogy „a szerző vásznát teljesen a hős foglalja el" (ez az egy állítás — hogy Zvingli szavával éljek — teljesen nyakát szegi Önnek!) hanem azt óhajtja, hogy a szerző, mikor egy hős életét akarja kidomborítani a a maga eredeti nagyságában, akkor Önt (saját szavai) „SŰríí erdőbe" vezesse, melynek „árnyában (mi ékes nyelv!) édes dal és evangéliom vigan csattoghat." Hát Ha goromba akarnék lenni (pedig jogom volna rá, mert már annak kiáltottak ki), azt mondanám : elvezetem én a kritikus urat sűrű erdőbe, de oda, a hol a mogyorófapálezák teremnek, hanem nem akkor, mikor Luthert, hanem mikor Önt szándékozom kidomborítani. De menjünk tovább! Nekem most a sűrű erdő árnyában, még az evangeliom víg dala se tetszik.